Szombattól Vácon is lesz szűrőbusz, ahol vírusteszteket végeznek

Szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését, ezzel tovább bővül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kapacitása – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten. Horváth Ildikó a III. kerületi Pók utca Duna felőli oldalán lévő szűrőbusznál elmondta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban most, a koronavírus-járvány idején részt vesznek a gyanús esetek […]
Kivágásra ítélt fenyőfát állítanának az idén is a főtéren, hétfőig lehet jelentkezni

Hosszú évek hagyománya, hogy a Vác főterét és főbb pontjait díszítő karácsonyfák a helyi lakosok kertjéből felajánlásként érkeznek. Az elmúlt évek alatt szebbnél-szebb fenyők öltöztek ünnepi díszbe, hogy a városunkba látogatóknak és az itt lakóknak örömet okozzanak az adventi időszak alatt. Most ismét kérik, hogy aki segíteni akar a főtéri fenyő adományozásában, az jelentkezzen. A […]
Vírusos egy stábtag, ezért elmarad a váci kézis lányok EHF kupameccse

A vírusjárvány alaposan átírja az életünket, rengeteg program időpontja módosul, de vannak olyan rendezvények, amelyeket végleg el kell halasztani. Friss hír, hogy elmarad a holnapi DHK Banik Most – Váci NKSE Európa Liga mérkőzés, ugyanis a ma megkapott, tegnap levett PCR tesztek eredményei egy stábtag esetében pozitív eredményt, egy játékosunk esetében pedig kétes eredményt hoztak […]
Hétfőtől módosul az iskolavárosi buszjáratok menetrendje

Mint ismeretes, kormánydöntés alapján a középiskolai tanrend visszaállt online oktatási formára. Emiatt változik néhány olyan helyi buszjárat menetrendje is, mely az Iskolavárost szolgálja ki. Az önkormányzat megvizsgálta az iskolavárosi középiskolákba közlekedők jelenlegi számát, majd a szolgáltató Volánbusszal egyeztetve kialakult a jelenlegi online oktatás időtartamára érvényes átmeneti helyi buszmenetrend, mely november 16. hétfőn lép érvénybe – hívja […]
Városi anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2020. november 13.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/219-5772-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Baranyi Richárd és Kui Beáta […]
Éjszakai útzár mellett bontják hétfőtől a terelőfalat a dömösi átkelésnél

Befejeződnek a rézsűcsúszás okozta kárelhárítási munkák a hét végéig a 12-es Vác – Szob főút 17 és 18-as kilométerszelvények közötti szakaszán. A félpályás korlátozás megszüntetését, a kiépített beton terelőfal bontását teljes útlezárás mellett, a forgalom szakaszos átengedésével végzik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. A forgalom legkisebb zavarásának érdekében a munkálatokat november 16-18. között, hétfőtől […]
Időpontot kell foglalni a NAV ügyintézéshez a Kormányablakokban

A Kormányablakokban működő NAV-ablakokban mától, november 12-től a személyes ügyintézéshez előzetes időpontfoglalásra van szükség, ez a szabály Vácott is már életbe lépett. Ez összhangban van a Kormányablakok ügyfélfogadási rendjével, ami a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányzati intézkedések betartását szolgálja. A Kormányablakokban NAV ügyintézésekhez időpontot a https://www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/ugyfelszolgalati_idopont_foglalasa menüpont alatt foglalhat. A veszélyhelyzet ideje alatt a […]
Holdingba szervezik az állami vízműveket, ez érinti a váci DMRV-t is

A kedden benyújtott törvényjavaslat alapján a jövőben megalakulhat a Nemzeti Vízművek Zrt., amely az állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók, illetve víziközmű-rendszerek felett gyakorolhatja az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket – tájékoztatta szerdán a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala az MTI-t. A változások közvetlenül érintik a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-t is. […]
Bezárt a művelődési központ, nem látogathatók a kiállítótermek sem

November 11-én szerdán bezárta kapuit a Madách Imre Művelődési Központ, előre láthatólag 30 napos időtartamra. Ez a döntés érinti az intézmény által üzemeltetett kiállítótereket is, így a Sajdik-gyűjteményt és a főtéri Elefántos-házat is, ahol pár napja nyílt meg ZOOM című kiállítás. Az intézmény a döntésről körlevélben értesítette az érintetteket. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy az erre […]
Sok minden volt a számlákon, amikre magyarázatot várnak – reagált is az igazgató

