kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Mintegy nyolcvan városi ügyben döntött a polgármester

Vác város polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelet 1. §-ban kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének, illetve szakbizottságainak feladat- és hatáskörében eljárva december 15-én egy sor fontos és halaszthatatlan […]

Kapitány a hídon: Manninger Gábor emlékére

Vácott letelepedve, nem csak a környezetvédelmi, hanem, a politikai életbe is belecseppentem, ami akkor a rendszerváltást jelentette. Új voltam a városban és fiatal, ezért egy egészen más életérzés alapján éltem meg a politika változását, ami egy kicsit a generáció váltást is jelentette. A konzervatív politikát képviselők között, nagy nevek voltak, akik nem csak idecseppentek, vagy […]

Elmaradt a Szlovák karácsony, de már tervezik a jövő évet a nemzetiségi önkormányzatnál

A 2020-as év mindenkinek felemásra sikeredett a koronavírus járvány miatt. Így van ez a váci nemzetiségi önkormányzatoknál is, hiszen sok programjuk maradt el a korlátozások miatt. A Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak ebben az évben le kellett mondania a közkedvelt Szlovák karácsonyt is, erre az elmúlt 22 évben nem volt példa. „Az akadályok ellenére is nagyon […]

Karácsonyi történet: Hosszú volt az út hazáig

E tudósítás alanya bizonyára dobogós helyen végezne, a ki dolgoztatta meg leghosszabban a befogóit világversenyen. Zsivány májustól november közepéig ragaszkodott keményen a szabadságához, rendkívüli bizalmatlanságát a szelíd szavak, a kulináris kényeztetés sem tudta eltüntetni. Története valóban a karácsonyfa alá való, csordultig sok-sok ember rendkívüli szeretetével. Ők azok, akik nem láncon tartott betörőriasztó tárgyként, de ragaszkodó […]

Holnaptól kiterjesztik a maszkviselést Vácon

Kiterjesztette Matkovich Ilona polgármester a maszkviselést Vácon. Így már nem csak a város főterén, hanem több másik közterületen is kötelező arcot és orrot eltakaró maszkot viselni holnaptól. Egy kormányzati előírás önkormányzati hatáskörbe utalta a települések közterületein történő maszkviselés szabályozását. Ennek hatályba lépésekor Vácon első körben a központi piac szabad légterű területein írták elő a kormányrendeletben […]

Tóth Eszter bölcsességfog-gyulladása miatt a váci Lakatos Rita került vissza a csapatba

Tóth Eszter bölcsességfog-gyulladása miatt kikerült a dániai Európa-bajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatott keretéből – írja az MTI. A magyar szövetség (MKSZ) hétfőn délelőtt előbb azt közölte, hogy beállót cserélt a szakmai stáb, és Tóvizi Petra helyére Pásztor Noémit nevezte be. Egy órával később azonban bejelentették, hogy módosítani kellett a közzétett cserén, Tóth Eszter bölcsességfog-gyulladása miatt […]

Van, ami örök: Idén is megünneplik az ösztöndíjas diákokat

Az idei év számos változást hozott az emberek életében. Volt azonban valami, ami nem változott: a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) 2020-ban is meghirdette tehetséggondozó ösztöndíjprogramját, hogy ebben a nehéz helyzetben még inkább támogatást nyújtson a diákok számára. A térség meghatározó gazdasági szereplőjeként a DDC több mint egy évtizede aktívan támogatja a Beremendi és a Váci […]

Amerika vakcinával olthatnak első körben Magyarországon

A kormány tegnap közösségi oldalán tette közzé: elsőként az amerikai-német Pfizer vakcinája kaphatja meg az engedélyt Magyarországon és a tömeges koronavírus elleni oltásra a következő év első negyedév során lehet számítani – írja a portfolio.hu a Világgazdaságra hivatkozva. Az amerikai Pfizer és a német BioNtech szerint a vakcina 95 százalékos hatákonyságú. A Pfizer/BioNTech-vakcina elsőként az […]

