kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Kihirdették az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hogy érzi magát a Föld? című országos kreatív alkotói pályázat eredményeit. A pályázatra kisfilmmel, verssel és különféle installációkkal lehetett nevezni. Összesen 253 pályamű közül választották ki a legjobbakat, és a hazai alkotásokon kívül Szerbiából és Szlovákiából beküldött munkákat is díjazott a zsűri. A nyertesek teljes névsorát a főiskola honlapján […]

Két-két fordulón vannak túl a felnőtt kézilabda harmadik vonalban játszó váci együttesek. Női csapatunk két győzelemmel, a férfiak két vereséggel rajtoltak – írja a vac.hu. Elsőként a Praktiker-Vác U22 néven szereplő fiatal váci hölgyek léptek pályára. (A tervek szerint erre az egy hazai bajnokira került sor az akadémiai csarnokban, a folytatásban a városi sportcsarnok lesz […]

Vác környéki beruházások is áldozatául estek a kormány által bejelentett 1000 milliárd forintos konszolidációnak. A döntés miatt iskolafejlesztéseket, valamint egy összekötőút megépítését is fel kellett függeszteni. A múlthéten járta be az országos médiát Csepreghy Nándornak, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkárának azon kijelentése, miszerint az energiaárak emelkedése miatt csak idén több mint 1000 milliárd forint […]

Fontos váci helytörténeti sírokat hoztak helyre egy pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően. Így újból méltó emléket biztosítottak a Emerich család és Karcsú Arzén számára egyaránt. A Nemzeti Panteon Alapítvány jeles személyek sírjainak gondozására kiírt pályázatán jelentkezett két váci értékőrző civil szervezet is. A pályázaton elnyert támogatással a Váci Múzeum Egyesület megújíttatott egy a honvédsírok közelében omladozó […]

Új útburkolatot kapott a Deákvár peremterületén található Fürt utca. Tótváradi-Nagy Bence, a körzet önkormányzati képviselője a Facebook oldalán hívta fel a figyelmet erre a legújabb fejlesztésre. „Kezdeményezésemre, mintegy 230 méter hosszan kapott egy új, többrétegű, hengerelt burkolatot a Fürt utca. A munkálatokra azért is volt szükség a 100%-ban önkormányzati tulajdonú úton, mert a Fürt utca […]

Az ősz beköszöntével, a hűvösebb időjárást kedvelő kerékpárosoknak továbbra is ajánlott a legkedveltebb úti célok megközelítése vonattal, amihez kiemelt kedvcsináló, hogy a MÁV-START, a GYSEV és a MÁV-HÉV az Európai Mobilitási Hét teljes ideje alatt, 2022. szeptember 17. és 22. között díjmentes kerékpárszállítási lehetőséget biztosít utasai számára az erre alkalmas hazai járatain – írja a […]

„Miután a kritikán aluli állapotú Rádi utat a Vám utcától a Magyar utcáig teljes szélességben felújíttattuk, ma folytatódtak az aszfaltozási munkák. Alsóvárosban megújult a Rádi úti lakótelep belső szervízútja. Előző körzeti képviselőségem alatt a Kertész utca felőli rész kapott szilárd burkolatot, most a Törökhegyi utca felé eső rész aszfaltja lett helyrehozva” – jelentette be szombaton Facebook […]

Követőinek, rajongóinak a nagy örömére egyre gyorsabb ütemben gyarapszik Kolodko Mihály szobrocskáinak a száma. Ha csak az elmúlt egy hetet nézzük, három új alkotást is felfedezhetnek, felkutathatnak azok, akik már hagyományszerűen mindig felkeresik és fotózkodnak egyet az éppen aktuális új figurával. Mint ahogy a váci kötődésű művésztől már megszokhattuk, ezúttal is valamennyi új művével üzenni […]

Egy tragikus esemény miatt félbe kellett szakítani a hétvégén megrendezett Vác–Biatorbágy megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést. Rosszul lett és meghalt a Vác egyik szurkolója. A szombaton, délelőtt 10 órakor kezdődő találkozó már a második félidejében tartott, amikor rosszul az egyik szurkoló. Természetesen a játékot egyből félbeszakították és azonnal megkezdték a férfi újraélesztését a lelátón. Szurkolói […]

Szeptember 21-én, szerdán tartja soron következő ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. A tanácskozásra a szokásoknak megfelelően a városházán kerül sor 8:00 órai kezdettel és a meghívóban összesen 49 napirendi pont szerepel. A rendezvény nyilvános részén bárki hallgatóként részt vehet, a tervezett program pedig az alábbiakban olvasható. NAPIREND ELŐTT: Tájékoztató: a.) a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, […]

Népszerű rovatunkban rendre sorra vesszük a kedvencek leggyakoribb betegségeivel, sérüléseivel kapcsolatos tudnivalókat, a hagyományos, már régebb óta ismert és alkalmazott, vagy épp a legújabb kezelési, gyógyítási lehetőségeket – ezúttal a csípőízületi diszpláziával foglalkozunk. „A csípőízületi diszpláziáról szinte mindenki hallott már, aki kutyatartással foglalkozik, hiszen sajnos – főképpen a nagytestű kutyák esetében – egy igen-igen elterjedt […]

Megvertek egy utast a Budapest-Vác között közlekedő vonaton, a Fót-Alagi major és Fót vasútállomás közötti szakaszon. Az eset július 21-én történt, a rendőrség most tette közzé a történteket. A Dunakeszi Rendőrkapitányság a 13120/974/2022. bűnügyi számon nyomozást folytat testi sértés bűntettének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az alábbi képen látható férfi július 21-én 11 óra […]