Mint tegnap megírtuk, Csereklye Károly, a Váci Szívvel Mozgalom önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón jelentette be: a Váci Sport Kft-től kikért számlák ellenőrzése során számos problémát találtak. A Magyar Narancs újabb információkhoz jutott Csereklye Károly bejelentésével kapcsolatban. Az elhangzottakra reagált a cég ügyvezető igazgatója, Zábó Edina is.
A legjobbkor, a legjobb helyre: átadták a váciak ruhaadományát

Meghatódva köszönték meg az érintettek Nyíregyházán a váci adományozók által felajánlott ruhaszállítmányt, melyet a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány juttatott el a rászorulóknak. „A tél közeledtével pótolhatatlan segítséget jelentő gyermek- és felnőttruhákat, kabátokat, cipőket, takarókat mi is hálásan köszönjük valamennyi felajánlónak! A mikrobusznyi szállítmány a lehető legjobb helyre került, éppen a legjobbkor, a hideg idő beállta […]
Vácon is gyűjtik az aláírásokat a garantált alapjövedelem bevezetéséhez

Az alapjövedelem bevezetéséhez kapcsolódó aláírásgyűjtéséről beszélt Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa Vácon szerdán, Matkovich Ilonával való találkozása után. Mint mondta, sajnos a járványhelyzet nem teszi lehetővé a kitelepülést, ahogy tervezték. A helyi szervezet vezetője Kurnász Anikó elmondta: aktivistáik szívesen felkeresik azokat, akik alászeretnék írni az íveket. „Egy európai kezdeményezés folyik annak érdekében, hogy az Európai […]
A városháza szerint tegyen feljelentést a képviselő, ha bűncselekményt derített fel

Tovább folytatja kutakodását a Váci Sport Kft háza táján Csereklye Károly önkormányzati képviselő. A Váci Szívvel listáján bejutott városatya közadatkéréssel kapott meg az elmúlt évekből számlákat, amelyeket a mozgalomhoz csatlakozó szakemberekkel együtt átvizsgáltak és szerintük több esetben súlyos problémákat találtak. Erről írásban értesítette a városvezetést, kérve, hogy induljon vizsgálat, amely azt hivatott tisztázni, hogy „meglopták-e” […]
Váci Egyházmegye: a szertartások során lehetőleg kerülni kell az éneklést

A járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt a Váci Egyházmegyében november 11-től szigorú korlátozó rendelkezések léptek hatályba. Bármilyen egyházi szertartás, esemény, ügyintézés stb. csak a kijárási tilalmon kívüli időpontban (reggel 5 és este 8 óra között) tartható. Fontos, különösen este, hogy a szertartásokról, illetve más alkalmakról a híveknek legyen elég ideje hazaérni. A Marton Zsolt megyéspüspök által aláírt […]
Felkészült a télre a Magyar Közút, a váci mérnökségen is 24 órás az ügyelet

Az országban mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra váltott. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 94 mérnökségén – köztük a vácin is – […]
A Mikulásfutás elmarad, de mi nem adjuk fel

Az idén már elkezdtük egyszer megszervezni a 30. Fut a Vácot, és kétszer belekezdtünk a Fut a Keszi szervezésébe is. Sajnos a vírus közbeszólt. „Otthon maradtunk”, és vártuk az újabb lehetőséget. A Mikulásfutást szeptemberben kezdtük el szervezi, mivel akkor még a szabályozók adtak lehetőséget a közös versenyzésre. Sikerült az új Covid-19 kihívásainak megfelelő versenyt előkészítenünk, […]
Vácon nem kötelező a köztéri maszkviselés, szünetel a személyes hivatali ügyintézés

Matkovich Ilona polgármester szerdán koradélután tartott sajtótájékoztatót, melyen bejelentette, hogy Vácon nem kötelező a közterületen a maszk viselése, de ajánlásokat tesz a város. Emellett arról is beszélt, hogy a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat intézményeiben az ügyfélfogadás szünetelni fog, de telefonos egyeztetés után személyes ügyintézésre is lesz lehetőség. Az anyakönyvi hivatal az egyetlen, ami nem […]