A volt váci birkózó szeretne elkésni a záró bankettről

szabo-laszlo-birkozo-700VÁCI NAPLÓ/sport (Jaberits Zsolt) ♥ Szabó László nem felejt. A magyar birkózó válogatott 80 kilós kötöttfogású versenyzője ma is pontosan tudja, hol és kitől tanulta a szakma alapjait, még mint Szabó Lacika.

A Váci Forma Sportegyesület birkózójaként, Nagy Lajos irányítása mellett korosztályos versenyekre készült, vasárnap viszont már a címeres mez képviselőjeként lép szőnyegre a volt SYMA, ma BOM Csarnokban Budapesten a nem olimpiai súlycsoportok felnőtt világbajnokságán.

– Szeretnék kicsit elkésni a vasárnap esti záró bankettről – mondja sokat sejtetően Szabó László, de rögtön meg is magyarázza. – Az egész verseny utolsó mérkőzése a 80 kilósok döntője lesz és szeretném, ha ebben érdekelt lennék!

– Ez a döntő akár Rióban is összejöhetett volna az olimpián?

– Persze, ha a 80 kg olimpiai súlycsoport lenne, de sajnos… Így hát be kell érnem a budapesti nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságával, de ez is nagyon motivál, hisz egyszer már megadatott nekem, hogy hazai környezetben mutathattam meg magam a junior VB-n. Nagyszerű érzés és ezt most újra átélhetem.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Elfogadta az MLSZ a váciak nevezését az NB III-ra, támadóval erősítene a csapat

– Ha egy súlycsoporttal feljebb, vagy lejjebb megy, akár még ott is lehetett volna a nyári játékokon?

– Ez nem ilyen egyszerű. Az én súlyomnak és alkatomnak a 80 kilós kategória az ideális. Lefelé túl sokat kellett volna fogyasztanom, eggyel feljebb viszont “túl kicsi” lennék, arról nem beszélve, hogy itt vannak a hazai riválisok, akik között világbajnokok, Európa-bajnokok, olimpiai helyezettek vannak. Még egyszer mondom: ez nem olyan egyszerű.

– Két-két kötött-, szabadfogású és női súlycsoport versenyeire kerül sok a hét utolsó két napján, ahol kategóriánként a harmincat is meghaladhatja az indulók száma, ezzel szemben az olimpián maximum 20-20 birkózó állhatott szőnyegre. Nehéz dolga lesz?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kicsi nyilak záporoznak a táblákra minden pénteken este a Ságvári klubban

– Mindenki, aki lemaradt Rióról, most akar bizonyítani és ez nem lesz könnyű, mert a világbajnoki aranyat legalább olyan nehéz megszerezni, mint az olimpiait, ha nem nehezebb. Azt még hozzátenném, a nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságának ötlete magyar kezdeményezés.

Összesen tehát hat súlycsoport küzdelmeire kerül sor és mindegyikben ott lesznek a magyarok is – közöttük két hölgy. A világbajnokság teljes magyar csapata: Galambos Ramóna (51 kg), Barka Emese (60) – női, Molnár József (61), Gulyás Zsombor (70) – szabadfogás, Korpási Bálint (71), Szabó László (80) – kötöttfogás.

Igazi birkózó hosszú hétvége lesz a BOM Csarnokban, hisz csütörtökön és pénteken a kötöttfogású csapat világkupa versenyire kerül sor. 14 ország 16 csapata vesz ezen részt, mi magyarok és Irán A és B együttest is szőnyegre küldünk. Hazánk képviseletében a BS Plastic Budapest, illetve az EuroProfil Budapest száll harcba a legjobb helyezésekért.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Elfogadta az MLSZ a váciak nevezését az NB III-ra, támadóval erősítene a csapat

Ismét láthatjuk tehát az olimpiát megjárt magyar birkózókat, köztük a Lőrincz-fivéreket, Tamást és Viktort, Kiss Balázst, de szőnyegre lépnek a jövő reménységei, a még junior korú válogatottak is, hogy megmutathassák, hamarosan helyet követelnek maguknak a legjobbak között.

A nézők mind a négy nap során délelőtt a csoportmérkőzéseket, valamint a selejtezőket, délután és este a helyosztókat és a döntőket tekinthetik meg, méghozzá ingyenesen. Szabó László pedig reménykedhet, hogy az utolsó döntőt nem a lelátóról kell végignéznie… Ha így lesz, megbocsátható, ha elkésik… ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments