kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Rekordbefizetés a bliccelés miatt kiszabott bírságok után

Tavaly a bliccelő utasok által befizetett követelésbehajtásból származó befolyt bevétel meghaladta a 103 millió forintot, amire az elmúlt öt évben nem volt példa. Több, ötéves rekord is megdőlt 2019-ben. Míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, […]

Váci döntővel zárult az idei Kölcsey Ferenc szónokverseny

Ebben az esztendőben is a váci városháza adott otthont a Kölcsey Ferenc Szónokverseny döntőjének. A pont egy évtizede a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület által létrehozott, kétfordulós vetélkedés néhány éve már határon túli fiatalokat is megszólít – írja a vac.hu. A verseny elődöntőinek helyszíne az idei évben Vaja, Sárospatak, Vác, Budapest, Szeged és […]

Lakossági fórumot tart csütörtökön a képviselőtestület

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a következő településrendezési eszközök módosításával kapcsolatban lakossági fórumot tart – olvasható a városháza által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A téma a lakossági fórumon a Jávorszky Ödön kórház kiterjesztett területének rendezési terv módosítása – partnerségi egyeztetési dokumentáció és a hatályos HÉSZ módosítása a 4397/1; 7002/2; 7002/8; 0360/41-43 hrsz.-ú ingatlanok vonatkozásában […]

Nyílt nap volt diákoknak az 50 éves váci kórházban

A Jávorszky Ödön Kórház fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt napot szervezett január 23-án a Váci Tankerületi Központ iskoláinak nyolcadikosai számára. Az ötven résztvevő fiatal többek között megismerkedhetett a röntgennel, a gipszelés technikájával, de a szülészeten egy baba szívhangjába is belehallgathattak – írja a Váci Tankerületi Központ Facebook oldala. A programot megelőző sajtótájékoztatón dr. Urbán Edina […]

Amikor a robotika beépül az általános iskolai oktatásba

Mint arról korábban beszámoltunk már, a Klebelsberg Központ Új vagy működő jógyakorlat tárgyú pályázati kiírására született meg a Váci Tankerületi Központ programja, amelyben 12 pedagógust képeztek a robotika alapjaira. A több mint 15 órás szakmai műhely célja az volt, hogy a tanárokat felkészítsék arra, hogy a diákokat ma annyira érdeklő újfajta informatikai ágazatot oktatni is […]

Életre kelt hangjegyek a volt váci szimfonikus koncertjén

Arannyá váltak, majd életre keltek a hangjegyek január 26-án a Farkas Pál karmester vezette szimfonikus zenekar újévi hangversenyén. A váci polgárok kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták az együttest, amit a szűnni nem akaró vastapsokon kívül az is bizonyított, hogy az elegáns, színvonalas, varázslatos zenei előadásra vágyó közönség vasárnap délután kétszer is megtöltötte a Madách Imre […]

Óvintézkedések a koronavírus ellen a gödi Samsungban

Egyre terjed Kínában a koronavírus, a legfrissebb adatok szerint eddig nyolcvanan haltak bele a fertőzésbe. Egyes hírek szerint már Európába is eljuthatott, a betegség esetleges gyanúját már vizsgálják. Magyarországon még nem regisztráltak megbetegedést, de a Samsung bejelentette: gödi gyárában szigorú óvintézkedéseket vezetnek be annak érdekében, hogy külföldről – néhányan Kínából – érkező munkatársaik nehogy behurcolják […]

A vasút megtriplázza a jegykiadó automaták számát

A vasúttársaság 375 új, a korábbiaknál strapabíróbb, korszerűbb jegykiadó automata beszerzését és az online jegyvásárlási lehetőségek megújulását jelentette be Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója. A Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy számos más újdonság is várható a vasút háza táján, ezek nagy része a váci vonalon utazókat is érinti.  […]

Kitüntetések és gálaműsor a Magyar Kultúra Napján

Idén is a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében került sor a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó díjkiosztó ünnepségre és gálára. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-i keltezésű Himnusz-kéziratára emlékezve hazánkban 1989-től tartják meg a Magyar Kultúra Napját. Az idei váci ünnepség kapcsán KÖTELÉK címmel megnyílt a váci művészek alkotásaiból az Emeleti Galériában megrendezett sokszínű kiállítás, majd a […]

