Új jegyző a város élén: Deákné dr. Szarka Anitát választotta a polgármester

Március 1-je óta új jegyzője van Vácnak. Mint azt Fördős Attila polgármester hétfőn reggel bejelentette: a pályázati határidőig 16-an jelentkeztek, ebből négyet talált alkalmasnak arra, hogy meghallgasson. Közülük a választása az eddigi aljegyzőre Deákné dr. Szarka Anitára (képünkön) esett, aki szerinte a legjobb pályázati anyagot adta le.  Egy új szabály értelmében január 1-től már a […]

Száz magyarból nyolcvannyolc szerint válságos a magyar gazdaság helyzete (SZAVAZÁS!)

Nőtt azok aránya, akik szerint országunk gazdasági válságban van, és abból a következő tizenkét hónap során nem lábal ki. A legutóbbi negyedik negyedévben száz megkérdezett magyarból nyolcvannyolcan látják válságosnak a gazdaság helyzetét, és közülük 85 százalék gondolja azt, hogy tizenkét hónap alatt nem múlik el a válság. Utóbbiak aránya mintegy 3 százalékponttal emelkedett a harmadik […]

A Mária Rádióé a váci 87,9 MHz-es frekvencia: más nem is pályázott rá

Szerdán döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a váci vételkörzetre kiírt rádiófrekvencia sorsáról. A tavalyi sikertelen pályáztatás után ezúttal az eljárás sikeres volt: az egyetlen jelentkező, a Magyar Katolikus Rádió Zrt vételkörzet-bővítésként nyerte el a frekvencia hasznosítását a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Budapest 102,1 MHz jogosultság mellé. A rádió továbbra is a […]

Szálló por: több településen, köztük Vácon is veszélyes, illetve egészségtelen a levegő

A szálló por magas koncentrációja miatt három településen veszélyesnek, hat településen egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) kedden. Ezek között szerepel Vác is.  Az OKI térképén piros színnel jelölték Sopront, Putnokot és Sajószentpétert, ahol veszélyes minőségű a levegő. Itt a szálló por (PM10) köbméterenkénti koncentrációja már 100 mikrogramm feletti.

A Ferencváros a másodosztályú Vác ellen győzött felkészülési mérkőzésen

Az OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros ma kora délután a Vác együttesével csapott össze immáron a fővárosban felkészülési mérkőzésen.  A mérkőzés első perceiben még „ismerkedtek” egymással a csapatok és az első igazán veszélyes helyzetre 17 percet kellett várni. Ekkor Milan Perics szerezhette volna meg a  vezetést, de az ötösről csak a kapufát tudta eltalálni. Nem […]

Diákkedvezmény igénybevétele, ha nincs diákigazolvány

A diákigazolványok kiállításáról és felhasználásáról szóló jogszabály meghatározza a kedvezményes vasúti utazások esetén elfogadható igazolások körét. A még el nem készült diákigazolványok megérkezéséig a jegyvizsgálók jogszerűen kizárólag a kormányrendeletben meghatározott adattartalmú, eredeti aláírással és bélyegzővel ellátott, sorszámozott igazolásokat fogadhatják el – olvasható a MÁV frissen kiadott közleményében.

Jelszavunk: éljen a kert! – februári teendők (Kuba: vissza a természethez – videó)

Egyre többen kezdik újra hasznosítani ház körüli kertjeiket, mind többen ismerik fel az otthoni kertészkedés előnyeit, jelentőségét. Miért kellene nekem otthon veteményes, mikor a boltban mindent megkaphatok? – tesszük fel magunkban a kérdést. Nos, az otthon, általunk termesztett zöldség íze jobb, finomabb, beltartalmi értéke összehasonlíthatatlanul magasabb, mint a boltban kapható, vegyszerekkel kezelt, félérett állapotban leszedett […]

Az elmúlt években megduplázódott a hajléktalanok száma városunkban

Beköszöntött az igazi tél, a gyerekek örülnek neki, de vannak akiket ez nagy veszéllyel fenyegeti. A hajléktalanok sokszor töltik az éjszakát az utcákon, és ilyenkor, mikor mínuszok vannak odakint, a kihűlés a legnagyobb ellenségük. Vácon az elmúlt évhez képest megduplázódott a fedél nélküliek száma – tudtuk meg Nagy Ágnestől, a váci hajléktalanszálló vezetőjétől, aki azt […]

Hihetetlen: búvároktól kért segítséget a bajba jutott delfin (videó)

A horgászzsinórba gabalyodott állat Hawaii szigeténél úszott oda az éjszaka merülő búvárokhoz. Az eset még az ördögráják látványos táplálkozását figyelő tapasztalt búvárokat is teljesen meglepte. Egyikük, aki végül levagdosta a delfin mozgását akadályozó damilt, a CBS-nek elmondta: a nehezen mozgó delfin láthatóan segítségért úszott közéjük, mutatva a rágabalyodott zsinórt. Amikor a búvár intett neki, hogy […]

Tegyél egy APRÓ szívességet!

