kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága hivatalos levélben értesítette önkormányzatunkat, hogy a váci városvezetés által kezdeményezett egyeztetések eredményeként a Váci Városi Uszoda és Strand 2023. I. negyedévi üzemeltetési költségeihez 45 millió 77 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít – írja a vac.hu. Mivel a decemberi testületi ülésen Matkovich Ilona felhatalmazást kapott, hogy központi támogatás […]

Hazug állításokat tett a váci önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságának elnökéről a Vác Online nevű oldal, ezek miatt a Budakörnyéki Törvényszék helyreigazításra kötelezte. Azonban a Fidesz-KDNP-hez köthető oldal egyik alkalommal sem volt hajlandó teljes egészében végrehajtani a jogerős bírósági ítéleteket – írja a városi honlap. Az érintett önkormányzati képviselő, Kászonyi Károly (Összefogás Vácért), a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság elnöke […]

„Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot…” (Iz 1,17) – ez a mottója az idei Ökumenikus imahétnek, melyet Vácon január 15-től január 22-ig tartanak este 8 órától az evangélikus, katolikus, baptista és református templomokban – tájékoztatott sajtóközleményében a Váci Egyházmegye Kommunikációs Irodája. Vácon 1993 óta, az Ökumenikus imahét első nemzetközi meghirdetése óta a városban jelen […]

Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján, sőt, akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, ők már hozzáférhetnek a 22SZJA bevallás webes kitöltő programjához. Már elérhető a 22SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Sándor Tibor és Czebeczauer Viktória gyermeke: […]

Idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a nagy sikerű forralt bor és kocsonya pikniket Vácrátóton. Az eseményre január 21-én, szombaton 12-18 óra között kerül sor a vácrátóti Petőfi téren. Aki meg akarja mérettetni magát, az a kocsonya, illetve forralt bor mustrára a helyszínen nevezhet, aki pedig csak jól akarja érezni magát, azt várja a forralt […]

Kedves Jógások, Érdeklődők! Több év után ÚJRA EGYÜTT! Sok szeretettel meghívunk Mindenkit Integrál Jóga Nyílt Napra, amely 2023. január 21-én, szombaton kerül megrendezésre Vácon, a Harmónia Jóga Stúdióban. Az egész napos eseményen az integrál jóga alapjaival foglalkozunk. A Nyílt Nap célja az ismeret terjesztés, az emberek közti szeretet állapot felébresztése, jóga tanfolyam bemutatása, amihez lehet […]

Aki rendszeresen igénybe veszi a MÁV személyszállítási szolgáltatásait és a váci pályaudvaron száll fel nap, mint nap, az tapasztalhatta, hogy egy régi/új járat Vác és Aszód közötti ismét elindult. A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje tavaly december 11-én lépett hatályba, ettől az időponttól több változás történt országszerte, így egyebek mellett a Vác és Aszód […]

Január 1-től gyermek- és ifjúságpszichiátriai szakrendelés indult a Jávorszky Ödön Kórházban – tájékoztatta a váci gyermekorvosokat az intézmény. A szolgáltatás a szakrendelő 2. emeletén, a gyermek szakrendelő területén található. Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Szakrendelés várja a 3 és 18 év közöttieket január 1-től a Jávorszky Ödön Kórházban. A bővülő szolgáltatásról a váci gyermekorvosokat az intézmény tájékoztatta […]

Elutasította a kormány a Deákvári főtér felújítására beadott váci pályázatot. A város 80 millió forintból szerette volna a hepehupás utat újraszfaltozni, de erre sem kapott központi támogatást – írja a vac.hu. A döntés jól illeszkedik a korábbi útpályázatok sorába, hiszen a Rádi úttal és a Budapesti főúttal kapcsolatos pályázatot sem támogatta a kormány. Két utóbbi […]

Január 22-23-án Vácon, január 25-én Kismaroson látható a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum tavaly szeptember 1-jén útjára indított új vándorkiállítása, amely a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából jött létre. A mozgó múzeumbusz első állomása a költő szülővárosa, Kiskőrös volt, amelyet számtalan további település követett. Az utazókiállítás kiemelt célja, hogy Magyarországon, valamint határainkon […]

Az alsóvárosi és a deákvári önkormányzati képviselők beszámolói után kedden a belvárosi képviselők: Kászonyi Károly (1. vk.), Jess Kinga (2. vk.) és Inotay Gergely (3. vk.) adtak számot az elmúlt esztendőben a körzetükben végzett munkáról, illetve felvázolták az idei esztendő terveit a sajtó képviselőinek. Kászonyi Károly bevezetőjében beszélt arról, hogy Vác városának egyik legnagyobb és […]