kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Szabadságmegváltásért fizettek a volt városvezetőknek

Összesen több mint nettó 12 millió forinttal búcsúzhattak a választás után polgármesteri és alpolgármesteri tisztségüktől Vác leváltott vezetői. Fördős Attila és Mokánszky Zoltán csaknem félévnyi szabadnapot váltott pénzre. Végkielégítésekre szintén milliók mentek el a város költségvetéséből – írja a városháza hivatalos honlapja. A közlemény szerint az októberben távozott Fördős Attilának a 2014 és 2019 közötti […]

A Házasság hete: aki feleségét szereti, önmagát szereti

A Nagycsaládosok Váci Egyesülete immár tizedik alkalommal szervezte meg a házaspárok ünnepét, a jubiláló párok köszöntését a Váci Egyházmegye közösségi házában, a Credo-házban a Házasság hete programsorozat keretében. A jelenlévőket az egyesület elnöke, Komjátiné Bartos Nóra köszöntötte, aki a házasság értékét hangsúlyozta beszédében.Az est vendége Sterczer Hilda volt, aki a 2013-ban elhunyt Erőss Zsolt, hegymászó […]

Városi feladatok: folytatódtak az útjavítások is

A Váci Városfejlesztő Kft minden héten beszámol az elvégzett munkáiról a honlapján. Mint írják, az előző hét is számos feladatot tartogatott számukra. A magasépítési részleg befejezte a múlt héten elkezdett Deákvári főúti óvoda tetőszigetelését, illetve a VI. ütemben megtörténtek a város területén található kézi szemetesek és utcai padok fa részének festései. Az ünnepi időszak végetértével […]

Akinek vannak pillanatai, amikor legyőzi az időt

Egy érdekes könyvbemutatóra kerül sor holnap, csütörtökön este a Credo-házban. Egy olyan emberrel találkozhatnak a váciak, aki különös életutat járt be. Milliomosként ülhetne a gazdagság nyújtotta kényelemben, ám Tolvaly Ferenc mégsem ezt teszi. Járja a világot és regényeket ír. Vele beszélget a L’emigrant – A kivándorló című regényéről ezúttal Balázs Zsuzsa. Tolvaly Ferenc regénye egy […]

Külföldről csempészik be a hagyományos kazánokat

Megvan a megoldás a gyűjtőkémények drága korszerűsítésének elkerülésére. Fellélegezhetnek a társasházban élő, kéménykorszerűsítés és kazáncsere előtt álló háztartások.  Nagyrészüknél megoldás lehet az új típusú készülék, mellyel sokat spórolhatnak az érintett családok.  A Szerelvénybolt Kft. reményei szerint az új alternatíva hatására a kazáncsempészési kedv is visszaesik.   A rendeletek szigorodása folyamatos gondolkodásra és alkalmazkodásra sarkallja a […]

Fényképeken a vonatokon talált tárgyak

Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő dolgokat is vonaton vagy állomáson felejtenek; találtak már jegygyűrűt, babakocsit, az ünnepi időszakban pedig adventi koszorút, sőt mikulásjelmezt is. A MÁV-START új […]

Itt a Ciara viharciklon, vágtázik a szél, dőlnek fák

Szokatlanul heves vihar tombol Európában, az erős szél kedden délelőtt is nehezíti az emberek életét Vácott és környékén is. Tegnap fákat döntött ki, épületeteket rongált meg a viharos szél országszerte, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt szükség. Legtöbbször Somogy megyében riasztották az egységeket, Fejér megyében egy felborult járműben a sofőr könnyebben megsérült. A katasztrófavédelem kedden […]

Tagtoborzást tart férfi szólamaiba a Vox Humana Énekkar

Meghallgatásra várja a 18 és 50 életév közötti férfi jelentkezőket a Csokonai Vitéz Mihály- és Pro Urbe-díjas váci Vox Humana Énekkar. „Most lehetőséged nyílik egy patinás – több mint 80 éve megalapított – kórus tagjává válnod, ha részese lennél egy dinamikus közösségnek, akikkel együtt élnél meg fantasztikus élményeket, érzel magadban elhivatottságot a közös értékteremtő munka […]

Fogjunk össze a tiszta Naszályért!

