Szolgáltatói információk a hulladékgyűjtésről

Matkovich Ilona polgármester kérésére a feladatot ellátó Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a hulladékok begyűjtése és elszállításában felmerült lakossági panaszok kapcsán az alábbi tájékoztatót állította össze, melyet a vac.hu-n tettek közzé. Az ingatlan tulajdonosai, használói az ingatlanokon keletkezett hulladékok mennyisége alapján kötöttek lakossági közszolgáltatói szerződéseket. Az önkormányzatok az önkormányzati rendeletekben szabályozták a minimum kötelező megkötendő liter […]
Gyengülő testtel, óriási lelkierővel – Fabiny Tamás evangélikus püspök Ferenc pápa látogatásáról

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke több eseményen is jelen volt Ferenc pápa magyarországi látogatásán. Vele beszélgettünk tapasztalatairól. Mely eseményeken vett részt a pápalátogatás három napján? Végigkövettem a programot, de személyesen a nyitóalkalmon, a Sándor-palota előtt Ferenc pápa érkezésekor, a Karmelita kolostorban tartott beszédénél, majd a Kossuth téri zárószentmisén lehettem jelen. Ezekre kaptam meghívót. Szeretettel […]
Radnótis diákok rajzai díszítik majd az iskolával szemközti buszmegállót

Huszonhárom pályamunka érkezett be a Radnóti Miklós iskola diákjai számára kiírt rajzpályázatra. A különlegessége azonban az volt ennek a versenynek, hogy a díjnyertes rajzok az intézménnyel szemközti buszmegálló falaira kerülnek felfestésre – írja a Váci Hírnök Facebook oldalán. A történet azonban jóval korábban kezdődött, ugyanis először az volt az önkormányzat terve, hogy felújítja a buszmegállót, […]
A Czettler-kúria hamarosan az enyészeté lesz

1940-ben építtette fel kúriáját dr. Czettler Jenő – Danai és Wittner tervei szerint – Vác északi határában, Katalinpusztán, Vaskapualján. De ki volt Czettler Jenő (Jászárokszállás, 1879-Budapest, 1953), az építtető? Jogász, közgazdász, m. kir. titkos tanácsos, egyetemi tanár, nemzet- és országgyűlési képviselő, földművelésügyi államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd tanácskozó tagja. Tudományos munkáiban elsősorban agrárkérdésekkel […]
Kovásznak lenni – Hitoktatók tavaszi szakmai napja Vácon

Április 22-én, szombaton Vácon a Madách Imre Művelődési Központban szakmai napra gyűltek össze a Váci Egyházmegye hitoktatói. Erre az alkalomra a plébániai hitoktatók mellett első alkalommal kaptak meghívást az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának keretein belül, iskolákban dolgozó hitoktatók is. A szakmai nap célja a továbbképzésen kívül a közösségépítés és a kölcsönös tájékoztatás is volt. Délelőtt […]
Lakossági fórum Településrendezési eszközök módosítási eljárásának megindításáról

Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntése alapján lakossági fórumot tartunk Településrendezési eszközök módosítási eljárásának megindítása az M2 gyorsforgalmi út, Vác-dél és Vác-észak közötti szakasz szélesítése, Gombási úti új különszintű csomópont, komplex pihenőhely és új lehajtó kialakítására, és a Gombási úti gazdasági terület módosítására vonatkozóan. A bemutatásra kerülő terv a város honlapján […]
Balatoni napijegyek – Balaton24 és Balaton72

A Balaton24 és Balaton72 24, illetve 72 óráig érvényes jegyekkel 2023. április 29-től a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők vonattal és autóbusszal utazva egyaránt, de akár a Balatonfenyvesi kisvasúton is használhatók utazásra – tájékoztat a mavcsoport.hu közleményében. Mi a Balaton24/72? A Balaton24/72 egy 24, illetve 72 órán át érvényes […]
Váci anyakönyvi hírek, születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 május 5.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Tóth Árpád és Szabó Alexandra gyermeke: […]
Egészségtábor a Balaton partján: 6-7. osztályos gyerekek pályázhatnak

