kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Az elmúlt időszakban egyre több olyan hírről olvasni, amik vonatokkal történő ütközésekről vagy vasúti sorompóknál bekövetkezett balesetekről szólnak. Az emberek ilyenkor egyből az autók sofőrjeire és azoknak a sérüléseire gondolnak, sokszor nem is sejtve azt, hogy ezek az esetek milyen traumákat vagy sebesüléseket okozhatnak a vonatszerelvényeket vezető szakembereknek egyaránt. Az alábbiakban az ő nyílt levelük […]

28 évvel ezelőtt olvashattuk először az EGÉSZSÉGTÁBOR pályázati felhívást. A szervezők az idén sem adták fel a program szervezését. Az idén is egy ötlet-rajzpályázattal indul, ahol a pályázók munkáit kiállítják a művelődési házban és a legsikeresebb 30 pályamunka tulajdonosát ingyenes Balaton parti 4 napos táborozásra viszik az „egészségtáborba” – olvasható a szervezők közleményében. A tábor […]

Népszerű rovatunkban rendre sorra vesszük a kedvencek leggyakoribb betegségeivel kapcsolatos tudnivalókat, a hagyományos, már régebb óta ismert és alkalmazott vagy épp a legújabb kezelési, gyógyítási lehetőségeket. Ezúttal a kistestű kutyafajták leggyakoribb, sokszor sántaságot okozó veleszületett problémáit helyezzük reflektorfénybe, a fiziológiai okoktól kezdve a tüneteken át az állatgyógyászati lehetőségekig. „A kistestű kutyusoknál két olyan, a mozgásukat […]

Detektív hétvégét rendeznek Vácon. A szervezők nyomozós és élő logikai társasjátékokkal járják az országot. RoadShowikon a Rejtélyek Háza élményprogramjait juttatjuk el egy-egy hétvége erejéig számos településre. A mi városunkban a MonAmi Music Clubbal társultak össze és várják az érdeklődőket. „Eredjetek rejtélyes esetek nyomába, melyeket csak Vác utcáit járva tudtok megoldani! Minden állomáson egy újabb nyom, […]

Mind az üzemanyagnak, mind a kijelölt élelmiszereknek az ára változatlan marad július elsejéig – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök április 27-én, szerdán, egy Facebook oldalán közzétett videójában. Mint arról korábban a Váci Napló is beszámolt, február elsejétől élelmiszerárstopot vezetett be a kormány hét alapvető termék esetében. Rendeletüknek az értelmében a kristálycukor, a búza finomliszt, a […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) februárban meghirdetett mobilkészülék-csere programjában hetente többszáz régi készüléket cserélnek korszerűbbre a MediaMarkt áruházaiban a vásárlók. A műszaki kereskedő felhívja a figyelmet: a 3G-s készülékek mellett májustól már a 2G-s telefonokkal is pályázhatnak az állami támogatásra a lakosok – olvasható a szervezet sajtóközleményében. Azt csak megbecsülni lehet, hogy Magyarországon […]

2021-ben összesen 1296 tonna e-hulladék került a magyar háztartásoktól a feldolgozókhoz a Media Markt üzlethálózatán keresztül, legnagyobb arányban ez alkalommal is hűtőgépeket és háztartási nagygépeket adtak le a magyarok. A leadott berendezések anyagösszetételének 76%-a nyersanyagként hasznosult újra, míg a káros összetevőket eltávolították és ártalmatlanították a szakemberek. Az Inter-Metal Recycling Kft. hazai hulladékfeldolgozó és a MediaMarkt […]

A szülés, illetve születés a világ legnagyobb csodája. Nagyon sok információ áramlik a leendő anyukák felé, hogy a várandósság alatt milyen készítményeket szedjen, hogyan étkezzen, milyen szülésfelkészítő és egyéb programokra járjon, továbbá hogyan gondozza gyermekét a szülés után. Éppen ezért született meg 2017-ben Vácon az a kezdeményezés, hogy a Születés Hete 2003 óta futó országos […]

Ha valaki vezetői funkciót vállal, annak a saját szakmáján kívül is számos tudnivalót el kell sajátítania, hiszen ő felel az adott szervezet törvényes működéséért, az ehhez szükséges belső szabályozások és dokumentumok meglétéért, minőségéért. Az Állami Számvevőszék két támogató eszközzel is segíteni kívánja az ellenőrzési körbe tartozó civil szervezetek vezetőit, vezető testületeit, hogy felelős munkájukat minél […]

„Hogy érzi magát a Föld?” címmel hirdet országos kreatív alkotói pályázatot a Föld napján az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az intézmény Matematikai, Természettudományi és Informatikai Tanszéke mindig is hangsúlyt fektetett a jövő generációk környezettudatos szemléletének alakítására, ezért óvodások, általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban tanulók is jelentkezhetnek a meghirdetett pályázatra sík- és térbeli alkotásokkal. A pályamunkák […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái május 4-éig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra – olvasható a hivatal közleményében. A kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, transzponderszámmal vagy chippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül. A […]

Október elsejére írták ki a 2022-es népszámlálást, ami Magyarországon első alkalommal teljesen elektronikus úton fog megvalósulni. A közeljövőben esedékes adatgyűjtéssel kapcsolatos gyakori kérdésekről, technikai részletekről pedig Kovács Marcellt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztály vezetőjét kérdezték meg a 24.hu munkatársai. Mint az interjú során kiderült, a próbanépszámlálás a népszámlálás technikai előkészítésében […]