A lakótelepeken hamarosan végeznek a lombtakarítással

Az új esztendő első napjaiban is már kora reggeltől dolgoznak a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársai a közterületeken összegyűlt falevelek, ágak összegyűjtésén, elszállításán. Mint azt Dedinszky Gyula, a cég zöldterületekért felelős részlegének vezetője elmondta, előre meghatározott terv szerint gyűjtik be a korábban már összegereblyézett és kupacokba rendezett avart – írja a városháza. Ebben nagy segítséget jelentett […]
Csütörtök reggel kezdődik a fenyőfák begyűjtése Vácon

Megszokott dolog, hogy javarészt Vízkereszt, azaz január 6. után kerülnek ki a váci lakásokból is azok a fenyőfák, melyek az ezt megelőző napokban a karácsonyi hangulat felelős szimbólumai. Vácott minden évben több mint 20 tonna közterületeken elhelyezett fát kell begyűjtenie a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársainak – írja a vac.hu. A szakemberek mindenkit óva intenek attól, […]
Íme, a 2021-es év madara a cigánycsuk, amely vészesen fogyatkozik

A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az MME 1979-ben indította el az „Év madara” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó programban a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a cigánycsuk […]
Még decemberben eredményt hirdettek a Tourinform fotópályázatán

Lezajlott a váci Tourinform első fotópályázata, a háromtagú zsűri eredményt hirdetett. Nemcsak friss, hanem korábban készült képekkel is be lehetett nevezni a versenybe, ahol külön értékelték a profi és amatőr alkotók pályamunkáit. Kosdi Ibolya, a pályázat ötletgazdája azt mondta az ES tévé híradónak: minden várakozását felülmúlta a jelentkezők száma, a rövid határidő ellenére is közel […]
Mind a 106 választási körzetben indít egyéni jelöltet a Mi Hazánk Mozgalom

Mind a 106 választási körzetben indít egyéni jelöltet a Mi Hazánk Mozgalom! Erről a helyi elnök, Csereklye Krisztina beszélt sajtótájékoztatóján az ES tévének, ahol azt is bejelentette: a helyi szervezet fogja a későbbiekben kijelölni azt a személyt, aki a Mi Hazánk színeiben képviseli majd a váci körzetet a 2022-es tavaszi országgyűlési választáson. A helyi szervezet […]
Megvolt a népszámlálás: egy kisebb városnyi lakója van a budapesti állatkertnek

A Fővárosi Állat- és Növénykert friss „népszámlálása” szerint 881 állatfaj 10528 egyede él az intézményben. Ezzel a fővárosi a legtöbb fajt felvonultató állatkert Magyarországon, a gyűjtemény változatossága pedig nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít, derült ki az állatkert vasárnapi közleményéből. Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a városligeti intézményben az emlősöket 133 faj 1368 egyede, a madarakat […]
Munkatársakat keresnek városi intézmények

Az önkormányzat intézményei nyílt pályáztatással keresnek különböző szakterületekre munkatársat. A városvezetés folytatja az átláthatóságra, takarékosságra törekvő vállalkozásbarát gyakorlatát, így a korábban megszokottakkal ellentétben több feladatra és munkakörre is nyílt pályázati kiírást tett közzé – írja a vac.hu. A Váci Városfejlesztő Kft. könyvvizsgálói szolgáltatás ellátására, továbbá főkönyvelői munkakörbe hirdetett meg nyílt pályázatot. Az előbbire január 8-án […]
Majdnem rászakadt a tető Piri nénire, de összefogással jött is a segítség

Az idei rendhagyó évet egy különleges akcióval zárta a Párbeszéd Magyarországért csapata Vácon, Rozmaring Sándor helyi önkormányzati képviselővel együttműködve. “Piri néni egyike azoknak a Naszály-hegyen élő idős embereknek, akik rendszeres odafigyelést és segítséget igényelnek és kapnak a szomszédaiktól és az önkormányzattól. Kurnász Anikó, a PM helyi vezetője és a párt önkéntesei a karácsonyt megelőző hétvégén […]
Lassul a zöldülés: nem nő a biorészarány a magyar üzemanyagokban idén

