Vám utcai robbanás: a TEK-esek így fogták el (videó)

A nyomozás adatai szerint a a Vám utcai lakásban szombaton késő este felrobbant kézigránátot a két váci férfi korábban vásárolta és azt hitték, hatástalanítva van. Ezért valamilyen okból elkezdték melegíteni a gáztűzhelyen. A szerkezet azonban felrobbant, s bár ennek ereje egy közfalat is kidöntött, a két férfi a csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta. A […]
Foci: 21 nyeretlen meccs után megtáltosodott a Vác

Talán még a váci érzelmű szurkolók sem hittek a szemüknek, amikor meglátták a Tiszakécske LC – Vác FC NB II-es mérkőzés eredményét! Az 5–1-es kiütéses, abszolút váratlan váci sikerből a 24 éves Bartos Julián három góllal vette ki a részét, a Nemzeti Sport szaklap pedig nemcsak a forduló válogatottjába tette be őt, hanem a játéknap […]
Szavazz te is az Árpád iskola kiskert programjára

A Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület idén az Árpád Iskolának is szeretne egy magaságyást, komposztálót és hozzávaló esővízgyűjtőt, mely szorosan kapcsolódhat az épülő ökotanteremhez. Két éve egy másik pályázaton is nyertek és a Petőfi iskolának készítettek belőle magaságyást, amelyről kiderült, nagyon jól sikerült, a gyerekek a tízóraiukhoz is szüretelnek a saját zöldségeikből, mindamellett, hogy napról-napra […]
Hamarosan elkezdődik a Budapesti főút javítása

Az elmúlt héten találkoztak a városvezetők a kulturális és turisztikai intézményeink vezetőivel, akikkel a Váci Világi Vigalom megújítását, a trianoni döntés 100. évfordulójáról való megemlékezés előkészítését beszélték át, valamint terveznek egy új programot a Vácra költöző családok számára május végére. Dr. Dér Dezső kulturális marketing szakembert kérték fel az új programok előkészítésére. „És, ne felejtsük […]
Hoppá! Szándékosan kaptak ki a csurgóiak Vácon?

Döbbenetes dologra derült fény a hétvégi Váci KSE – Csurgói KK első osztályú férfi kézilabdamérkőzés után. A vendég klub vezetése a vereségük után azonnal befagyasztotta mind a bérek, mind a prémiumok kifizetését, ezt már a meccs végén, az öltözőben közölték a játékosokkal és az edzői stábbal. Ők úgy látják, hogy csapatuk szándékosan kapott ki a […]
Így jártunk: március 15. vasárnapra esik, de lesz jobb is

Az idén a mostani március 15. lenne az első munkaszüneti nap, de sajnos az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseit vasárnap ünnepeljük. Emiatt cserében nem kapunk másik munkaszüneti napot. Ám az idén nem ez volt az utolsó, hogy pórul járunk: november 1., Mindenszentek ünnepe is vasárnapra esik. Sok esetben viszont pénteki lesz az ünnepnap, így több […]
Friss: elmaradnak a váci nyilvános rendezvények

A váci önkormányzat vezetése nevében ezúton tájékoztatom városunk polgárait, hogy – több városhoz hasonlóan, az Operatív Törzs ajánlását elfogadva – Vácott is elmaradnak a március 15-i nyilvános városi rendezvények. A városvezetés a márciusi ifjakra koszorúzással és néma főhajtással emlékezik meg a nemzeti ünnepen az 1848-as forradalom és szabadságharc váci emlékhelyein – jelentette be Matkovich Ilona polgármester […]
Gitáros dalnokok estje az Arcusban

Március 6-án este azért gyűlt össze igen szép számú érdeklődő az Arcus Galéria és Könyvesboltban, hogy meghallgassák, amint Czombos Péter és Bardócz L. Csaba felváltva szép, dallamosan összerakott mondatokat (hétköznapi mini sztorikat és klasszikus verseket) pakolgatnak gitárhúrok pengetésére. Bardócz L. Csaba – rá igen jellemző módon – afféle anekdotázó gitáros dalokat adott elő, olyan szerzeményeket, […]
Koronavírus: tünetek és veszélyes tévhitek

