Adorján Attila Munkácsy Mihály-díjat kapott

Adorján Attila festőművész sikereiről már több ízben hírt adtunk a Váci Naplóban. A sikeres, elismert művész Vácon él és fest. Számos hazai, országos tárlaton találkozhattunk már nevével, de rendszeresen kiállít, vagy kiállított többek közt Bécsben, Baselben, vagy épp Berlinben is. Tehát a nemzetközi művészeti diskurzus része. A figuratív festészet, a valósághű, fotorealista ábrázolás az ő […]
13. Dunakanyar Hangja énekverseny – Április 16-a délig lehet regisztrálni

Április 16-án déltől indul a Dunakanyar Hangja, mely tehetségkutató versenyt immár 13. éve hirdetik meg országszerte. A váci művelődési központban zajló énekviadalnak a válogatót követően egy elődöntője, illetve döntője lesz majd, amin a szakmai zsűri kiválasztja azt az énekest, aki idén megszerezheti a Dunakanyar Hangja vándorkupát. A szervezők múlt szerdán délelőtt sajtótájékoztatón mutatták be a […]
Megtisztult a Kálvária-domb – Április végén piknikre várják ide az érdeklődőket

A Kálvária-dombról és környékéről kb. 15-20 m3 szemetet sikerült gyűjteni közel 30 lelkes váci lakóval. A szemetet Vác Város Önkormányzata fogja elszállítani a hét folyamán. A Váci Egyházmegyétől is voltak kint rendbe tenni a műemlék környékét – számol be a szemétszedési akcióról a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület Facebook oldalán. „Miket találtunk? Kábelhéjakat, hűtővázakat, a […]
Érkezett a jelzés – A váci rendőrök azonnal indultak csekkolni

Egy, a Frontex keretein belül, külföldi szolgálatát teljesítő rendőr jelezte magyar kollégáinak 2023. március 21-én, – információi szerint egy váci férfi autójára, nem az ahhoz tartozó hatósági jelzés van felhelyezve – írja a police.hu. A helyi erők megtalálták az autót és annak tulajdonosát. Igazoltatásakor beigazolódott, a gépkocsin elhelyezett forgalmi rendszámot a hatóság egy másik típusú […]
Korábbi váci játékos okozta a vesztünket a Dunakeszi ellen

Lukács Kelemen 6. percben szerzett gólja felnőtt csapatunk vereségét jelentette a Pest megyei I. osztály 21. fordulójában – olvasható a beszámoló a hétvégi meccsről a Vác VLSE Facebook oldalán. Vác VLSE–VS Dunakeszi 0–1 (0–1) Vác, 150 néző. Vezette: Mákos M. (Berki A., Szeifert D.) Vác: Fehér Á. – Rusvay B., Marosi, Hegedűs Cs., Tóth N. […]
TulipGarden Dunakanyar, egy különleges virág-világ

Aki fogékony a virágok szeretetére, az tudja, hogy a tulipán az elsők között van a kora tavaszi virágok között, utána egész nyáron élvezhetjük a változatos színeket, a csésze alakú virágokat. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy manapság az egyik legnépszerűbb virág. Fontos eleme a magyar néphagyománynak is. A különböző színű tulipánoknak megvan a maga szimbolikája. Hogy csak néhányat […]
Hitel nélkül nehéz ma már ingatlant vásárolni

Ma Magyarországon az ingatlanok többség banki kölcsön igénylésével kerül megvásárlásra, azonban az ingatlan értékének csak egy részét fedezheti hitel, jogszabályi előírás alapján a vételár 80 százalékát. A fennmaradó részt úgynevezett önerőből vagy más forrásból kell kiegészítenie a vásárlóknak. Sokakat foglalkoztat a kérdés, mekkora hitel szükséges ma ahhoz, hogy megvásároljunk egy átlagos paraméterekkel rendelkező ingatlant? Elemzésünkben […]
A kereskedelmi iskola mellett a Madách gimi és a mozgásfejlesztő stúdió épületét is vinné a református egyház

