kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Hulladékot égetni tilos, kertes házak esetében is csupán a zöldhulladék eltüzelése megengedett, és ezt sem szabad mindenhol. Csak ott van erre átmenetileg lehetőség, ahol az önkormányzat rendeletben engedélyezi, de Vácon alapesetben ez is tiltott – közölte Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Váci Napló megkeresésére. Évről-évre visszatérő probléma, hogy elsősorban […]

Az enyhe korlátozásokkal lezajlott ünnepi időszak újra magas fertőzött számot hozott magával. A helyzet súlyosságát megelőzendő, dr. Soltész Andrea, váci gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy élve a szabadság adta lehetősséggel, legyünk nagyobb felelősséggel egymás iránt. Magyarországon többek között a kedvező átoltottsági adatokra hivatkozva szabad, szinte korlátozások nélküli Szilvesztert, illetve ünnepi időszakot tett lehetővé […]

Az állatvédelmi törvény szigorítása értelmében súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a lelketlen szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít immár – írja Ribáry Zoltán a dunakanyarregio.hu-n. „Az állatvédelmi törvény legfontosabb változásai közül ki kell emelni az állatviadalok rendezésének bűncselekménnyé nyilvánítását, ugyanis ez súlyosabb jogi besorolást jelent. Eddig […]

A katolikus egyház január 6-án ünnepli vízkeresztet, azaz Jézus Krisztus megjelenését. Ezzel pedig megkezdődik a télbúcsúztató karneváli időszak: ilyenkor rendezik a híres riói és velencei karnevált, Magyarországon a mohácsi busójárást. De a világi vonulatok mellett mit érdemes még tudni az egyik legnagyobb keresztény ünnep kapcsán? Vízkereszt a karácsonyi időszak zárónapja: hagyományosan ma kell lebontani a […]

Hivatásévet tartanak a piaristák 2022-ben, melyet a generálisi kongregáció hirdetett meg a Kegyes Iskolák, mint ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend megalapításának, valamit a Kalazanci Szent József által írt konstitúció jóváhagyásának négyszázadik évfordulója alkalmából – tájékoztatott a magyarkurir.hu. A szerzetesközösség szeretné megszólítani a 17–27 év közötti fiatalokat, arra buzdítva őket, hogy keressék hivatásukat a világban, s elgondolkodjanak azon, […]

Országos alkotói pályázatot hirdet középiskolás diákok számára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) esszé és kisfilm kategóriában. A pályaművekben azokat a környezetükben élő vagy általuk ismert, 1-12 éves korú gyermekeket nevelő pedagógusokat mutathatják be a tanulók, akikre felnéznek és nagyra becsülik munkásságukat. A pályázati anyagok leadásának határideje: február 7. (hétfő) – derül ki az intézmény […]

A családi adóvisszatérítésre 835 ezer nyilatkozat érkezett tavaly, ennek 81 százalékát online töltötték ki és csak 132 ezer volt a papíralapú dokumentum – tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t. A személyes, papíralapú adóügyintézést felváltotta a digitális – jelentette ki Tállai András, aki szerint ez nem változtatott azon, hogy még mindig sokan hagyták az utolsó […]

Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon […]

A következő szemesztertől a többi között a körforgásos gazdasághoz és az adattudományhoz kapcsolódó új szakokkal bővül a hazai felsőfokú képzési kínálat. Valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a hallgatókat az egészséges életmód érdekében kredittel ösztönözné rendszeres testmozgásra, sportolásra – közölte a minisztérium az MTI-vel. Előző év decemberében elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, már lehet […]

Azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, várakozási idő nélkül olthatók. A védőoltás beadása előtt az esetleges tünetmentes fertőzöttség ellenőrzésére PCR-teszt elvégzése nem indokolt – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb ajánlásából. A harmadik oltás szakmai ajánlása szerint az továbbra sem változott, hogy az alapimmunizálás után 4, legfeljebb 6 hónappal kell felvenni az […]

Idén közel 7500 talált tárgyat adtak le a vasúttársaság részére, amiből több mint 4000 került vissza a gazdájához. A vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített tárgyakkal kapcsolatban az utasok a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámán érdeklődhetnek – írja a mavcsoport.hu. A vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt (kabát, pulóver, […]

Ságújfalu ezer lelkes település Nógrád megyében, a megyeszékhely, Salgótarján közelében. Itt működik 2019 óta a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök vezetésével. A falu általános iskolájának szomszédságában lévő Jelenlétházban beszélgetett Bodnár Dániel a szervezet jelenlévő tagjaival, majd írta meg a következőket a magyarkurir.hu-n. Beer Miklós püspök papi, főpásztori szolgálatát végigkísérte a szegényekkel, […]