kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Újjáépül a stadion, miközben inog az NB II-es tagságunk

Hosszas huzavona után idén szeptemberben kezdődött el a váci stadion teljes körű felújítása, ezért NB II-es csapatunk ismét albérletben játssza „hazai” mérkőzéseit. A munkálatok jól haladnak, igaz, a közelmúltban elterjedtek a városban olyan pletykák, hogy veszélyben a rekonstrukció. A részletekről és a váci csapat eddigi másodosztályú szerepléséről Belák Gyula ügyvezetőt kérdezte a Váci Napló. „A […]

Matkovich Ilona polgármester: nem szűnik meg a színház

Dörgött az ég, de a villámok még nem csapkodtak a színház körül. Előbb egy közleményük borzolta a kedélyeket, amelyre a városháza válaszolt, majd egy újabb, ezúttal Kis Domonkos Márk által jegyzett állásfoglalás kapott nyilvánosságot, amelyre a városvezetés azt mondta: viták valóban vannak, elsősorban a nehéz pénzügyi helyzet miatt, de ne aggódjon senki: a színház tovább […]

Ígéret van rá, hogy megépül a vízhálózat Václigeten

Megépülhet Václigeten a vezetékes vízhálózat, ha a pár hónapja a településrész közelében sóderbányát nyitott Lasselsberger Hungária Kft. betartja az ígéretét. A cég a lakossági tiltakozások ellenére kezdett a területen lévő sódervagyon feltárásába, a helyiek szerint ezzel például az ásott kutak vízhozamát csökkentve. A vízhálózat kiépítése már az októberi választási kampányban is téma volt. Korábban Kiss […]

Egyre több embert mérgeznek meg az illóolajok

A kutatók szerint fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy az esszenciális illóolajokat nem szabad elfogyasztani, az ugyanis komoly mérgezést okozhat – főként a gyerekeknél. Hogy az esszenciális illóolajoknak nagyon finom az illatuk, afelől semmi kétség, elfogyasztani azonban már sokkal kevésbé ajánlott őket. A legfrissebb tanulmányok szerint az illóolaj-mérgezések egyre gyakoribbak és egyre súlyosabbak Európában és az Egyesült Államokban, de […]

Idén ünnepli 45 éves fennállását az ÚTINFORM

Jelentős mérföldkőhöz ért az Útinform: idén ünnepli fennállásának 45. évét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útinformációs szolgálata. Az évfordulóhoz kapcsolódóan akkor és most videóval készült a társaság. „Indulás előtt: www.utinform.hu” – hallható a rádiókban, olvasható az autópályák felett elhelyezett információs táblákon. Az idén 45 éves Útinform szolgálatnak, ami a mindenkori közlekedési minisztérium közlekedésfelügyeleti feladatát is […]

Ifistákkal az Újpest ellen, két kapufáig jutottunk

Szerdán került sor az egy héttel korábban a balassagyarmati pálya használhatatlansága miatt elmaradt Vác – Újpest Magyar Kupa-mérkőzés pótlására – a vártnál jóval kevesebb szurkoló előtt. Az előző hét szerdáján sok újpesti szurkoló kelt útra és tért haza szomorúan a meccs elmaradása miatt, a csalódottság pedig látszott a mostani létszámon, hiszen összesen – a váciakkal […]

Munkanap-áthelyezés miatt most is módosul a menetrend

A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt változik a vonatok közlekedési rendje. December 13-án a munkanapra, 14-én pedig a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok a szombati munkanap miatt. Az utasok a vasúttársaság internetes jegyvásárlási rendszerében, vagy az okostelefonokon elérhető MÁV applikációban gyorsan és egyszerűen megválthatják a menetjegyeket és a helyjegyeket a pénztárak előtti sorban […]

A Dunába csúszott Kisvácon egy autó, félig elmerült

Dunába csúszott egy személygépkocsi szerdán délután Vácon, a Verőcei utcánál. Az autó a parttól négy méterre volt, a tűzoltók kiérkezésekor félig elmerülve a vízben. A váci hivatásos tűzoltók drótkötél segítségével a folyóból a gépkocsit kivontatták, majd átvizsgálták a járművet – tudtuk meg Csámpai Attilától, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől. Személyi sérülés nem történt. (fotó: BM OKF […]

