kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Galambkiállítás a művelődési központban

A Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya mindenkit szeretettel vár galambkiállításukra a művelődési központba – olvasható a Reménység Egyesület Facebook oldalán. A február 10-12-én nyitvatartó nagyszabású kiállításon közel 250 díjnyertes galambot láthatnak az érdeklődők. A kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatalok, gyermekek közelebbről megismerkedhessenek a galambokkal, valamint így népszerűsítsék a galambászatot és az állatszeretetet. A […]

Bevételkiesések és állami elvonások okoznak óriási lyukat Vác idei költségvetésében

Még 2020-ban vonta el az önkormányzatoktól a gépjárműadó bevételét az állam, amely így 2020 és 2022 között mintegy 330 millió forint bevételkiesést okozott Vácnak. A koronavírus járványra hivatkozva 2021-ben a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott iparűzési adókedvezmény miatt pedig 430 millió forinttal kevesebb bevétel keletkezett a városi kasszában. A tavalyi évre vonatkozó elvonás összege majd csak […]

2 gólos vereség Párizsban az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában

Egy izgalmas és kiélezett meccsen vett revansot a Paris 92 az előző csoportkörben Vácon elszenvedett egygólos vereségéért. Bár a félidőben még vezettek a váci lányok, és a mérkőzésen többször is elhúztak ellenfelüktől – a második félidőben ötgólos is volt a különbség – a hazaiak folyamatosan visszakapaszkodtak, és a véghajrá nekik sikerült jobban – olvasható a […]

Continental váci gyára: Ford Q1 díjjal ismerték el a vállalat kollégáinak munkáját

Január 27-én Purgel Csaba, a Continental váci gyárának vezetője átvette a Ford Q1 díjat Carlos Capillától, a Ford európai regionális beszállítókért felelős vezetőjétől. Az autógyártó elismerését szigorú követelmények teljesítésével érdemelte ki a német technológiai vállalat váci üzeme – olvashatjuk a jó hírt az autoszektor.hu-n A hazánkban tizenkét lokáción, nyolc városban jelenlévő, mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztató […]

Folyóparti fényképek

Februári Duna, téli napfény. Reggel. Az igazi kocogókat nem tántorítja el a hideg, párás levegő, fejlámpával homlokukon futnak. Messziről úgy fest a sziluettjük, mint különös, misztikus lényeké. Megállok a parton és arra gondolok, valahol mindannyian misztikus lények vagyunk, akik hol felkapcsolt, hol pedig lekapcsolt fejlámpákkal kocogunk különös céljaink felé, futkározunk saját életünkben. Futkározunk át mások […]

Magyar fejlesztés: Elvira megszólal – egyszerre tíz érdeklődőt is ki tud szolgálni

Lényegesen gyorsul az utasok kiszolgálása a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán: teljesen magyar fejlesztésű robotasszisztenssel újul meg az Elvira menetrendi szolgáltatás – olvasható a MÁV-START közleményében. Egyszerre akár tíz érdeklődő kiszolgálására alkalmas robotasszisztenssel újul meg a vasúttársaság telefonos ügyfélszolgálata, a MÁVDIREKT.  A tapasztalatok alapján az ügyfelek a leggyakrabban egyszerű menetrendi információk miatt érdeklődnek. Ezeket az igényeket a […]

Április 1-jéig várható a vaddisznó állomány ritkítása Bácska dűlőn és környékén

Vác Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalához az év folyamán számos vadkárral kapcsolatos bejelentés érkezett, miszerint Bácska dűlő településrész területén az elszaporodott vaddisznó állomány folyamatosan károkat okoz – írja a vac.hu. A vadkár ügyekben lefolytatott egyedi hatósági eljárások a problémát megfelelően nem rendezik, ezért a Váci Rendőrkapitányság 13100/4063/2022. ált. számú határozata alapján a mellékelt térképrészleteken jelzett helyen, […]

Hétfőn megkezdik a Duna-parti játszótér teljes felújítását

A hétfői munkaterület átadással megkezdődik az a nagyszabású felújítási, bővítési fejlesztés, amely eredményeként a váci korzón található játszótér még inkább a gyerekek kedvelt szórakozási helye lesz – írja a vac.hu. A területet a munkák idejére körbekerítik, az eszközöket nem lehet majd használni. A komplex felújításról Inotay Gergely, a választókörzet önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta, hogy a […]