Otrokovice az összekötő kapocs Csehországgal

Folytatva a városvezetés a hazai és külföldi kapcsolatfelvételeket szorgalmazó találkozóit, csütörtökön délben a városházán fogadta Csehország magyarországi nagykövetét a polgármester. A megbeszélés eredményeként már a közeljövőben erősödhetnek városunk csehországi kapcsolatai, különös tekintettel az Otrokovicével fennálló testvérvárosi együttműködésre. A városháza honlapjának beszámolója szerint a Matkovich Ilonával folytatott beszélgetése során kiderült, hogy Bial Tibor cseh nagykövet polgármesterünkhöz […]

Fókuszban a fizioterápia – konferencia a kórházban

A Jávorszky kórház 50 éves fennállásának alkalmából tudományos üléseket szervez az intézmény. Az első tanácskozásra, amelynek címe Fókuszban a fizioterápia, várják a téma iránt érdeklődő szakembereket. A rendezvényre január 29-én szerdán 14 órakor kerül sor a kórházi étteremben. A meghívóban a következő program szerepel: 1. Járóbeteg ellátás a Központi Fizioterápián Keczkó Erzsébet- részlegvezető gyógytornász – […]

Településrendezési témákban lakossági fórumot tartanak

Lakossági fórumot tart az önkormányzat több településrendezési eszköz módosításával kapcsolatban. Ezek között szerepel a Jávorszky Ödön kórház kiterjesztett területének rendezési tervmódosítása és a hatályos HÉSZ módosítása a 4397/1; 7002/2; 7002/8; 0360/41-43 hrsz.-ú ingatlanok vonatkozásában, mindkét esetben a partnerségi egyeztetési dokumentáció készült el. A lakossági fórumra a Madách Imre Művelődési Központ kamaratermében január 30-án 15 órától […]

Egy átlagos néző 133 reklámot lát naponta a tévében

Aki nem szereti a számokat és százalékokat, annak már most előre lelőjük a „poént”: a magyarok tévénézési szokásai 2019-ben sem változtak drasztikusan az előző évhez képest. Röviden összefoglalva a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 39 percet töltött a képernyő előtt, ami egy perccel kevesebb, mint 2018-ban. A legkevesebbet a 18 év alattiak tévéznek, ők […]

Kézilabda: a vártnál könnyebben győztük le az MTK-t

Nagyot küzdöttek a lányok, de tartalékos összeállításban nem tudtuk megszorongatni a Vácot – kesereg a fővárosi csapat honlapjának tudósítója. Az ő bánata nekünk viszont öröm, mert a lányok magabiztosan hozták a két pontot a bajnokságban: MTK Budapest–Váci NKSE 23-32 (12-16). A K&H női kézilabdaliga 14. fordulójában csapatunk az MTK-val küzdött meg. A meccs előtt mindkét […]

Váci iskolásokat is várnak a nyári vándortáborokba

Új útvonalakkal és új vándortáborral bővül idén a Vándortábor program, 24 útvonal várja azt a mintegy 13 ezer felső tagozatos és középiskolás gyereket, akik idén nyáron gyalog, kerékpárral vagy vízen fedezik fel Magyarország tájait, kulturális örökségét – jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón Budapesten. A fiatalok egy része a Dunakanyarban tölthet el […]

Bartók Donát Spanyolországban folytatja pályafutását

A spanyol Bidasoa Irun kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a válogatott Bartók Donát, aki korábban villámrajttal távozott a váci csapattól és ugyanilyen gyorsasággal hagyta ott eddigi klubját. A spanyol élvonalban jelenleg harmadik helyezett csapat vezetése arról számolt be pénteken, hogy megállapodásra jutottak a játékossal, aki két és fél évre kötelezi el magát, és hétfőn az orvosi vizsgálatot […]

Gyorsan terjed az influenza, jöhet a látogatási tilalom

Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban, a figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12.370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből. Több kórházban már látogatási korlátozásokat vezettek be, a váci kórházat ezek az intézkedések […]