Ha egy gyorsan fejlődő Magyarországot akarunk építeni, most mindenkinek tanulnia kell. Önuralmat, őszinteséget, nyitottságot, összefogást.

Érdekes játszma zajlik a szemünk előtt, olykor elnyomva a vírussal kapcsolatos, közvetlenül a betegséget érintő híreket. Ez a cseppet sem érdektelen történet a politika színpadán látható nagy közönség előtt, olyan módon, hogy hol az emberek egyik, hol a másik felének nyílik ki a bicska a zsebében. De ez nagy baj. Az összefogást minden szintre ki […]

A kamuhírben emlegetett “magyar milliomos”, Juhász Eszter mindenkinek 200 eurós bónuszt ad, ha kipróbálják internetes sikerjátékát.

A másik nagy baj, hogy egyre többen fordulnak el az M1-től, pedig nagyon fontos, a vírus elleni harcban nélkülözhetetlen információkat is közölnek.

A rádiókból, televíziókból nem tudnak tájékozódni a helyi hírekről és mivel a legtöbbjüknek nincs számítógépe, vagy ha van. nehezen boldogul az internet világában.

A vírus ráadásul nem csak az időseket, hanem valójában mindenkit fenyeget. Nincs más választásunk, ki kell bírnunk otthon, elzárva a következő heteket.

Ha a nyesedéket zsákolja, a lemetszett ágakat összeköti, akkor azt nem kell elégetni, mert elviszi áprilistól az önkormányzat a kijelölt napon és még pénzbe sem kerül.

A feladat tehát adott: maradjatok otthon, kerüljétek most a másokkal való találkozást. Inkább telefonáljatok, skypoljatok, tévézzetek, kártyázzatok, társasjátékozzatok, ha van kertetek, gereblyézzetek, metszetek.

Nem lenne jó, ha pánik alakulna ki, az végképpen tönkretenné a ma még meglévő szolidaritást és összefogást. Én úgy látom, az emberek többsége türelmes is szabálykövető.

Néhány esetben csak három hónappal hosszabbították meg olyan lakásbérlők szerződését, akik nem voltak hajlandók a város ellenőreit beengedni az önkormányzati bérlakásba.

Sokan azt gondoljuk, velünk nem történhet meg. De megtörténik a szomszéddal, az ismerősünkkel, vagy egy ismert emberrel. Anyák vesztik el a lányaikat, gyermekek az édesanyjukat, férjek a feleségeiket. Igen, megtörténhet velem vagy veled is. A mellrák nem válogat. Emlékszem, tizenhat éves gimnazista voltam, amikor az első csomót felfedeztem a mellemben. Én nem gondoltam semmi rosszra, […]

Ülök a vonaton. Körülöttem váciak. Sokan vagyunk, utazunk a munkahelyünkre, mert nekünk ez jutott. Mindenki a telefonjába temetkezik. Vagy mégsem. Az egyik szemközti utas rám mosolyog, és már mondja is: „Maga az ugye a Bíró Gyuri?” – és kis hezitálással el is kezdi megfogalmazni a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdését. Én becsukom a könyvemet és figyelni kezdek. „A kilencvenes évek […]