kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 23-án nagy sikerű Szlovák Estet rendezett a Madách Imre Művelődési központban. A magyarországi szlovákok himnusza ( Daj Boh šťastia zemi, Urunk áldd meg ezt a földet) szlovák és magyar nyelvű elhangzása után Dr. Alt Gyula elnök köszöntötte Hollerné Racskó Erzsébetet az Országos Szlovák elnök-asszonyát az együttest és a közönséget. […]

Különleges kiállítás nyílt a Pannónia Házban Láthatatlan jelenlét címmel. Ugyanis ezt a kiállítást nem egyszerű muzeológusok rendezték, hanem múzeumpedagógusok. Maga a kiállítási projekt sem úgy kezdődött, hogy van egy kiállítás, amire aztán valamilyen múzeumpedagógiai programot szerveznek, hanem maga a kiállítás is egy múzeumpedagógiai projekt. A műtárgyak olyan kontextusba kerültek egymással és az aktív befogadóval, amire […]

Új gyöngykavics burkolatot kapott a Rózsakert több sétánya – erről Inotay Gergely alpolgármester számolt be. Mint írja, „Sokak örömére a játszótérfejlesztést követően a sétányok további rendbetételével, gyöngykavics szórással folytattuk szép parkunk gondozását.” Hozzátette, hogy 2023-ban fejeződik be a program, addigra minden sétányrész megújul. A Rózsakert területén, illetve közvetlen környezetében egyre több fejlesztési koncepció is kibontakozóban […]

Nem csak váci, hanem a környékbeli iskolák (sződi, vácdukai, verőcei és szokolyai) csapatait is sikerült megszólítani a szervezőknek, a tankerület segítségével. Így 12 általános iskola csapata kezdte a versenyzést szeptember 20-án az autómentes napon a város menti regionális kerékpárúton. A csapatoknak 6 állomáshelyet kellett végig látogatniuk, ahol a környezetbarát közlekedéssel, ökoturizmussal, a közlekedés veszélyeivel ismerkedhettek […]

Sajnos egyre gyakrabban ütik fel a fejüket különféle csalási módszerek az interneten, melyek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők – olvasható a Rackhost.hu közleményében. Hamis nyereményjáték Amennyiben van Instagram profilunk, biztosan találkoztunk már az általunk követett márkák, influencerek oldalán olyan bejegyzésekkel, ahol arra hívják fel a figyelmet, hogy a sajátjukhoz nagyon hasonló profil hamis nyereményjátékot hirdet, és […]

Nem csupán gondolatébresztő előadásokat hallhatnak, hanem a személyes találkozásokra is lehetőséget kapnak október 13-án a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak II. Találkozóján részt vevők. A rendezvényt az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Vác Klub szervezi – olvasható közleményükben. A vállalkozók és üzleti vezetők nehéz, mindennapi feladatvállalásához kíván hozzájárulni a konferencia/találkozó, iránymutatással, a vállalkozói létről, nehézségekről szóló előadásokkal, a közösségteremtés […]

A múltheti testületi ülésen számos, a váciak mindennapjait is befolyásoló kérdés ügyében szavaztak a város képviselői. Így természetesen több kritikus pont is volt, ahol az ellenzék mandátummal rendelkező politikusai felemelték a szavukat és kifejezték nemtetszésüket. Azonban a helyi Mi Hazánk Mozgalomnak képviselő híján erre nem volt lehetősége, pedig mint kiderült, több pontban is vitatkoztak volna […]

Október 8-án, szombaton a Jótevők Háza Alapítvány a Madách Imre Művelődési Központban Lelki egészségnapot tart. Az alapítvány által működtetett Átjáró Mentálhigiénés Iroda pszichológusai idén már negyedik alkalommal rendezik meg programjukat. A rendezvény célja, hogy egy országosan ismert és elismert szakember előadása előtt az érdeklődők számára az előadások, illetve a csoportos beszélgetések során olyan témákat járjanak […]

Mindenki tudta, hogy kora délután leszakad az ég és egész másnapig esni fog. Mégis sokan eljöttek a Mobilitási Naszály túrára. Volt, aki reménykedett is, mert szeret a csendes esőben sétálni az erdőben. Délutánra ebben nem is volt hiány. A túrázók két részre oszlottak. Egyik csapat a Kosdról indulva megmászta a násznép barlangot és a Naszály […]

Ha jótékonykodásról és segítségről van szó, akkor arra számos nemzetközi és hazai megmérettetés, na meg a rettentően húzós/elfoglalt versenyszezon közepette is szakít időt a Laller Racing Dakar Team. Pontosan ilyen volt a sárisápi „ADD A KEZED” esemény, amely két beteg fiatalember megsegítéséért, a kezelési költségük előteremtéséért, valamint a jó ügyre történő összefogás figyelemfelkeltéséért jött létre. […]

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a Mi Börzsönyünk elnevezésű konferencia-sorozat 5. eseményeként megvalósuló alkalomra. A konferencia október 8-án szombaton a szobi József Attila Művelődési Házban kerül megrendezésre. Levezető elnök Dr. Hála József, a konferencia védnökségét az 50 éves Szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola vállalta el – írja a dunakanyarregio.hu. A Mi Börzsönyünk konferenciasorozat […]

Dr. Zsidel Szilvia jegyző tájékoztatja a lakosságot, hogy október 1-én, szombaton kezdődik a népszámlálás és egészen november 28-ig tart majd. A népszámlálást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végezteti el. A kérdőíveket háromféle módon tölthetik ki: Október 1. és 16. között önállóan online lehet kitölteni a kérdőíveket (belepes.nepszamlalas2022.hu). A KSH által kézbesített levél tartalmazza a belépőkódot. […]