A szakmai várakozásokkal szemben az év elején nem változott az üzemanyagok biorészaránya, írta meg a Népszava szombati számában, a Magyar Közlönyre hivatkozva. A cikkben emlékeztettek arra, hogy jelenleg 6,1%-os a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány – az uniós előírásoknak megfelelően – tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék […]
Marton Zsolt püspök a jóisten áldását kérte az új polgári esztendőre

Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, 2021 első napján Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmisét mutatott be a váci székesegyházban és kérte a jóisten áldását az új polgári esztendőre – írja a Váci Egyházmegye honlapja. Az olvasmányban az ároni áldás hangzott el, amely kapcsán a főpásztor az áldásról, annak céljáról és forrásáról elmélkedett. Az áldás (benediction) jókívánságot, jó […]
Januártól szigorodnak az új épületek energetikai jellemzői

Januártól szigorodnak az új épületek energetikai jellemzői, így negyedével kevesebb energiával kell kifűteni azokat. A Magyar Közlönyben megjelent rendelettel az innovációért és technológiáért felelős miniszter több ponton módosította az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 2006-os jogszabályt – írja a napi.hu. Az első változás, hogy a meglévő épület jelentős felújítása vagy olyan bővítése esetén, ahol a […]
Megszavazták: ez a pontyféle lett a 2021-es év hala Magyarországon

A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett be, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna a szavazatok 20 százalékával lett a harmadik. Második a főként hegy- és dombvidéki patakjainkban élő, mindössze 8–10 centit elérő fürge cselle. Erre […]
Évzárás: még komfortosabb lett Deákvár

Az óesztendő utolsó napjaiban is sikerült még komfortosabbá tenni Deákvár egy részének lakói számára a környezetüket: a közvilágítást és a tájékozódást segítő fejlesztések elkészüléséről adott tájékoztatást a választókerület képviselője – írja a vac.hu. Mint azt Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) elmondta, a Landerer utca folytatásában található Papvölgy utca város felé eső, Szüret utca-Napraforgó utca közti szakaszára […]
Kritika: több ellenzéki város nem részesül támogatásban, csak elvonásban

Az osztrák kormány 2,5 milliárd eurónyi keretet (910 milliárd forint) biztosít az önkormányzatoknak, hogy a fejlesztések ne álljanak le, valamint az állam 50 százalékig átvállalja az aktuális projektek finanszírozását. Ausztriában ezt „kapták karácsonyra” az önkormányzatok – írja Matkovich Ilona polgármester legfrissebb Facebook posztjában. A városvezető kritikát fogalmazott meg, azért, mert nemrég kiderült az ellenzéki önkormányzatok […]
Rossz hírek érkeztek a magyar paprikáról: nincs elég hazai, ömlik az import az országba

Csökkent a zöldpaprika termőterülete, és az átlaghozam javulása ellenére magasabb lett az ára, miközben csökkent az exportja és nő az importja – írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy Magyarország így is az unió négy legjelentősebb paprikatermesztője között van. Az Európai Unió zöldpaprikatermésének döntő hányadát Spanyolország, Hollandia, Olaszország és Magyarország adja – írja az agrarszektor.hu. Az idén […]
Változik a bankkártyás fizetési folyamat a jegyértékesítő csatornákon

Az online csatornákon vonatjegyet vásárló utasokat érintő változás, hogy 2020. december 31-től az Európai Unió szabályozásához alkalmazkodva Magyarországon is kötelező a kétlépcsős hitelesítés minden mobil- és online fizetés esetén a vásárlást kezdeményező fél azonosítására. Minden jegyvásárláskor a fizetés során plusz lépéseket kell tenni a tranzakció biztonsága érdekében, így a fizetési folyamat lassabbá és körülményesebbé válhat. […]
A szünetben két gólos hátrányban volt a Vác, de aztán fordított

Szerda este zárt kapuk mögött Érden játszott a váci női kézilabda csapat. A szünetben még kétgólos hátrányban volt, mégis négy találattal győzött a Vác a női kézilabda NB I játéknapján. A legeredményesebb az érdi Paróczy Sára volt 13 góllal, váci részről Hámori Konszuéla 10 találattal járult a sikerhez. Eredmények (a hazai szövetség honlapja alapján): Érd-Váci […]