Koronavírus: Vácon még nincs megfertőződött beteg

A bevásárlásnál és a gyógyszer kiváltásnál pedig a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület munkatársai lesznek az érintettek segítségére.
Koronavírus: a DDC-nél is vigyáznak a munkatársakra

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a régió meghatározó gazdasági szereplőjeként a kialakult rendkívüli körülmények ellenére is fenntartja a termelést és továbbra is folytatja ügyfelei kiszolgálását.
Koronavírus: egyelőre utasokra várnak a váci taxisok

A váci TeleTaxinál jelenleg tizenheten dolgoznak, de a munkát most 6-7 kolléga nem vállalja a koronavírus járvány miatt – tudta meg a Váci Napló. Ők otthon várják a jobb időket.
Ismét állami segítségre pályázik az önkormányzat

Pályázatot nyújtanak be az „Önkormányzatok rendkívüli támogatására”, derül ki azon döntésekből, melyeket a koronavírus miatt elmaradt testületi ülés miatt Matkovich Ilona polgármester hozott meg.
Koronavírus: védőeszközöket adtak át a kórháznak

A szervezett beszerzésnek és a koordinált elosztásnak köszönhetően a váci önkormányzati intézményeknél és az alapellátásban követni tudják a legszükségesebb felszerelési igényeket,
Koronavírus: készpénzmentes jegyvásárlás a buszokon

A megállapodás szerint azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek.
Koronavírus: megalakult Vácon a Jószomszéd hálózat

Matkovich Ilona polgármester a közösségi oldalon újabb bejegyzésben számol be a várost érintő vírushelyzetről, az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Bevezetőjében arról ír, hogy Vác teljesen elnéptelenedett, bezártak a boltok, a közösségi terek. És végülis ez így van jól, hiszen mindenkitől azt kérik: maradjon otthon! „Ha Önök esetleg azt hallják, hogy az új koronavírus is csak egy […]
Koszta Jánost megműtötték, és munkahelyet váltott

A Dunakeszi Járműjavítóban az új, emeletes vonatoknak két elektronikai boxuk van, a kábeleket köti be, de régi vonatokat is felújítanak, és a spanyol villamosokon szintén dolgoznak.
Visszatér a tél pár napra, újraindult a hóügyelet

Akiknek mindenképpen útra kell kelniük a havazásban érintett területeken, tőlük fokozott óvatosságot kérnek, s utazásuk előtt mindenképpen tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon.
Koronavírus: a szemetet elviszik, de vannak korlátozások

Amennyiben a hulladékgyűjtő edény mellé plusz hulladékot helyeznek el, ezt egészségügyi okokból dupla zsákban tegyék meg, ügyelve arra, hogy a társaság által biztosított gyűjtő legyen a külső.
Koronavírus: videón mutatják be a mintavétel folyamatát

Egyelőre még terjed a koronavírus az országban, s várható, hogy a betegek számának növekedésével egyre több embernél kell mintát venni – ezt mutatja be a mentőszolgálat.
Koronavírus: a vízmű felfüggeszti a tartozók korlátozását

A honlapjukon leolvasási és diktálási ütemtervük alapján biztosítják a vízmérőállás közlésének lehetőségét, ennek hiányában átlagfogyasztáson alapuló elszámoló számlák kerülnek kibocsátásra.
Koronavírus: továbbra is érvényesek a diákigazolványok

A felsőoktatásban tanuló hallgatók esetében a 2019/20-as tanév I. félévére érvényesített diákigazolványok elfogadhatók március 31-ét követően is a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napig.
Váci köz-tér: hogyan lesznek vírusmentes napjaink?

A feladat tehát adott: maradjatok otthon, kerüljétek most a másokkal való találkozást. Inkább telefonáljatok, skypoljatok, tévézzetek, kártyázzatok, társasjátékozzatok, ha van kertetek, gereblyézzetek, metszetek.
Koronavírus: sok személyes dolog maradt a ruhatárban

“Tudom, ez igen eltérő és talán túlságosan is szerteágazó módon és csatornán zajlott. Ezért március 23-tól kezdődően három platformra kívánjuk ezt korlátozni.”
Koronavírus: álhír, hogy a háziállatok is terjesztik

Az emberi megbetegedések nem a háziállatainktól származnak és fordítva, a mai ismeretek szerint ez az emberi megbetegedést kiváltó vírus nem betegíti meg a háziállatainkat.
Koronavírus: a váci kórháznak gyűjt a Zöldliget

A ZöldLiget Közösség március 20-án 200.000 Ft felajánlásával, Mi is megvédünk Titeket címmel adománygyűjtő akciót hirdetett a váci kórház orvosai és ápolószemélyzete számára.