kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Tizenöt évvel ezelőtt kezdett el színpadon is énekelni Faludi Szilvia, akinek neve ma már összeforr a muzsikával. Nem csak felnőtteknek, hanem gyerekeknek is tart előadásokat, nagyon népszerű a Zenebölcsi foglalkozása Vácon.  Most nem a kisebbeknek, hanem a felnőtteknek készül koncerttel, nem is akármilyennel, hiszen több vendéget is meghívott maga mellé a színpadra.  A Szívemmel látlak […]

A Deákvári Egyházközség szervezésében a házasság hete alkalmából, február 16-án, pénteken 18 órától Döbrentey Ildikó és Levente Péter tartanak kétórás előadást, lelki derű gyakorlatot „Minek a házasság?” címmel. Jelentkezni az előadásra a deakvariplebania@gmail.com e-mail címen, vagy a 06/30-742-0134-es telefonszámon lehet. Az este folyamán gyerek felvigyázást biztosítanak a szervezők! Mi is a házasság hete? Több mint […]

Gyönyörű környezetben, a Börzsöny lábánál, a szokolyai Kántor-dombon avatták fel az elmúlt héten az új sítanpályát és a hozzá tartozó síházat. Az átadás napján lelkes síelő gyerekek és Magyar Síoktatók Szövetségének democsapata (címfotón) csúsztak felváltva és együtt is a pályán. A Dunakanyarhoz közeli Szokolyán valaha élénk síélet zajlott, a falunak saját sípályája volt felvonóval és […]

Harmadik idegenbeli kupameccsén is alulmaradt, így már biztosan nem jut be az Európa Liga negyeddöntőjébe női kézilabda együttesünk. Podravka Vegeta – Praktiker-Vác 27-24 (13-9). Az összecsapást együttesünk Bukovszky Anna – Such Nelli 2, Kovács Anikó 1, Bordás Réka 2, Kuczora Csenge 10 (4), Csíkos Luca 2, Csire Fanni 3. Csereként lépett pályára Csizmadia Fanni és […]

A tehetség korán megmutatja magát, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a kivételes képesség önmagában kevés: a sikerhez rengeteg munka, áldozat, kitartás és szorgalom is szükséges. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ezért tartja kiemelten fontosnak és támogatja idén 20. alkalommal azokat a Váci Cementgyár környékén élő diákokat, akik már fiatalon átlag feletti teljesítményt nyújtanak és kimagasló […]

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, szolgáltatásoknak, amelyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000, ex-lege) területen termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik, illetve az így működő szolgáltatások számára. Honnan tudható, […]

Huszonöt újonc tűzoltó vette át a kinevezését február 2-án a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. A kinevezéseket Branyiczky Márk tűzoltó dandártábornok, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át – olvashatjuk az igazgatóság Facebook oldalán. A tiszthelyettesek öt hónapos képzést követően a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelmi Oktatási Központjában tartott kibocsátó ünnepségen tettek fogadalmat február 1-jén. […]

A válogatott Juhász Gréta sok játéklehetőségben reménykedik a női kézilabda NB I-ben szereplő Praktiker-Vác csapatánál, ahova idén nyáron igazol majd Kisvárdáról. A 22 éves balátlövő az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy a váciak már tavaly is megkeresték, a csapat pedig mindig szimpatikus volt számára és sok játékost ismer a jelenlegi keretből. „Az is mellette szólt, […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Petyerák Gábor és Maring Szandra gyermeke, […]

Minden felhalmozódott tárgyát szétosztja Beer Miklós püspök. Aki szeretne, szétnézhet nagymarosi otthonában és ami megtetszik valakinek, azt odaadja. A meglepő bejelentésről azt gondoljuk: ilyen radikális tud lenni az önzetlen szeretet, ahogy Jézus is bemutatta, hogy semmit nem tart vissza tőlünk. „Szeretettel hívok, várok mindenkit ide az otthonomba, hogy nézzen körül, és ami megtetszik, azt szívesen […]

Az elmúlt évihez hasonlóan, idén is várják az érdeklődőket arra a tájékoztatóra, amelyen Matkovich Ilona polgármester ad ismertetőt az elfogadott 2024-es városi költségvetésről. Az esemény a városháza dísztermében február 19-én hétfőn 17 órától lesz, és amelyre szeretettel várják a szervezők azokat, akik kíváncsiak arra, ami a számok mögött van. (Forrás: Vác Város Önkormányzata – vac.hu) […]

„Jövőálló” hivatást, tandíjmentes alap- és mesterszakokat, ösztöndíjakat és összetartó közösséget kínál a hallgatóknak az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amelynek alap- és mesterszakjaira 2024. február 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. Kisiskolások között dolgozni ma már nem rutinfeladatok végrehajtását és gyermekmegőrzést jelent. A 21. századi gyerekek fejlődésének támogatása komoly szakértelmet és kreativitást igényel – az Apor Vilmos Katolikus […]