Idén február végéig váltja be a Magyar Nemzeti Bank a 2007-ben bevont egy- és kétforintos érméket. Ennek apropóján játékos gyűjtést indított a Szívesség Közösség „Apró Szívesség Játék” néven, amelynek keretében február 22-ig várják a pénzérméket. Az apró mellett várják azoknak a közösségi projekteknek, szívügyeknek a nevezését is, amelyek érdemesek arra, hogy az akció ideje alatt […]

Február végéig több jegyvizsgáló a vonatokon – hatékony volt a decemberi fokozott ellenőrzés

Tovább folytatja a MÁV-START a decemberben elkezdett megerősített jegyvizsgálói ellenőrzéseket, hogy a jogos menetdíjbevételeihez minél nagyobb mértékben hozzájusson, és ezzel együtt csökkenjen a vonatokon kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt személyek száma.  A szigorított ellenőrzésektől az előzetes tapasztalatok alapján a MÁV-START nagyságrendileg nyolcvanmillió forintos bevételnövekedést vár.

Egy olvasónk jelezte: problémák vannak a kórházi szakrendelésen

Lapunkat múlt héten egy olvasónk azzal kereste meg, hogy már hetek óta problémák vannak a váci SZTK-ban (szakrendelők területi központja). Tapasztalatai szerint a laboratóriumban – ahol a vért is veszik – nincsen szinte világítás, valamint a vizeletmintához nem tudnak edényt sem adni. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a lift sem működik az intézményben, ezért […]

Már Vácon, a Széchenyi utcában is rezeghetünk a FLABéLOS-szal

Már sokan ismerik Vácon a FLABéLOS-t, hiszen hetek alatt népszerűvé vált főleg a hölgyek körében, akiknek nem sok idejük van, de mégis szeretnék magukat formában tartani. Az elsők között volt ennek a csodagépnek a népszerűsítésében a FLABéLOS Kuckó Deákváron. Richterné Balla Bernadettet, a tulajdonost a terveikről kérdeztem, hiszen sok változást hozott az életükbe 2013. Többek […]

Benzinlopás a Földváry téren: a rendőrök azt mondják, már közel járnak az elkövetőkhöz

Újabb benzinlopás történt december közepén a Földváry téren, erről maga a kárvallott autós értesítette szerkesztőségünket. A rendőrségtől kapott információk szerint a nyári hónapokban több ilyen eset is történt, de a bejelentések után széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek és megfigyelő csoportot is szerveztek, s ez eredményre vezetett. A benzinlopásokra jellemzően egy régebbi Suzuki típus tulajdonosai számíthatnak, de más […]

Viharos széllel jön a melegebb időjárás

Pénteken a nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, a kezdeti változóan felhős-napos időt követően késő délutántól, estétől nyugat-északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Enyhe időben lesz részünk, délután 5 és 12 °C között alakul a hőmérséklet. Szombaton felhőátvonulásokra, a Dunántúlon elszórt záporokra van kilátás, míg keleten hózápor, jégdarazápor alakulhat ki. Erős, a Dunántúlon gyakran viharos lesz az […]

Januártól a postás olvassa le az ELMŰ villanyóráit

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény előírásának megfelelően az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoporthoz tartozó elosztói engedélyesek (DSO-k) – az ELMŰ Hálózati Kft és az ÉMÁSZ Hálózati Kft – pályázatot írtak ki a leolvasási tevékenységük elvégzésére – írja az ELMŰ honlapján. A beérkezett pályázatok közül a legkedvezőbb ajánlatot a Magyar Posta Zrt adta le és egyben vállalta […]

A feltétel nélküli szeretet mutat nekünk is utat

Kedves Váciak, Sződligetiek, Gödiek! Advent idején, Karácsony közeledtével mindig sok meghívást kapok különféle ünnepi rendezvényekre. Nemzetiségi gála, hangverseny, sportrendezvény, jótékonysági műsor és még hosszan sorolhatnám… Jézus születésére készülve, mintha más időszámítás szerint élnénk december elejétől. Megdöbbentő volt a hír, hogy karácsonyfa helyett „ünnepi fát” vagy „téli fát” állítanak valahol a világban. Talán a fogyasztói szemlélet mind nagyobb […]