kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Szathmáry Károly Erdélyt is meghódította
Két héttel lakitelki versenygyőzelme után már Csíkszeredán állt asztalok mellé a Váci Forte játékosa, Szathmáry Károly. Az V. StickBreakers Cup hagyományosan része mind a Nemzetközi, mind pedig a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség versenyrendszerének. A tavalyi ezüstérmes váci idén az aranyért utazott Erdélybe.

A Széchenyi Terv Plusz program támogatásával elindult „A Dunakanyar aktív víziturizmusának fejlesztése” című projekt, amelynek célja a térség víziturisztikai infrastruktúrájának modernizálása. A beruházás több mint 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg, és külön öröm, hogy Vác is a fejlesztés egyik kiemelt helyszíne.

A Viking River Cruises új szállodahajó-kikötőt kíván létesíteni Vácon, amely lehetővé tenné, hogy a város bekapcsolódjon a nemzetközi folyami turizmus vérkeringésébe. A cél, hogy a Viking flottájának hajói rendszeres megállóhelyként használják a váci Duna-szakaszt, így növelve a turisztikai forgalmat és a város gazdasági potenciálját.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat.

város

Inotay Gergely, Vác alpolgármestere közösségi oldalán számolt be arról, hogy évek óta aktívan részt vesz a rászorulók megsegítésében, és most egy új önkéntes kezdeményezést is indított a város tisztaságának megőrzése érdekében.

Vác város gazdag múltja és annak digitalizált emlékei kerülnek reflektorfénybe március 25-én, amikor a Katona Lajos Városi Könyvtár egy különleges esemény keretében bemutatja a digitalizált helyi sajtóanyagokat. Az Internet Fiesta programsorozat részeként megvalósuló rendezvény izgalmas időutazásra hívja az érdeklődőket, hiszen a résztvevők a Váci Hírlap és a Váci Közlöny lapjain keresztül ismerhetik meg a város történetének fontos eseményeit, mindennapjait.

A Magyar Látványtánc Sportszövetség kvalifikációs versenyén, március 21-én, pénteken a Váci Jeszenszky® Balett tagjai ismét kiválóan szerepeltek.

városháza

Közleményben tudatta a városháza a lakossággal, hogy a képviselőtestület az 55/2022.(II.16.) sz. határozattal úgy döntött, a Váci Polgármesteri Hivatalban 2022. augusztus 01. napjától 2022. augusztus 12. napjáig igazgatási szünet elrendelésére kerül sor – írja a vac.hu. Az igazgatási szünet ideje alatt a Váci Polgármesteri Hivatal ZÁRVA tart. Ezen időszak alatt a lakosság a kérelmeit elektronikus […]

A tervezési munkák és az engedélyezési eljárások után e hét első napján a kivitelező elkezdte a Rádi út Vám utca és Magyar utca közötti szakaszának teljes szélességű felújítását – írja a vac.hu. Az elmúlt hónapok infrastrukturális fejlesztései közepette rendre visszatérő kérdés volt Vác egyik legforgalmasabb, de mégis rossz állapotú útjának, a Rádi útnak a sorsa. […]

Az elmúlt év elején alapította a váci önkormányzat a Vác Város Építészeti Díjat, melynek ünnepélyes átadójára idén a Váci Világi Vigalom keretében került sor – írja a vac.hu. Szombaton a Pannónia Ház udvarán Matkovich Ilona polgármester üdvözölte a megjelenteket és mondott köszönetet minden pályázónak azért a munkáért, mellyel városunk épített környezetét szebbé tették. Taskovics Andrea […]

sport

A Pest megyei I. osztályú bajnokság 19. fordulójában a Vác VLSE eseménydús mérkőzésen 3–1-re legyőzte a Budakalászt. Vác VLSE –Budakalászi MSE 3–1 (2–0) Vác, 100 néző. Vezette: Székely B. (Drótár P., Soós A.-M.) Vác: Bajkán Balázs – Marosi László, Tóth Nándor, Pap Botond (Busák Levente, 40.) – Hugyecz Máté, Torda Patrik, Nagy Zoltán, Vén Botond […]

A Pest megyei I. osztályú bajnokság 18. fordulójában felnőtt csapatunk bravúros, 1–0-s győzelmet aratott a Vecsés otthonában. Vecsési FC–Vác VLSE 0–1 (0–1) Vecsési Sportcentrum, 100 néző. Vezette: Rizk Antonio (Gyikó Tamás, Szabados Tibor) Vecsés: Bonica – Menyhárt, Olasz G., Földi M., Mundroch (Molnár M., a szünetben), Bakos, Rajnai, Hollauer (Sulyok, 73.), Nádasi, Fekete R., Lencsés. […]

