kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Ezúttal a Madách Imre Művelődési Központ adott otthont az előző tanévben a különböző sportágak diákolimpiai versenyein dobogós eredményt elérő, városunkban tanuló diákok díjátadó ünnepségére – írja a vac.hu. A Váci Lakóterületi SE szervezésében, Vác Város Önkormányzat támogatásával létrejött rendezvényen a Himnusz eléneklése után Tótváradi-Nagy Bence méltatta köszöntőjében a jövő nemzedékének városunk hírnevét öregbítő kiváló teljesítményét. […]

A remélhetően enyhülő pandémiás helyzetben a váci Polgármesteri Hivatalban is megszűnik hétfőtől a kötelező maszkviselés az ügyfélfogadási időben is. Mint ismeretes, a fokozatosság és az egészségvédelem érdekében az ügyintézők és az épületbe érkező polgárok számára mindeddig kötelező volt az orrot és szájat eltakaró maszk viselése – írja a vac.hu. Még március elején jelentette be Gulyás […]

Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a városban tartósan végzett kiemelkedő egészségügyi munka elismerésére Vác Város Egészségügyéért kitüntető címet alapított. Az elismerés adományozható a város közigazgatási területén működő egészségügyi intézmények, vállalkozások és civil szervezetek dolgozóinak, önkénteseinek.  A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek részletes indoklással az egészségügyi intézmények, vállalkozások, civil szervezetek vezetői, közösségei és Vác város polgárai. A kitüntetést […]

A hajrájához közeledik az asztalitenisz csapatbajnokságok harmadik vonalában az idei sorozat. A váci pingpongosok az előkelő helyezésük megtartása miatt igen fontos győzelmet arattak a 15. fordulóban: Váci Reménység – Gödöllő 14:4 – írja a vac.hu. Súlyos vereséggel zárta a legutóbbi fordulót Vác pingpong csapata. A listavezető Szerencs otthonába látogattak el a Reménység játékosai, ahol bár csonka […]

Újabb régi elmaradást pótolnak ezekben a napokban városi megrendelésre, önkormányzati finanszírozásból a szakemberek. Mivel már elkoptak a váci Duna-szakasz mellett húzódó kerékpárút útburkolati jelzései, szinte teljes hosszon megújítják a felfestéseket. Így pár nap múlva már egyértelműen látható lesz mindenki számára, hol, milyen kijelölt sávban halad a népszerű nemzetközi kerékpárút nyomvonala – írja a vac.hu. Ahogyan […]

A Virágos Vácért Mozgalom, Vác Város Önkormányzata és a képviseletében eljáró Váci Városfejlesztő Kft. idén immár 20. alkalommal is meghirdeti hagyományos „Virágos Vácért” elnevezésű pályázatát. Kérik a város lakosságát, intézményeit és vállalkozóit, hogy segítsék elő környezetünk szebbé, rendezettebbé, tisztábbá tételét. A verseny három kategóriában kerül meghirdetésre: kategória: kertes családi házak kategória: társasházak, lakásszövetkezetek vagy lépcsőházak […]

Az idegenbeli kupatalálkozó után a Siófok hazai bajnokin is felülmúlta a Váci NKSE játékosait. A jórészt értékelhetetlen védőmunka miatt a bajnokság 18. fordulójában: Váci NKSE – Siófok 32-36 Nehéz heten volt túl a VNKSE. Két vereséget kellett elkönyvelnie a csapatnak, egyet a hazai kupában, egyet pedig a bajnokságban. Ráadásul mindössze 10 nap telt el azóta a […]

Több, nagyon rossz állapotban lévő járdaszakasz felújítási munkája indult meg ezekben a napokban, illetve folyik majd a következő hetekben – jelentette be Inotay Gergely a vac.hu-nak. Az alpolgármester saját, belvárosi választókörzetét is érintő felújítások közül ma kezdődött meg a Géza király tér és Budapesti főút találkozásától a Burgundia utcáig tartó rész burkolat javítása. Ugyanitt a […]

A februári plenáris ülést követően – határidős döntések és az ukrán-orosz háború miatti teendők okán – megtartott két rövid rendkívüli tanácskozás után március 17-én (kivételesen csütörtöki napon) tartotta meg munkaterv szerinti ülését a váci önkormányzat képviselő-testülete – írja a vac.hu. Törvényellenes rendelet az előző ciklusból A napirendi sor előtti tájékoztatók során elhangzott: a megyei kormányhivatal […]

Súlyos jogszabálysértést állapított meg az a 2020-as vizsgálat, amely az előző két – Fördős Attila polgármestersége alatti – önkormányzati ciklus felügyelő bizottsági tagságához kötődő kifizetéseket vizsgálta – írja a vac.hu. A Matkovich Ilona polgármester által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a jelenleg is képviselő (akkori alpolgármester) Mokánszky Zoltán, valamint egy volt Fidesz-KDNP-s képviselő, Balkovics Péter nem […]

Ezek nem a Váci VNKSE hetei. Sorrendben hét győztes bajnoki után a hétvégi debreceni rangadón 30-25 arányban vereséget szenvedett NB I-es kézilabda együttesünk. Azt követően, hogy az Európa-ligához hasonlóan a múlt héten a Magyar Kupából is kiestek, a hétvégén egy bajnoki rangadóra kellett felkészülnie Vác női kézilabdázóinak. A lányok a tabellán éppen felettük helyet foglaló […]

Városunk ebben az esztendőben kétnapos eseménysorozattal emlékezett meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra. A több helyszínen zajló tiszteletadást Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Nonprofit Kft. szervezte – írja a vac.hu. Nemzeti ünnepünket megelőző napon, hétfőn 10 órától a művelődési házban egésznapos Történelmi játszóház várta a kicsiket és nagyokat. Délután a Kossuth téri toborzó […]