kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A nyugalmazott váci püspök véleményt mondott az egyház pedofilbotrányairól is

Interjút adott a Pesti Hírlapnak Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspök, többek közt a koronavírussal kapcsolatos tapasztalatairól. Állítása szerint nem fél, de neki is egyre többször fordul meg a fejében, vajon ő mikor következik, mert hiába tartja be a járványügyi szabályokat, nem tudhatja, hol és mikor fertőződik meg. A nyugalmazott váci püspök véleményt mondott az […]

A Cecília-hangversenyt az idén online közvetítik vasárnap a székesegyházból

Nem maradunk zenei élmény nélkül Szent Cecília napján. Az idén az interneten szólal meg a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa és a Váci Székesegyházi Kórusiskola – jelentette be az egyházmegye. A híres hangversenyt 1955 óta mindig Krisztus Király vasárnapjának estéjén tarják. Az egyházi év zenei koronája ez Vácon. A vírushelyzet miatt tehát ezúttal az egyházmegye […]

Büntetőfékezgetős autós kapott pénzbüntetést és egy évre bevonták a jogsiját

Leszorítással és hirtelen fékezéssel is veszélyeztetett egy szabályosan közlekedő autóst a vádlott. Büntetőügyében a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság november 17-én hozott jogerős ítéletet. E történet manapság sajnos tipikus: május 27-én vádlott az M0 autóúton közlekedett a Megyeri híd irányából az M3 autópálya felé. Amikor a fóti elágazás elé ért, utolérte az előtte szabályosan […]

Magyarország húsz százaléka rosszul és sokat fűt

Felmérések szerint hazánkban legalább másfél millió embert érint az energiaszegénység, továbbá a lakosság 15%-a nem képes a lakását megfelelő hőmérsékletre felfűteni. Ez Európában a hatodik legmagasabb arány. Emellett a háztartások 18%-a jelentős közüzemi tartozást halmozott fel, ami Európában a legnagyobb mértékű. Energialábnyomunk legnagyobb részét a hőenergia teszi ki, és ez jól mutatja, hogy Magyarországon valójában […]

Szünetel a személyes ügyfélfogadás, de halaszthatatlan ügyben lehet időpontot kérni

Mint már arról korábban beszámoltunk, csak előzetes időpont egyeztetés után lehetséges az ügyintézés a polgármesteri hivatalban – ezt Matkovich Ilona polgármester jelentette be múlt héten, miután kihirdették a veszélyhelyzetet. Erről tájékoztat a város honlapján Vác jegyzője, dr. Zsidel Szilvia is: Vác város polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020 (XI.3.) Korm. rend. 1. §-ban kihirdetett veszélyhelyzetre […]

Szokolya közelében két autó ütközött össze, mentőt kellett hívni

Két személygépkocsi ütközött össze hétfőn délután Szokolya közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A két autóban három ember utazott, egy az önerejéből a roncsot elhagyni nem tudta. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították ás átvizsgálták a járműveket, a mentőszolgálat szakembereivel közösen a sérült embert a gépkocsiból kiemelték, majd biztosították a helyszínt. A műszaki mentés ideje […]

Fél évszázados rejtett hibákra derült fény a Nyugati tetőszerkezetének felújításakor

A Vácról beutazók által szinte naponta használt, 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a világjárvány ellenére folyamatosan zajlik. Ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt […]

A város honlapján köszöntötte a polgármester a kitüntetetteket

A Szociális Munka Napja november 12. Ebben az évben is szerették volna kis ünnepség keretében köszönteni, az ebben az ágazatban dolgozókat, azonban a járvány közbeszólt. Így rendhagyó módon Matkovich Ilona polgármester a város honlapján köszönte meg a dolgozók munkáját és gratulált a kitüntetetteknek.  „Ezúton is nagy szeretettel és hálával köszöntsem városunk minden olyan munkatársát, akik […]

Orbán Viktornak is elküldi korábbi levelezését Matkovich Ilona, hátha történik valami

Levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz Matkovich Ilona polgármester, összefoglalva, hogy mi nem történt eddig a városnak 2017-ben megítélt 4 milliárd forintos forrás esetében. A pénzt a kormány döntése értelmében részben a belvárosban lévő, műemléki védettség alatt álló épületek rendbe tételére használhatná fel a város. A városvezető szerint a Fidesz-KDNP kormánynak el kellene fogadnia, hogy vannak […]

Fákat ültetett a Bagolybükk, a csatlakozóknak segítenek az engedélyezésben

Ismét akciózott a Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület. Ezúttal keményebb terepen próbálták meg szépíteni a várost. Évek óta üresen árválkodó fahelyekre ültettek el két nagyméretű ostorfát. A Köztársaság út 7. elé és a Szentháromság tér sarkára. Örökbefogadójuk is lett, akik majd locsolják őket szárazságban: az ARCUS Könyvesbolt és Galéria, és a Hobbibázis kreatív bolt. Hamarosan […]

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, Vácon is találkozhatsz velük

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Benkő Tibor kiemelte: a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. […]

FRISS: a beutalóval rendelkezőket vasárnap 10 és 16 óra között várja a szűrőbusz

Szerkesztőségünknél is sokan érdeklődtek a Vácra bejelentett vírusszűrőbusz iránt, most dr. Bánhidi Péter, a városi operatív törzs szakmai vezetője tett közzé pár perce néhány fontos információt. Ebből kiderül, hogy az Országos Mentőszolgálat holnap, vasárnap ismét kiküldi a buszt városunkba – olvasói információk szerint a jármű már ma is itt volt, sokan találkoztak vele a Duna-parton, […]

Vírusszűrőbusz Vácott a Duna-parton: csak háziorvosi beutalóval vehető igénybe

Szombaton megérkezett Vácra a kormány által a vírusjárvány miatt mozgósított hat szűrőbusz egyike. Mint a Váci Napló már pénteken megírta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban most, a koronavírus-járvány idején részt vesznek a gyanús esetek szűrésében. Fontos: a szűrést csak háziorvosi beutalóval lehet igénybe venni. A kezdeményezés az Országos Mentőszolgálat felügyelete alatt […]

Az alpolgármester kampányt indított: rendelj váci éttermektől kaját!

„Egy kezdeményezéssel szeretném segíteni a váci éttermeket, kifőzdéket, ételszállítókat. A Covid intézkedések miatt a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, de kiadhatják elvitelre az ételt, illetve sok helyen működik a házhozszállítás. Arra kérem a váci ismerőseimet, a városlakókat, hogy segítsük rendeléseinkkel a vendéglátók túlélését egy-egy rendeléssel” – írja Kiss Zsolt alpolgármester a közösségi oldalán. A városvezető kéri, […]

Vírus: megint száz fölött a halottak száma, helyi adatok továbbra sincsenek

A szakemberek szerint még nem érte el a csúcspontját a koronavírus_járvány, ezt jelzi, hogy tegnap ismét száz fölé emelkedett a halottak száma. Az operatív törzs jelentése szerint 4836 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 107 beteg. Közben, bár egyre több önkormányzati vezető kéri, továbbra sem közölnek helyi adatokat, sokak szerint ezzel nehezítik a védekezést, […]

Díjmentes a novemberi bérletek visszatérítése a vasút- és a busztársaságnál is

A november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben, az Innovációs és Technológia Minisztérium elrendelése alapján a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor eltekint a kezelési költség felszámításától. Emellett a helyközi dolgozói és diákbérletek érvényességének kezdete után részbeni visszatérítésre is van lehetőség.  A novemberi bérletek árának 50 százalékát – kezelésiköltség-mentesen […]

A kifogásolhatóból a tűrhető kategóriába került a városban a levegő minősége

Valamelyest javult a levegő minősége városunkban, miután az elmúlt napokban csökkent a ködös órák száma és némi légmozgás is volt. A péntek esti adatok szerint Vácott a levegő szennyezettsége, kiemelten figyelemmel a szálló porra, az egészségügyi határérték alatt van. A szennyezettség jelenlegi szintje hosszú távon viszont már okozhat egészségügyi problémákat, de azok nagyságrendje még nem […]