Egyre több rossz hír érkezik a világból a koronavírussal kapcsolatban, Olaszországban például 16 millió embert zártak karanténba. Idehaza sokkal jobb a helyzet, egyenlőre eddig 9 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük öt iráni, egy brit, és három magyar állampolgár. A betegség megjelenése Budapestre koncentrálódik, ezért a főváros közelsége miatt érdemes odafigyelnünk az eseményekre. 2019 decemberében Kínában, […]
Vám utcai robbanás: gránátot tettek a gáztűzhelyre

A váci robbanás rendőrségi vizsgálatának eddigi megállapításai szerint továbbra sem utal adat szándékosságra – írja friss hírében a rendőrség. Mint megírtuk, március 7-én este robbanás történt egy Vám utcai társasházban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek otthonukba. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás […]
Vám utcai robbanás: köszönet minden segítségért

Köszönetet mondott a városháza azoknak, akik a szombati Vám utcai robbanás után a bajba jutottak segítségére siettek. Sokan mozdultak meg, volt, aki takarókat hozott, más ásványvízzel, szendvicsekkel érkezett, de akadt, aki egy kisgyermekes családon segített azzal, hogy kölcsönadta a babaágyat. A baleset után nem alakult ki pánik, s ez elsősorban a helyszínre érkező szakembereknek és […]
Evezés: Galambos Péter csalódott, de még nem adta fel

A szombaton Szegeden megtartott meghívásos verseny volt hivatott arról dönteni, hogy melyik férfi és női egypárevezősünk induljon az április 27-29. között megrendezésre kerülő európai pótkvalifikációs regattán. A férfiaknál kilenc egypárevezős indult, délelőtt időfutamok döntöttek a délutáni A és B döntő összetételéről. Galambos Péter a normál súlyúak között nem volt igazán versenyben, de vigasztalódhat a könnyűsúlyúak […]
Két személyautó ütközött össze a Csányi körúton

Két személygépkocsi ütközött össze szombaton délelőtt Vácon, a Csányi László körúton. A balesetben összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát. (fotó: PMKI Vác HTP) ♦
Vám utcai robbanás: a rendőrség szerint nem szándékos

A rendőrség szerint kizárt, hogy szándékosan robbantott valaki a Vám utcában. Mint megírtuk, szombaton késő este robbanás történt a 14-es számú, tízemeletes toronyház egyik harmadik emeleti, önkormányzati tulajdonú lakásában. „Jelenleg semmiféle adat nem támasztja alá a szándékosságot” – áll a hivatalos honlapon megjelent közleményben. Hozzáteszik: keresik a rendőrök a váci robbanás okát. Egy Vám utcai […]
Kézilabda: megtörtük a hazaiak veretlenségi sorozatát

A Vác Szombathelyen győzött a női kézilabda NB I egyetlen vasárnapi mérkőzésén. Úgy tűnik, csapatunk lendületben van és a lányok szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat: Hungast Szombathelyi KKA–Váci NKSE 30–36 (16–20). A hazai szurkolók azért annyira nem szomorúak: „Nem született meglepetés, de tisztességgel helytálltunk a Vác ellen. Közönségünk győztesként ünnepelte a csapatot” – állítják. A váci […]
Koronavírus: országos látogatási tilalom lépett érvénybe

Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel. A tilalom március 8. napjától visszavonásig érvényes. Tegnaptól tehát a váci idősek otthonát sem lehet felkeresni látogatás céljából. A kórházban már hetek óta látogatási tilalom van […]
Vám utcai robbanás: sok volt a rendőr és a tűzszerész

Délelőtt visszaköltözhettek a Vám utca 14-es számú tízemeletes társasház lakói, miután az első szakértői vizsgálatok szerint az éjszakai robbanás statikailag nem okozott kárt az épületben. Bár az első hírek szerint gázrobbanás történt, a Váci Naplónak több forrásból megerősítették, hogy ez nem igaz. Az épületnél több rendőrautó állt egészen délutánig, az egyenruhások ki-be járkáltak, volt, aki jegyzetfüzettel, […]