Virágokkal, üzenetekkel mutatták ki szolidaritásukat Vácon a szülők az egyhetes pedagógussztrájk alatt

Az elmúlt hétre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy hétig tartó sztrájkot hirdetett. A január 23-tól hét napon át tartó munkabeszüntetéshez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott. Vácon is több iskolában sztrájkoltak a tanárok, január 31-én, kedden pedig a szakiskolák csatlakoztak is a kezdeményezéshez – olvasható a Váci Hírnök Facebook oldalán. A legtöbb váci iskolában […]

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! – adománygyűjtés a váci jégpályán

Segítsünk az ukrán gyermekeknek, hogy ők is boldogabbak lehessenek! – hívja fel a váciak figyelmét az Ökumenikus Segélyszervezet, valamint a Váci Reménység Egyesület a váci jégpályán néhány nap múlva kezdődő adománygyűjtésre. Ukrajnában milliók számára vált kézzelfogható valósággá a háború. Családok, idősek és fiatalok keltek útra a harcok sújtotta területekről. Az Ökumenikus Segélyszervezet azonnali segítséget nyújt […]

Liszka Roland: „Győzni akarok, de ez még nem minden…”

Nagy lehetőség előtt áll Liszka Roland. A SuperEnduro GP budapesti fordulójára készülő fiatal motoros egy jó szerepléssel hazai közönség előtt sporttörténelmet írhat. A Laller Racing Dakar Team színeiben versenyző, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott fiatal a bajnokság élmezőnyéből vághat neki a Papp László Sportarénában rendezett versenyeknek, és egy győzelemmel, valamint összetettbeli jó helyezéssel […]

Váci anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2023. február 3.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Molnár Gábor Gyula és Jantsek Ágnes […]

Igazolásokkal ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóközleményében. Ha valakinek még nincs ügyfélkapu-hozzáférése, elektronikusan (elektronikus személyazonosító igazolvánnyal) vagy […]

Tavaly közel 700 millióan utaztak vonaton és autóbuszon, a legforgalmasabb állomás Vác volt

Tavaly mintegy 699 millió utazásról gondoskodott a MÁV-Volán-csoport. Idén a közösségi közlekedés térnyerésének lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, a decemberben életbe lépett, a korábbiaknál is utasközpontúbb új menetrend, a teljessé vált 40 darabos KISS motorvonatflotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Továbbá a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és […]

Hamarosan érkeznek az adófizetési értesítők

Várhatóan február 25-ig kézbesíti az önkormányzat a váci adóalanyok részére azt az értesítőt, amely többek között a március 15-én esedékes befizetésekre hívja fel a figyelmet. A magánszemélyek kommunális adójának és az iparűzési adónak a mértéke nem nő, viszont 2023-ban 5 százalékkal többet kell fizetni az építmény- és a telekadó esetében, az áremelkedés azonban így is […]

Jótékonysági női kupa a Zöld Menedék javára

Kedves színfoltja az adományozásnak, hogyha személyek, egyesületek, csapatok úgy adományoznak, hogy a pénzt a saját erejükből teremtik elő. Ennek szép példája volt az a jótékonysági kupa, amelyet a közelmúltban rendeztek Vácrátóton. A pénzt a Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány részére gyűjtötték a csapatok – tudtuk meg a Zöld Menedék Alapítvány által közzétett Facebook hírből. Az alapítvány […]

Megkezdődött a tárgyalássorozat az eltüntetett váci focipénzekkel kapcsolatban

Március 14-én tartják a következő tárgyalását annak a pernek, amelyet Vác Város Önkormányzata indított a laktanya területére tervezett, de fel nem épített két focipálya miatt. Az első tárgyalást a város képviselőjének betegsége miatt halasztották. Vác 73 millió forint önrésszel segítette az akkor Pető Tibor fideszes alpolgármester vezette Vác VLSE-t, a maradék pénzt TAO-forrásokból tervezték előteremteni […]