Halfront: erre a hírre várt az egész ország

Nem lesz áremelkedés a tavalyi évhez képest, lesz elég hal, a termelők sikeres évet zártak. Nem emelkednek az árak az idei karácsonyi halszezonban, és bőséges lesz a kínálat – jelentette ki a Világgazdaságnak nyilatkozva Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-Hal) elnöke. A lap szerdai számában az elnök kifejtette, hogy a hazai […]

Idén is sok könyvet hagyott el a Mikulás a sulinál

Az önzetlen adakozás kapcsán Miklós püspök történetét felelevenítik a legtöbb iskolában és Karácsony közeledtével előtérbe kerülnek az adományozások. Rendszeresek a gyűjtések és már közismertek a „cipősdoboz”-akciók, a Váci Radnóti Miklós Általános Iskola viszont rendhagyó módon is ajándékozott – immár második alkalommal – december 6-án. A deákvári oktatási intézményben elismerendő kezdeményezéssel kampányoltak az olvasás mellett és […]

Lehetőségek az eva után

Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik. A vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti. Az evások 2019. december 31-ig dönthetnek arról, milyen adózási formát választva folytatják jövőre tevékenységüket. Az egyéni vállalkozók az […]

XXXIII. Cházár András Úszóverseny

December 7-én, 33. alkalommal került megrendezésre, a hallássérült és beszédfogyatékos általános iskolások országos úszóversenye a FODISZ támogatásával. Mint arról a felkészítő testnevelők beszámoltak, a versenyre egész tanév során szorgalmasan és nagy izgalommal készülnek a diákok. A verseny előtti este lehetőségük nyílik a diákoknak, hogy a hosszú évek alatt kialakult barátságokat megerősítsék. A testnevelők pedig szakmai […]

Környezettudatos terek valósulnak meg Vácott és környékén

A Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatának keretén belül idén is összesen 7,5 millió forintra lehetett pályázni környezettudatosságot elősegítő projektelképzelésekkel. A program évről évre egyre népszerűbb, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a rekordszámú, összesen 39 beérkező pályamunka. A Váci Cementgyár térségéből beérkezett nyertes pályázatok megvalósulásához 3 millió forinttal járul hozzá az építőanyag-ipari vállalat. A Beremendi […]

Rabok ajándékozták meg a fogyatékkal élő gyermekeket

Immár hagyományként a váci börtön elítéltjei az adventi időszakot megelőzően gyűjtést szerveznek, hogy decemberben megajándékozhassák a hozzájuk látogató Százszorszép Gyermekotthon fogyatékkal élő gyermekeit. December 4-én már a tizedik alkalommal lepték meg a kicsiket az összegyűjtött adományokból vásárolt ajándékokkal, játékokkal. A fogvatartottak ötlete alapján megvalósuló jóvátételi programra az idei évben 213.000 Ft gyűlt össze. Ebből az […]

Kevesebb a baleset a vasúti átjárókban, de több a halálos

Az előző évhez képest idén összességében kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban, sajnos azonban több végződött tragédiával. A MÁV vasúti átjáróiban a gyalogosok, kerékpárosok és a gépjárművezetők esetében is a KRESZ megszegése és figyelmetlenség miatt történnek balesetek. Az útátjárókat használók egy része nem veszi komolyan a kockázatot – írja a MÁV. Vácon és környékén az […]

Legyen a fehérnél fontosabb a zöld karácsony

Még közel három hét van karácsonyig, de már november óta ünnepi lázban ég az ország. A bevásárlóközpontok karácsonyi díszben pompáznak, sokan elindultak ajándékbeszerző körútjukra, és az ünnepi menü is kezd összeállni az előrelátó fejekben. De arra vajon mennyire figyelünk, hogy fenntartható, környezetbarát módon készüljünk az ünnepekre? Pedig ez rendkívül fontos lenne, főként a csomagolást illetően, […]

Home hack karácsonyra és azon túl DIY tippek a Vaterától

Ha egész évben nem is, karácsony közeledtével még a kevésbé kézműves beállítottságúak is szívesebben fognak alkotótevékenységbe, mint egész évben. Ráadásul ebben az időszakban a szívünk mellett az otthonunkat is díszbe öltöztetjük. Miért ne lehetne tartós a karácsonyi home hack, amit akár a szeretteinkkel együtt, maradandó közös élményként készítünk? Karácsonyi Home hack: közös családi élmény Ritka, […]