30 évvel ezelőtt olvashattuk először az egészségtábor pályázati felhívást. A szervezők az idén sem adták fel a program szervezését, mely egy ötlet-rajzpályázattal indul, ahol a pályázók munkáit kiállítják a művelődési központban és a legsikeresebb 30 pályamunka tulajdonosát ingyenes Balaton parti 4 napos táborozásra viszik az „egészségtáborba”. A tábor alapötlete dr. Silling Tibor pszichiáteré volt, akihez […]
Elképesztőek a lakásbiztosítási díjkülönbségek a banki THM-mutatókban

Májustól immár a lakásbiztosítások díját is tartalmaznia kell a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójának (THM). A BiztosDöntés.hu felmérése szerint a példaszámításokban teljesen eltérő fedezeti összegekkel és díjakkal számolnak a bankok. Ugyanakkor a biztosítási díjak THM-be emelése extrém magas fedezet esetén sem akadályozza a hitelnyújtást – olvashatjuk a biztosdontes.hu sajtóközleményében. Májustól a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójába (THM) […]
Szerdán elkezdődött a Születés Hete Vácon, amely nem csak a gyerekekről szól, hanem az anyukákról és apukákról is

Szerdán délelőtt Matkovich Ilona polgármester köszöntőjével elkezdődött a SZÜLETÉS HETE VÁC . A szombatig tartó ingyenes program számos előadással, szolgáltatással igyekszik segíteni a kisgyermekes édesanyákat, édesapákat és a leendő szülőket. Vác polgármesterének köszöntőjére már megtelt a Madách Imre Művelődési Központ Maklári terme kisgyermekekkel és szülőkkel. Matkovich Ilona saját tapasztalatait idézte fel beszédében. Mint elmondta: hat […]
Történelmi Emlékhelyek Napja és jótékonysági mentőmotoros koncert a Hétkápolnánál

Az elmúlt évek hagyományát követve az ide évben is megrendezésre kerül a Történelmi Emlékhelyek Napja Vácon, a Hétkápolnánál. Idén azonban egy igen különleges céllal szeretnénk bővíteni kulturális programunkat, ugyanis az eseményen a Magyar Mentőmotor Alapítvány is megjelenik akik számára adománygyűjtő koncertet tartunk. Május 13-án, 14:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Történelmi Emlékhelyek Napja a váci […]
A belvárosban 1100 méteren kicserélik a régi öntöttvas vízvezetékeket

Több belvárosi utcát érintő víziközmű beruházás zajlik Vácon, amely a helyreállítással együtt várhatóan június végéig tart. Az uniós finanszírozással megvalósuló munka keretében a Köztársaság úton (az Althann utcától észak felé) és a Galcsek utca-Kosdi utca vonalában a Széchenyi utcáig több, mint 1100 méter hosszan kicserélik a régi öntöttvas vízvezetékeket. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program […]
Krajcsovics Zsuzsanna és a modern makramék

Krajcsovics Zsuzsanna makramé munkáiból nyílt kiállítás a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. Modern makramék a tárlat címe. Nézzünk vissza az időben, mi is az a makramé, mi is ez a technika, hogyan alakult ki. A 13. századig kell visszatekintenünk, ugyanis arab takácsok ekkortól kezdték alkalmazni ezt a csomózási módszert, mely a szövési művelet befejezése fátylaknál, vagy […]
Kevesebb helyen lett fizetős a hétvégi parkolás

Egy korábban hozott rendelet szerinti turisztikai időszak májustól szeptember végéig érvényes rendszerében idén már kevesebb közterületen kell parkolójegyet váltani vasárnap és ünnepnap – írja a vac.hu. A márciusi testületi ülésen – vita és „nem” szavazat nélkül – módosították a váci parkolás szabályozását. Lakossági igények figyelembevételével változtak a körzethatárok: a Géza király téren, továbbá a Konstantin […]
Négy alkalommal is vetítik Vácon a Memento Mori című filmet: május 3-4-én és május 23-24-én

A Memento Mori – A váci legenda című film a váci Fehérek templomában talált 18. századi múmiák történetét dolgozza fel Kiss Stefán Mónika rendező-producer alkotásában. A film bemutatójára még február végén került sor, az alkotás most végre a nagyközönség számára is megtekinthetővé válik – írja a vaciegyhazmegye.hu A Memento Mori izgalmas témát feldolgozó kalandfilm, mely […]
Akik kérték, azoknak postán érkeznek a tervezetek

Május 2-áig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapták meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van – tájékoztatott a NAV […]