kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Koronavírus: tanácsok és egy új szolgáltatás a Kedvenctől

Ami a cipőnek, egyéb ruhadaraboknak, a kutyusok mancsainak sétáltatás utáni fertőtlenítését illeti, ezzel kapcsolatban fokozottan indokolt most a szokásos tisztasági szabályok betartása, így az alapos kézmosás, illetve kedvenceink esetleg besározódott mancsainak letörlése.

„Lelki wellnessként” segíthet az irodalom varázsereje

Azon barátaim és kollégáim, akik igazán ismernek, »a világ egyik legrealisztikusabb misztikusaként« emlegetnek. Nem véletlenül. Meggyőződéssel vallom, hogy Ég és Föld összeköthető – ahogyan az Értelem és az Érzelem is megfér egymás mellett, sőt, együtt tehetnek mindent igazán emberivé – írja magáról Pápay Eszter, aki oly sok formában jelenik meg a világban, hogy aki a […]

Veszélyes búcsú a Naszály hegytől

Már a hegygerincen jártunk az ösvényen felfelé araszolva, amikor ismét hallottuk a cross motorok hangját. Hárman voltak és lefelé zúdúltak a gyalogtúra útvonal keskeny meredek lejtőjén motorjaikkal.

A váci Juhászban jól működik a digitális oktatás

Sokan sokféleképpen igyekeztek megoldani a digitális oktatást. A Váci Tankerületi Központhoz tartozó Váci Juhász Gyula Általános Iskola az elsők között volt, akik az Office365 kommunikációs rendszerét, a Microsoft Teams alkalmazást vetette be, a szükséghelyzetben – írja az edukanyar.hu. Muszkáné Kocsis Emese, megbízott intézményvezető igyekezett összefoglalni tapasztalatukat, ezzel is segítve a kollégák munkáját. „A digitális távoktatáshoz […]

Itt a kalkulátor: fizessük, vagy sem tovább a hitelt?

Nagy segítség a bajba került hiteleseknek a koronavírus-járvány miatti átmeneti törlesztési hitelmoratórium, aminek elsődleges célja, hogy a veszélyhelyzet idejére fizetési könnyítést adjon a hitelfelvevőknek és ezt az összeget a mindennapi szükségleteikre fordíthassák. A moratórium lényege, hogy 2020. március 19. és december 31. között az adósoknak nem kell megfizetniük a törlesztőrészleteiket. Az így összegyűlt nem megfizetett […]