kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil szervezet vesz részt. Az akcióterv célja, hogy az Alsó-Ipoly völgyre jellemző, elsősorban a periférikus helyzetből adódó gazdasági és társadalmi lemaradás csökkenjen, a munkaerőpiac élénküljön, miközben reflektáljon az elöregedő korszerkezet jelentette kihívásokra. Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program […]

Az öngondoskodás és a fenntartható életmód elősegítése érdekében a Katolikus Karitász idén is elindítja Zöldellő kertek programját, mely az egész országot felölelő vetőmagosztással rászorulókat hivatott támogatni. A segélyszervezet 14,5 millió forint összértékben, tizennyolcféle vetőmagcsomagot oszt ki a kerttel rendelkező nélkülözőknek a zöldségtermesztés megkezdéséhez. A 2024-es szezonnyitó rendezvényre március 19-én került sor Szabadbattyánban, ahol Spányi Antal, […]

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a magyar tereprali bajnokság „Desert Express 300” névre hallgató bugaci fordulóját, amelyen hosszú kihagyás után rajthoz állt Horváth Lajos „Laller” is. És ha már a váci sportember ott járt, akkor elhozott egy kategória harmadik helyezést! Pedig a hétvége nem úgy indult, hogy azon a Laller Racing Dakar Team kapitánya ennyire […]

A tavaszi ligettakarítás az önkormányzat támogatásával március 22-én és 23-án zajlott. Míg szombaton a város lakói, a civilek, pénteken az iskolák csoportjai szépítették a területet. Vagyis, nem csak a Ligetet, hanem Deákvár egyes részeire is jutottak iskolás csoportok. Így került sor a KRESZ park és a közeli tömbbelsők szépítésére, a Petőfi iskola részvételével, és Rozmaring […]

Március közepén Hollandiában, egészen pontosan Hágában rendezte meg az IBK (International Budokai Kan) szervezet Kancho Gerard Gordeau 9 danos mester vezetésével nyílt Kyokusin Európa-bajnokságát. Nyolc ország részvételével zajlott a rangos kontinensviadal. Magyarországról az IBK válogatott 15 karatékával szerepelt a megmérettetésen. A váci Mészáros Dojo, egy orosházi Zsiga Fight Kyokushin Karate OKKSZK egyesület, valamint egy fővárosi Seiken […]

Pénteken kora délután érkezett a segélykérés a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat SOS telefonszámán. Egy túrázó hozzátartozója kért segítséget, elmondta, hogy a Remete-barlang közelében az 51 éves hölgynek kifordult vagy eltört a bokája. A Remete-barlangig még el tudtak jutni, de onnan már se felfelé se lefelé nem tudnak tovább haladni. A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat szokolyai bázisáról azonnal […]

Március 27-én, szerdán 8 órai kezdettel tartja soron következő ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városháza nagytermében. A meghívóban összesen 45 napirendi pont szerepel. A rendezvény nyilvános részén bárki hallgatóként részt vehet. A tervezett program az alábbiakban olvasható. NAPIREND ELŐTT Tájékoztató a.) a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről, a képviselők, […]

A Per Johansson vezetőedző irányításával első meccsét játszó Győri Audi ETO KC 34-31-re legyőzte a Praktiker-Vácot a női kézilabda NB I vasárnapi találkozóján – olvashatjuk az MTI beszámolójában. A holland női válogatott svéd szövetségi kapitányának kinevezését hétfőn jelentette be a címvédő kisalföldi alakulat. A Bajnokok Ligája negyeddöntős csapatot az idény végéig vette át Johansson, bemutatkozására […]

Tíz darab beszélő padot adtak át 2015-ben a váci Ligetben, amelyek bibliai idézetekkel lettek ellátva. Az ötletgazda Kiss Zsolt volt, aki a körzet képviselőjeként most tovább gondolta a projektet.

A tavaszi hetekben a megújuló természet szebbnél szebb virágokkal, színekkel és illatokkal ajándékozza meg az ezekre fogékonyakat. Sokunkra inspirálóan hatnak. Van, aki irodalmi alkotásban örökíti meg a tavaszi természet részleteit, van, aki ecsetet ragad és a vásznon alkot, de sokan vannak, akik fényképezőgéppel járják az erdőket, mezőket. Utóbbiak közül számos olyan van, aki művészi szintre […]

Hangverseny névadóinkkal az évforduló jegyében címmel a Bartók-Pikéthy Konzi Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI szeretettel vár minden érdeklődőt hangversenyére. A hangverseny március 25-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a Cs. Nagy Tamás teremben (Vác, Konstantin tér 8.) A koncerten Bartók és Pikéthy művei mellett G. Carissimi. A. Bruckner, B. Marcello darabjai hallhatók. A hangverseny […]

Virágvasárnappal elkezdődik a nagyhét. A Váci Egyházmegye nagyheti és húsvéti szertartásai virágvasárnap a székesegyház előtt és Barátok templomában, a hétközi szertartások a Piarista templomban és a Barátok templomában zajlanak. A szertartásokat dr. Varga Lajos segédpüspök végzi. A Váci Egyházmegye március 24-én, virágvasárnap 9 óra 30 perctől kezdődik a barkaszentelés a székesegyház előtt. Innen együtt a […]