Bízik a romániai pontszerzésben László Attila

Laszlo-Attila-250Lapunkban aktuális kérdésekről rendszeresen véleményt nyilvánít a váci bajnokcsapat és a magyar válogatott utóbbi 26 évének legeredményesebb technikai igazgatója, László Attila. A magyar labdarúgásban a közeljövő legfontosabb eseménye a Románia–Magyarország világbajnoki selejtező; a szakember reményeiről és várakozásairól beszélt lapunknak.



– Milyen várakozásokkal tekint a Románia és az Észtország elleni válogatott mérkőzésekre?

– Bukarestben pénteken nagyon nehéz meccs előtt állunk, de úgy látom, hogy a válogatottunk folyamatosan javul és egyre jobban összeáll. A legnagyobb boldogság Romániában a magyar győzelem lenne, de a döntetlen sem rossz eredmény, és akkor még lehet esélyünk a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Vereségre nem is gondolok, úgy érzem, hogy döntetlennél rosszabb eredménnyel nem térünk haza. Az észt csapatot viszont utána itthon mindenképpen le kell győzni, hiszen ha ellenük nem nyerünk, akkor hiába érünk el jó eredményt Romániában. Egervári Sándor szövetségi kapitány egyébként régi sportbarátom, nagyon drukkolok nekik, hogy kijusson a csapat a brazíliai világbajnokságra. Ha ez sikerül, akkor én biztosan a fiúkkal tartok a VB-re!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

– Ki döntheti el a bukaresti mérkőzést, és hogyan lehet kezelni a várhatóan ellenséges hangulatot?

– Én sohasem egy labdarúgótól vártam, hogy eldöntse a mérkőzést, hiszen a labdarúgás csapatjáték – ahhoz, hogy valaki gólt rúgjon, a társak játéka is szükséges. A csapatban bízom tehát, és a jó csapatjátékban, hiszen ez hozhatja meg a várva várt sikert. Az ellenséges hangulatra pedig fel kell készíteni a csapatot; a szakmai stáb pszichésen biztosan ráhangolja a fiúkat arra, hogy semmiféle külső körülményre ne reagáljanak. Azt is remélem, hogy az illetékesek odafigyelnek a szurkolókra, hiszen az FIFA és az UEFA most már nagyon keményen bünteti a rasszista megnyilvánulásokat.

– Ha jól tudom, ön a mérkőzések időpontjában külföldön tartózkodik. Tudja majd nézni a meccseket?

– Sajnos nem tudom nézni, mert Cipruson leszek, de bízom benne, hogy az eredményekről értesítenek. Ciprusra egyébként egy sportbarátom meghívására utazom. Még 1993-ban a Váccal UEFA-kupa meccset játszottunk az Apollon Limasszol otthonában, és akkor ismerkedtem meg a hazaiak menedzserével, akivel húsz év után találkozunk újra. Két hetet leszek kint a szigetországban, és ha a menedzser meghív, akkor biztosan kimegyek egy ciprusi bajnoki mérkőzésre is. (Füzesi Bálint)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments