kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Megsemmisítés a Hamisítás Elleni Világnapon

Hétezernél is több hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról 2023-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával. Ezek a termékek már biztosan nem jelentenek veszélyt az utakon, és nem okoznak kárt az eredeti termékek jogtulajdonosainak – olvasható a NAV és az egyesület […]

Laller Racing: Horváth Lajos 13 év után először hagy ki versenyt

A Laller Racing Dakar Team és leginkább Horváth Lajos „Laller” neve egybeforrt a hazai terepralival és a terepmotorozással. Ez nem csoda, hiszen a váci sportember 2010 óta minden magyar bajnoki futamon részt vett, saját csapatával komoly sikereket ért el, kétszer állt rajthoz a Dakar Rallyn. Ez a szép sorozat most megszakadt, hiszen a hétvégén rendezett […]

A Szent Jobb országjárása 1938-1942 című könyv bemutatója

Különleges programra hívják és várják az érdeklődőket június 16-án, pénteken 17 órától a Memento Mori & Ars Memorandi Kiállítóhely (Március 15. tér 19.) nagytermébe. A Szent Jobb országjárása 1938-1942 című könyv bemutatóján Forró Katalin történész beszélget Mészáros Balázs történésszel, a kötet szerkesztőjével. 1938-ban a Szent István-év keretében szervezték meg a Szent Jobb országjárását, amely jelentősen […]

Aranymedve minősítés a Juhász Gyula Általános Iskola csapatainak

A Medve Szabadtéri Matematika verseny tavaszi fordulóján a váci Juhász Gyula Általános iskolából 5 csapat vett részt, minden csapat Aranymedve minősítéssel végzett. Csapattagok voltak 3. b osztály: Deák Boldizsár, Márczy Gábor, Petőcz Gegely 6. osztály matematika tagozat: Dion Borka, Muszka Zsófia, Pap Móric 7. osztály matematika tagozat: Horgonyi Balázs, Keller Huba, Szalai Balázs 8. osztály […]

Beporzóbarát virágokat ültetnek a Munkácsy parkban és a Duna-parton

Speciális magvetőt bérel a Városfejlesztő Kft, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan és hatékonyan elvethessék a településnek ajándékozott vetőmagkeveréket. A munkálatok megkezdése előtt Rozmaring Sándor önkormányzati képviselő elmondta, a cél az, hogy esélyt adjanak a rovaroknak, illetve a beporzóknak. Ennek fényében két helyszínen olyan dísznövények magjait vetik el, amely kifejezetten kedvez például a méheknek. „A Karcagi […]

Vaddisznók a belvárosban: hogyan szoríthatók ki a lakott területről?

Nap, mint nap jelennek meg fotók a közösségi oldalakon arról, hogy vaddisznók járnak be Vác belterületére. Elsősorban a Földváry téren és a Duna-parton keltenek riadalmat a vadak, mert ezeken a területeken korábban nem volt jellemző az állatok megjelenése. A szakemberek szerint visszatérő, a lakosságra veszélyt jelentő vaddisznó-megjelenés esetén a bejelentést követően a rendőrség adhat kilövési […]

Váci anyakönyvi hírek – születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 június 9.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Erki László és Eperjesi Bettina gyermeke: […]

IX. BÚI Triatlon sprint amatőr kupa és utánpótlás ranglista verseny és MIX VÁLTÓ Országos Bajnokság

A hét végén az idei első nyílt vízi utánpótlás triatlon versenyen – a már klasszikusnak számító vadregényes legyeltóti pályán – méretették meg magukat a Váci Vízmű Sportegyesület versenyzői. Szombaton az egyéni versenyeken a nyílt vízi úszás nehézségei, illetve a szintes kerékpár- és futópálya ellenére is nagyszerű eredményekkel sikerült mindenkinek célba érnie. Vasárnap pedig a Triatlon […]

Szabolcs István emlékdíjat kapott a váci főorvos

A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság, Szabolcs István emlékdíjat adományozott  dr. Konrády Andrásnak, a Váci Jávorszky Ödön Kórház főorvosának, címzetes egyetemi docensnek. A díjat a pajzsmirigy betegek ellátásában nyújtott több évtizedes áldozatos munkájáért vehette át – olvasható a váci intézmény Facebook közleményében. A köztiszteletben álló helyi szakemberhez hasonlóan az elékdíjat olyan orvosok vagy kutatók kaphatják, […]

Évadzáró Váci Labdarúgó Sport Egyesületben

Szombaton a stadionban megtartotta szezonzáró összejövetelét a Váci Labdarúgó Sport Egyesület. A jó hangulatú eseményen a Vác VLSE elnöke, Iványi Károly mellett részt vett Matkovich Ilona, Vác város polgármestere, a felnőtt csapat és az U19-es együttes játékosai, edzői, valamit az elnökségi tagok (Herédi Attila, Steidl Sándor), továbbá a támogatók is. Iványi Károly elnök kiemelte, hogy […]

Tájékoztató zajvédő fal dokumentációról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete lakossági fórumot tartott Településrendezési eszközök módosítási eljárásának megindítása az M2 gyorsforgalmi út, Vác-dél és Vác-észak közötti szakasz szélesítése, Gombási úti új különszintű csomópont, komplex pihenőhely és új lehajtó kialakítására vonatkozóan. A lakossági fórumon kért zajvédő falakra vonatkozó dokumentáció a Dokumentumok/Településrendezési eszközök/Településrendezési eszközök módosítása/M2 mappában és mellékletünkben megtalálható. A […]

Generációk közötti tanulás Vác városában

A Magosfa Alapítvány Vác Város Önkormányzata természet- és környezetvédelmi tevékenységeket támogató pályázati kiírásán támogatást nyert el a „Fenntarthatósági foglalkozások a „Kicsik és nagyik program keretében” című projektjével. Ennek segítségével három alkalommal találkozhatnak idősek és fiatalok – olvashatjuk az alapítvány által kiadott sajtóanyagban. A Váci Juhász Gyula Általános iskola negyedikes tanulói 2023. május 18-án a Dr. […]

Családi nap és Pindes-Kupa a hétvégén a Vanyek Béla Sportcentrumban

A Váci Reménység Egyesület június 10-én 10 órától rendezi a Vanyek Béla Sportcentrumban a hagyományos Reménység Családi napot, ahol egész napos bemutatókkal, színes programokkal várják az érdeklődőket. Másnap június 11-én pedig hagyományteremtő céllal indul a Pindes-focikupa, melyet Pindes László, az egyesület örökös tagja, egykori labdarúgó szakosztályvezető tiszteletére, emlékére szerveznek. A Családi nap bekapcsolódik a Gyereket […]

Több teherautónyi veszélyes hulladékot adtak le a váciak

Szombaton rengetegen érkeztek a Duna-parti tanpályára meghirdetett hulladék gyűjtésre. A váci lakosok több teherautónyi veszélyesnek ítélt anyagot adtak le, amelyet eddig otthonukban tároltak. Az önkormányzat tavaly nagy sikerrel szervezte meg hosszú idő után először a veszélyes hulladék leadását. Mint ahogy Kiss Zsolt alpolgármester arra a helyszínen is emlékeztetett: folyamatos a lakossági igény arra, hogy a […]

Már mintegy 450 futó regisztrált a 31. Fut a Vácra

Már mintegy 450 futó regisztrált az idei Fut a Vácra. Az alábbiakban szeretnénk a beérkező kérdéseitekre fontos információkkal szolgálni. Lehet e Fut a Vác pólót vásárolni a verseny napján? Igen, felkészültünk a limitált pólók árusítására, melyre az információs pultnál kerül sor a versenyközpontban a készlet erejéig. A pólók ára 3000 Ft, S, M, L, XL, […]

12 új előadás indul országjáró turnéra a Déryné Programmal

Újabb 12 színházi előadással gazdagodott a Déryné Program Országjárás alprogram repertoárja. Az újonnan bekerült produkciók között találjuk Lev Tolsztoj, Arany János, valamint Márai Sándor halhatatlan klasszikusait, Csipkerózsika történetét, Wass Albert regénye ihlette színpadi átiratot, Leonyid Zorin szerelmi himnuszát, valamint HOBO önéletrajzi zenés kálváriája, operett és flamenco táncelőadás is színesíti a kínálatot.  Mozgás és tánc kategóriában […]

Kereket cseréltek egy idős házaspárnak a váci rendőrök

Június 2-án reggel parkolt le a Váci Rendőrkapitányság épülete előtt egy idős házaspár, ugyanis kocsijuk egyik kereke a közelben defektet kapott. A rendőrök nem haboztak, azonnal magukhoz vették a célszerszámokat, leszerelték a lyukas kereket, és íziben pattintották is fel az újat. Az idős házaspár – később levél formájában is – hálásan köszönte a rendőrök segítségét, […]