Egy tavaly decemberi törvénymódosítás értelmében ingyenesen egyházi tulajdonba kerülhet a szérűskerti kereskedelmi iskola minden ingatlana és vele együtt a köznevelési célra használt ingósága is. Mivel az épület egy helyrajzi számon szerepel a Váci Madách Imre Gimnáziummal, továbbá az önkormányzat által üzleti alapon kiadott épülettel, az egyház ezeket is a tulajdonába szeretné kapni – írja a […]
Kálvária-dombi szemétszedés

A Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület várja a lelkes környékbelieket, akik mindig szedik a szemetet a Kálvária-dombon. Mint írják Facebook oldalukon, alig van szemét a Kálvária-dombon, ami van, a bokrok közé szorult. Ezt szeretnék megszüntetni. Kérik a segítőket, hogy hozzanak olyan célszerszámot, amivel ki tudják piszkálni a bokrok közül a szemetet. Az egyesület kesztyűt és […]
Váci anyakönyvi hírek – születtek, házasodtak, elhunytak – 2023 március 24.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Nagy Roland és Csenki Barbara gyermeke: […]
Márciusi képviselő-testületi ülés – Főszerepben a helyi rendeletek aktualizálása

Negyvenet meghaladó napirendi pontot tárgyalt meg és hozott ezekben döntéseket a váci képviselő-testület a március 22-én megtartott éves munkarend szerinti ülésén. Ezúttal több rendeletmódosításra is sor került – összegzi az eseményt a vac.hu. Az ülés egyperces csenddel kezdődött: a jelenlévők a 70. életévében elhunyt Mándli Gyulára, a váci könyvtár volt igazgatójára emlékeztek. A napirend most […]
Árpádosok sikere a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Március 14-én volt a Zrínyi Ilona Matematikaverseny díjátadó ünnepsége, Gödöllőn. A Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulói a versenyen előkelő helyezéseket értek el – olvashatjuk az iskola Facebook oldalán. Megyei eredmények Pszota Örs (2. c) 4. hely, Babella Mátyás (2. a) 12. hely, Palla Petra (5. b) 4. hely, Kováts Antal (8. b) 3. hely […]
A sünök védelmére szólít fel a tavaszi kerti munkák idején az MME

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét – tájékoztat az MTI. Mint az MME közleményében olvasható, az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat. A […]
Szobrot állítanának Petőfinek Vácon

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójának megünnepléséhez csatlakozott Vác is. A Petőfi 200 elnevezésű programsorozat részeként már több rendezvény helyszíne is volt városunk. A méltán neves költő több szálon is kötődik Váchoz, ezért régi adósságát rendezi az önkormányzat, amikor szobrot állít tiszteletére olvashatjuk a város lapja, a Váci Hírnök Facebook oldalán. A deákvári patika előtti kis […]
Senkiét, egy rendőrét se!
Nem rongálható senki tulajdona büntetlenül. Egy váci nyomozót is választott áldozatai közé egy 29 éves váci férfi – a sértett kollégái elfogták – olvasható a police.hu-n. Egy otthona közelében lévő parkolóban állította le autóját egy váci rendőr 2023. március 12-én. Mikor visszatért járművéhez, látta, a kerekek laposak – valaki mindegyiket kiszúrta. Egy másik címen leállított […]
Lakossági fórum a művelődési központban a város hatályos településrendezési eszközeinek módosításáról

Matkovich Ilona polgármester lakossági fórumra invitálja Vác lakosságát március 27-én 16 órára a művelődési központ kamaratermébe. A fórum témái: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntése alapján a Vác város hatályos településrendezési eszközeinek módosítása a teljes településre vonatkozóan, valamint a központi vasútállomás P+R bővítése parkolóház létesítésével és a malom épületének bővítésére vonatkozóan. Meghívott: Urbanitás – Tervező és […]
60 éves a Váci Cementgyár!

2023-ban újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC). Eltelt 60 év, amióta a Duna mellett, nem messze a fővárostól, 1963-ban úgynevezett zöldmezős beruházásként megépült a Váci Cementgyár elődje, a Dunai Cement Művek. Bár 1963 elején a szokatlanul zord időjárás nem könnyítette meg az építésben részt vevők dolgát, az első kemencét a tervezettnél korábban, […]