Indiánéveink: Ha eljönne a Kis Dzsó húga ismét

Az egyik nyáron, amikor még általános iskolások voltunk az indiánkönyvek hatására, mi is indiánokká váltunk. Sátrakat állítottunk az utcabeli barátokkal a kertben és fejdíszeket készítettünk madarak tollaiból, fegyvereket hulladékokból csináltuk, és megtanultunk célba lőni nyíllal. Kialakultak a törzs tisztségei, és megteremtettük a hierarchiát és úgy éltünk a gyerekek szintjén, mint egy igazi törzs. És amikor […]

Indul a hálapénzkommandó, a betegekre is vadásznak

A kórházi hálapénzt elfogadását már januártól elkezdhetik üldözni a hatóságok, ám mivel nehéz felderíteni, hogyan folyik ezek átadása-átvétele, az egyik lehetőség, hogy a hálapénzt átadók feljelentik az orvosukat – írja a napi.hu. Januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a […]

Négy új tanteremmel gazdagodott a sződligeti iskola

December 12-én adták át Sződligeten szűk körben az általános iskola négy új tantermét. A bővítésre azért volt szükség, mert a településen megnőtt a beköltözők száma és ezzel együtt a gyermekek létszáma is. Az új iskola első tervtárgyalására 1954-ben került sor, de az akkor tervbe vett 4 tantermes iskola a község gyors növekedése következtében eleve nem […]

A koronavírus-járvány nagy változásokat hozott az üzletekben

Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Az üzletláncok körében végzett körképből kiderül, mely bolthálózat mire számít az év végén és mivel készülnek az ünnepi rohamra. Vámos György kifejtette: az ünnepi […]

Ellenzéki kezdeményezésre átszabnának tíz Pest megyei választókerületet, köztük a vácit is

A tizenkettőből tíz Pest megyei országgyűlési választókerület területét javasolja megváltoztatni a Párbeszéd kezdeményezésére az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – írja az MTI. A testület csütörtöki ülésén 32 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el az egyes választási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítványt, amelyet az Országgyűlés hagy jóvá. A módosítás a budakeszi, […]

Évet értékelt a Vác FC, az anyagiakról is szó esett

A váci stadion klubhelyiségében csütörtök este kötetlen formában megtartotta évzáróját a Vác FC. A rendezvény első felében Burzi Attila, a csapat vezetőedzője értékelte az őszi szezont, majd átadta az idény legjobbjának járó díjakat – írja a klub honlapja. Az ősz legjobb teljesítményt nyújtó játékosa a szakmai stáb értékelése alapján a kapus Halasi Péter lett, míg […]

Hét emeletes vonat jár az elővárosi forgalomban vasárnaptól

Újabb KISS motorvonat kezdi meg az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Vác-Szob vonalon, így már öt emeletes vonatot vehetnek igénybe az utasok a váci és kettőt a ceglédi vonalon – közölte a MÁV szombaton az MTI-vel. Azt írták, hogy a 600 ülőhelyes emeletes vonatok az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően szerezték meg az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges engedélyt. A […]

Idén is várja a város a földlabdás fenyők felajánlását

Idén is igyekszik népszerűsíteni a dézsás fenyőket a holding, a tavalyi akcióhoz hasonlóan ugyanis ebben a szezonban is összegyűjtik, és közterületre ültetik a karácsonyt túlélő örökzöldeket. Először a múlt évben hirdettek akciót, melynek lényege, hogy aki környezetbarát, földlabdás fenyőt választ karácsonyfának, és az ünnepek után a Városfejlesztő Kft-nek ajándékozza, annak az örökzöldje tavasszal egy városi […]

Adventi várakozás Kosdon: minden nap másik ablakban gyúlnak ki a fények

A kosdi katolikus egyházközség egy játékos kezdeményezéssel hidalta át a járványhelyzet miatti kényszerű távolságtartást. Az adventi kalendárium mintájára a karácsony előtti időszakban minden nap egy másik háznál fedezhetőek fel a várakozás szimbolikus, feldíszített ablakai. Az este öt és nyolc óra között kivilágított díszletek már-már művészeti értéket képviselnek a község életében – írja a vasarnap.hu. Nem […]