Tavasz első hétvégéjén a Váci Reménység Egyesület atlétái a VSD Fedettpályás U16, U14 és Gyermek versenyén vettek részt, mely Dunakeszin került megrendezésre. A versenyzők fantasztikus eredményeket értek el. Eredmények I. hely: Szerdahelyi Hanna – 60 m /7,97/ PB  U14 I. hely: Szerdahelyi Hanna – tömött labda vetés kk fej f. hátra (2kg) /12,65/ PB U14 […]

anyakönyv

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Sztankó Zsolt Károly és Piroska […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Berczeli Árpád és Vandrus Réka […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Bali Dániel és Képes Dóra […]

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

Egy közúti baleset mindeddig ismeretlen okozóját keresik a rendőrök, aki feltehetően annak az ezüstszínű, Toyota Prius típusú személygépkocsinak a vezetője, amelyik április 27-én fél 8 körül az M2 autóútról Gödöllő irányába kanyarodott ki, figyelmen kívül hagyva az elsőbbségadásra figyelmeztető táblát. Egy Csörög felől érkező személyautó vezetője az ütközés elkerülése érdekében félrerántotta a kormányt, kidöntött két […]

A váci rendőrök befejezték a nyomozást annak a 32 éves férfinek az ügyében, aki még tavaly év végén fiatal nőket, lányokat zaklatott a településen. Az utcán a nemi szervét mutogató, majd önkielégítést végző L. Richárd ellen most emeltek vádat – értesít a police.hu. Ahogy arról már hírt adtunk, 2021. december 17-én késő este egy fiatal […]

A húsvéti ünnepekkor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri állománya kiemelt figyelmet fordít a bevásárló- és üzletközpontokra, alkalmi kirakodóvásárokra, piacokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint a nagy tömegeket vonzó helyszínekre. Kérjük, vegyék figyelembe bűnmegelőzési tanácsainkat, melyekkel a gondtalan és örömteli ünnephez szeretnénk hozzájárulni – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.  Az alkalmi lopásokat, zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési […]

régió

Egy, a városunkban közismert személyiségtől kell búcsúznunk, Honti Jánostól, aki évtizedeken át fáradozott Vác köztisztaságáért, 2000-ig irányította a település kommunális cégeit. A szomorú hírt Ferjancsics László alpolgármester, önkormányzati képviselő Facebook oldalán osztotta meg. „Újabb, városunkért évtizedeken át lelkiismeretesen munkálkodó vezető távozott közülünk: elhunyt Honti János. Harmincöt éven keresztül, 2000-ig irányította a város kommunális cégeit, felelt […]

Majdnem egy éves tárgyalássorozat eredményeképpen 2023. decemberben Grauszmann György Verőce község polgármestere és Böttger Antal Verőce református lelkipásztora ünnepélyes keretek között aláírták a Verőcei Géza Fejedelem Református Iskola, Óvoda és Bölcsőde működtetésére és tulajdonlására vonatkozó megállapodást. A megállapodás eredményeképpen a református fenntartó működteti tovább határozatlan időre az intézményt önkormányzati támogatással, míg az épületegyüttes megmarad a […]

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán mondott köszönetet a vízügyi szakembereknek, akik a Duna áradása miatt kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. „Sok vízügyes a karácsonyt nem a szeretteivel töltötte, hanem több millió magyar ember biztonságát és otthonát védve dolgoztak az áradások megfékezésén. Az Országos Műszaki Irányító Törzs azonnal megkezdte a munkát, amikor […]

panoráma

December elsejétől újabb funkciókkal bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás. Erről a hónap elején tájékoztatta az MTI-t Rétvári Bence, a  Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő. Rétvári Bence elmondta: az EgészségAblakot használók immár a hamarosan lejáró receptekről és a frissen beérkező új egészségügyi dokumentumokról külön is értesítést kapnak. Az alkalmazás egyre népszerűbb, már több mint két és fél […]

800 millió forint értékben foglaltak autódiagnosztikai eszközöket egy panellakásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A lakásban ezen felül közel ezer darab Elf Bar és 20 millió forintnyi készpénz is lapult. A NAV munkatársai rendszeresen folytatnak ellenőrzést a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonjog-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szaktanácsadói támogatásával. Idén Pest vármegyében hat ellenőrzésen találtak hamis […]

December 10-én vasárnap délelőtt dr. Varga Lajos váci segédpüspök olasz nyelvű szentmisét mutatott be a római Szent Franciska bazilikában, majd utána ünnepi program keretében nyitották meg a templom főhajója mentén elhelyezett fotótablókat, melyek Párkányi Raab Péter szobrászművész Péliföldszentkereszten felállított Via Lucis, Fény útja stációit ábrázolja. A szentmisén és a megnyitón az Angelica kórus szolgált Gráf […]