„Önkormányzatunk elszánt abban, hogy a várost – bele értve a külterületeket is -, megtisztítsa az illegálisan lerakott szeméttől. A városban a munkát a Naszály kitakarításával kezdjük”. – írja a Deákvári Közélet Facebook csoportban Rozmaring Sándor önkormányzati képviselő. A városatya szerint a lakosság tudja a legjobban, hogy hol, milyen mennyiségben lapul vagy ölt napról-napra nagyobb méreteket […]

Szemetes helyett dobd a komposztra!

Nagyon sokan ismerik azt a közismert szlogent, hogy nem minden hulladék szemét, és ez valóban így is van, hiszen rengeteg hulladék fajta újra hasznosítható valamilyen módon. Sokan nem tudják, de a háztartási hulladék, valamint a ház körül létrejövő zöldhulladék együttesének mintegy harmada olyan szerves anyag, mely felhasználható komposztáláshoz. Miért érdemes elkezdeni? Egyrészt értékes komposzt hozható létre […]

Százmilliós kábítószerfogás Dunakeszin

Csaknem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök egy dunakeszi családi háznál, ahol a gyanú szerint két férfi állította elő a kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon. A tájékoztatás szerint a tiszabábolnai és a csömöri férfi a rendőrségi rajtaütéskor több mint 39 kilogramm amfetaminnal próbált elhajtani. A nyomozók az autóval […]

Itt az e-recept, csak használni kell(ene)

Bevallom, én is kicsit értetlenül állok még az e-recept használatával kapcsolatban, és eddig nem is váltottam ki így a felírt gyógyszerem. Anyósom azonban diadalittasan mesélte, hogy milyen egyszerű. Az e-recepttel kapcsolatban dr. Salamon Beátát, az Alsóvárosi Gyógyszertár tulajdonosát kérdeztem meg. – Az én háziorvosom nem jelezte felém, hogy e-receptet válthatok ki. Mindenki számára elérhető már? […]

Küzdős meccsen vertük a mosonmagyaróváriakat

A váci szurkolók reménykedtek a győzelemben és a lányok meg is tettek mindent a sikerért. A mosonmagyaróvári együttes vendégeskedett az NB I-es női kézilabda-bajnokság következő fordulójában Vácott, s bár nem adták könnyen nekünk a két pontot, a végén szólt a sikerért járó taps: Váci NKSE – Motherson-Mosonmagyaróvár 30 – 25 (15 – 12). Hullámzó volt […]

Nem szűnik meg a kiállítás, csak kevesebb darab lesz

Egy testületi döntés értelmében kevesebb részből áll majd a Pannónia Házban látható öntöttvas kiállítás. Mint azt Forró Katalintól, a Tragor Ignác Múzeum igazgatójától megtudtuk, a hely szűke indokolta kérésüket. Berczelly Attila több, mint 400 tárgyat tartalmazó gyűjteményét 2007-ben vásárolta meg Vác városa a magángyűjtőtől. Kiemelte: a gyűjtemény egy része a város tulajdonában van, amit a […]

Most a Pest megyei identitást erősítené a közgyűlés

A 2020-as év első közgyűlését tartották a megyeházán. A képviselők többek között döntöttek Pest Megye Önkormányzatának idei költségvetéséről, eszerint a működési támogatás 488 millió forint erre az esztendőre. A képviselők támogatták, hogy a rendelkezésre álló források függvényében bővíteni lehessen a külügyi partnerségi kapcsolatokat, illetve a nemzetközi szervezetek munkájában történő részvételt. A költségvetés figyelembe veszi, hogy […]

A katásoknak február 25-ig kell elküldeniük a 19KATA-t

A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 19KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A bevételi nyilatkozat az idei évtől az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb és gyorsabb a kitöltés, sőt még külön program sem kell hozzá – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Az ONYA-ban a katások jelentős része, mindössze […]

Rommá verte a Fradi a váciakat: kiütéses vereség

Nem okozott gondot a sereghajtó legyőzése a Fradi számára, csapatunk gyakorlatilag szinte már az elején feladta a küzdelmet. Már egyértelmű, hogy a Váci KSE a másodosztályra készül, hiszen remény sincs a bentmaradásra. A férfi kézilabda NB I 15. fordulójában: FTC-HungaroControl – Váci KSE 41-18 (21-7). A Budapesten lejátszott mérkőzés előtt az FTC köszöntötte Som Ferencet, […]