kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának elemzése leplezte le egy ügyvéd adókerülő tevékenységét. Az adatbázisok összevetése után kiderült, hogy munkája után rendszeresen nem adott számlát. Ez sokba került neki: elvesztette az áfamentességét és 1,5 millió forint bírságot is be kellett fizetnie – olvasható a NAV sajtóközleményében. Az egyéni vállalkozóként dolgozó ügyvéd egyik ügyfele tett […]

Megalakult a Momentum ifjúsági tagozatának váci szervezete. A TizenX országosan január elején jelentette be alakulását, amelynek 30 alapszervezete mellett mostantól Vácon is van képviselete – tudtuk meg az ES tévében az alapszervezet elnökével készített beszélgetésből. Friewald Ruben, a váci alapszervezet elnöke elmondta: több olyan akciót szeretnének a városban szervezni, amivel megszólítják a fiatalokat, min például […]

Igencsak illusztris társaságban tölthették a jeles napot a Kápolnai Macskaárvaház kis mentvényei, hiszen egy olimpiai bajnok, valamint európai első autóversenyző/motoros páros dögönyözte őket. A kápolnai állatvédő találkozónk Rózsa Norbert olimpiai bajnok mellúszó, mellett Kiss Norbert kamion EB-győztes, Horváth Lajos „Laller” tereprali Európa-bajnok, valamint a Laller Racing Dakar Team legifjabb tehetsége, Liszka Roland is jelen voltak. […]

A Váci Városfejlesztő Kft. az alábbi területen tervezi a kőszórt utak javítását ezen a héten olvasható a társaság tájékoztatójában: Rét utca Dinnye utca Sisak utca A kátyúk javítását az alábbi helyszíneken ütemezték: Vöröskereszt sor Báthori utca – Karcsu Antal Arzén utca kereszteződés Szent Mihály dűlő A munkák elvégzésének üteme függ az időjárás alakulásától, az érintett […]

A farsang időszaka január 6-tól, vízkereszttől húshagyókedd éjfélig tart, a hamvazószerdától kezdődő nagyböjtig (a húsvétot megelőző 47. napig) tartó időszak elnevezése. Hagyományosan vidám lakodalmak, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (például torkos csütörtök). A farsang csúcspontja a karnevál, […]

Február14-én éjfélkor lezárult a téli átigazolási időszak. A Vác VLSE felnőtt csapata öt játékossal erősödött (közülük négyen korábban már játszottak Vácon), míg ketten távoztak a keretből – közölte az egyesület a vac-vlse.hu-n. Az újonnan érkező labdarúgók közül négyen is ismerősek lehetnek, a leginkább Torda Patrik és Tölgyes Ádám, akik tavaly tavasszal még az NB III-as […]

Mind a pénztárakban, mind a jegykiadó automatákban új, bankkártyaméretű jegyeket vezetett be a MÁV-START. A 80×54 mm-es jegyek az eddigieknél kisebbek, gyorsabban nyomtathatók, egységes kinézetűek. Éves szinten 14 futballpályányi terület lefedéséhez elegendő jegypapírt, azaz mintegy 1100 km jegycsíkot spórol meg a vasúttársaság a fejlesztéssel – olvasható a MÁV-START sajtóközleményében. A bankkártyaméretű jegy a menetjegy, a […]

A város tüdeje – ezt többször emlegetjük, ha a váci Ligetről van szó. Sokan járnak ide nap, mint nap: kutyasétáltatók, turisták, kerékpárosok, vagy azok, akik csak megpihenni jönnek. Ám ott vannak a horgászok is, akik szintén szeretnének tiszta, csendes környezetben hódolni sportjuknak. Boda János, a Váci Dunai Sporthorgász Egyesület elnöke az ES tévében nyilatkozott és […]

A Váci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki pályaudvari őrökre támadt derül ki a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből. A vádirat szerint az elkövető 2022 elején már többször is elaludt a váci vasútállomás várójának utasmosdójában. Ezen kívül a váróteremben többször is rendbontáson kapták, amely nagyon zavarta az ott tartózkodó utasokat. Ezen cselekményei során az […]

Egy ismerősöm jelezte, hogy ismét megszólítottak a közösségi oldalon, hogy miért szedjük össze a ligettakarításkor a faleveleket? Ezt minden évben megválaszolom, így most is szeretném megnyugtatni a biogazdálkodókat. Íme a válaszom: A ligettakarítás nem csak lombgyűjtésről szól. Fákat metszünk, cserjéket alakítunk, ritkítunk, szemetet szedünk, terepet rendezünk és számos szépítési feladatot látunk el ilyenkor és nem […]

A galamb az egyik legismertebb szimbolikus állat. Számtalan kultúrában és mítoszban van jelen. A legfontosabb dolgok, amik a galambhoz köthetők: szeretet, kellem, ígéret, odaadás, isteni, szentség, áldozat, anyaság, felemelkedés, megtisztulás, hírvivő, remény. Számos művészeti alkotás mutatja meg, hogy a remény, odaadás, béke és az üdvözülés jelképe. Amire, valljuk be, ezekben a nehéz, bonyolult időkben rendkívül […]

A rendőrség nevével élnek vissza a csalók Pest Vármegye illetékességi területéről több jelzést is kaptunk, amelyben csalók egyes rendőri szervek, illetve országosan, vagy helyben is ismert rendőri vezetők nevével visszaélve küldnek e-maileket, és a levélben személyes adatokat is tartalmazó válaszadásra szólítják fel a címzetteket. Hogyan ismerhetők fel az ilyen típusú adathalász e-mailek?  Jelenleg több ilyen […]