Meláth Attilának volt egy álma: megújul a márvány tér

Meláth Attila: “Ha tetszik az ötletem, tapsoljanak meg, ha nem, fütyüljenek ki” – ezzel a címmel jelent meg írásunk a tavalyi augusztus 20-iki Szent István napi ünnepségről, ahol a baptista lelkész volt a szónok. „Meláth Attila befejezésül egy fontos témát vetett fel. Városunkban az autóbusz-állomás mellett található a Szent István tér, amelynek járófelülete alaposan tönkrement. […]
Születésnapja alkalmából köszöntjük a szépkorú Nándori Józsefnét

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában Nándori Józsefnét (Dobrocsi Piroskát) Kiss Zsolt alpolgármester és Hegyvári Ágnes, a polgármesteri hivatal munkatársa, akik átadták a miniszterelnöki üdvözlő dokumentumot, illetve városunk ajándékát. A korát meghazudtolóan fiatalos Piroska néni Nógrád megyében született és nyugdíjazása után költözött Vácra segíteni a három kiskorú gyermekével özvegyen maradó lányának. A lánya mellett egy fia, […]
Versek, népdalok, zeneszerzés: beszélgetés Kocsis György váci költővel

„lelked / kéklő egén rám nevet / a szerencse / ( van aki Istent így nevezi ) / rám nevet még akkor is, ha ködben / áznak / a mosolygós / csillagok” – írja Csak néhány szó című versében a beszélgetés főszereplője. Sok minden sűrűsödik, gomolyog ezekben a sorokban, mint minden valamirevaló versben. Kocsis György […]
Mégis megépülhet a Bauer Mihály utcai bölcsőde?

A három éve késlekedő Bauer utcai bölcsődeépítéssel kapcsolatban tett közzé a napokban Facebook bejegyzést Matkovich Ilona. A polgármester ebben arról ír, hogy Rétvári Bence tájékoztatása szerint Vác megkapta a projektre a „ráemelést” az államtól, vagyis úgy tűnik, elhárulhatnak az anyagi jellegű akadályok a beruházás útjából. Mint ismert, az országgyűlési képviselő 2018-ban jelentette be, hogy év […]
Azok is ingyen kapják az oltást, akiknek nem érvényes a TAJ-száma

Minden TAJ számmal rendelkező személy megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást, függetlenül a TAJ szám érvényességétől – írta Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő kérdésére. Az államtitkár szerint a járványkezelés állami feladat, így a költségeket az államnak kell állnia – írja a hvg.hu. Rétvári azzal indokolta mindezt, hogy a […]
Matkovich Ilona az Egyenes beszédben beszélt a város helyzetéről

Matkovich Ilona vendége volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol arról beszélt, hogy elég nagy tartozással vette át Vác vezetését, ennek a tartozásnak sikerült egy részét ledolgozni, de vannak még csontvázak a szekrényben. Korábban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az önkormányzati elvonásokkal kapcsolatban azt mondta: a 25 ezer fő alatti önkormányzatoknál automatikus lesz a […]
Elindult a Pest megyei adománykampány COVID Harcos ajándékokkal

A Pest megyei vöröskeresztesek járványügyi védekezésének támogatására a mai napon elindult az adománykampány, amelyben COVID Harcos ajándékokkal lepik meg a felajánló segítő angyalokat. „A mindennapok során megváltoztak a vöröskeresztes feladataink, illetve a munkavégzési körülményeink, amelyek bizony további korlátokat és kihívásokat jelentenek annak érdekében, hogy minél többet tudjunk segíteni. Ez alkalommal a munkavállalóink védőeszközeinek támogatásához kérünk […]
Tojásdrágulás jöhet Magyarországon

A héjas étkezési tojások átadási árainak emelését kezdeményezik kereskedelmi partnereiknél a hazai tojástermelő vállalkozások. Az árnövelés elsősorban azért vált elkerülhetetlenné, mert a takarmányok és a takarmány-alapanyagok rendkívüli mértékben drágultak az elmúlt hónapokban – számol be az agrarszektor.hu. Elkerülhetetlenné vált az étkezési tojások termelői átadási árainak emelése a Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások álláspontja szerint […]
Gumiabroncsokkal támogatja a Michelin Hungária az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot

A helyi közösségek elkötelezett támogatójaként a Michelin Hungária 342 gumiabroncsot adományozott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak. Az átadásra a váci központban került sor. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alapvető célja, hogy biztosítsa a lakosság védelmét. Főbb feladatai közé tartozik a katasztrófák megelőzése, a védekezés, veszélyhelyzetekben a mentések végrehajtása és a káros következmények felszámolása. E széles körű […]
Beoltották a váci idősotthonok lakóit

Csütörtökön megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányszerű oltása – jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület online sajtótájékoztatóján. Vácra is megérkeztek a vakcinák az idősökhöz – írja az estv.hu. Szmolár Attila igazgató arról tájékoztatta a televíziót, hogy a bentlakók 98%-a és […]
Az önkormányzatok korrupció elleni védettségét vizsgálta az ÁSZ, Vác 2-est kapott

Ötös skálán átlagosan 4,3-ra értékelte a Pest megyei önkormányzatok korrupció elleni védettségét az Állami Számvevőszék. Vác 2-est kapott az 5-ös skálán. A közép-magyarországi megyében 23 polgármester és 48 jegyző már 2020-ban intézkedéseket tett a beszámoló készítés integritást biztosító lényeges feltételeinek a megerősítése, illetve kiépítése érdekében. Ezeknek az önkormányzatoknak – az ÁSZ ellenőrzésének eredményeként – javult […]
Logópályázatot hirdetett a váci Tourinform Iroda

Váci és a városhoz kötődő szakemberek alkotásait várja a váci Tourinform azon most kiírt pályázatára, melynek célja, hogy megtalálják Vác turisztikáját szimbolizáló logót. A pályaműveket február közepéig várják a Tourinform Vác címére. A feladat egy új, különféle médiumokra adaptálható önálló turisztikai logó megtervezése, amely könnyen azonosíthatóvá teszi a települést és a térséget. Az új logó […]
Vizsgálat indulhat az életveszélyes tanösvény miatt

Hosszú idő óta rendszeresen közszemlére teszik polgárok, sajtótermékek azt az áldatlan állapotot, mely a váci ártéri tanösvény elhanyagolt, sőt komoly balesetveszélyt jelentő állapotát mutatják be. A váci önkormányzat – bár se nem tulajdonosa, se nem fenntartója a létesítménynek – megelégelte a helyzetet és a váci emberek védelme érdekében fel kíván lépni a rendezés érdekében – […]
Sokan hibáznak a gyümölcsfák metszésekor: ezek lehetnek a legnagyobb buktatók

Ha elmaradt, most, ha fagymentesebb napok jönnek, ideje szétnézni a kertben, és közelebbről is megvizsgálni, mi újság a gyümölcsfákkal! Hogyan álljunk neki a téli metszésnek, melyik fajtákat érdemes ilyenkor formára igazítani? – Erről kérdezte az Agrárszektor a Megyeri Kertészet vezető kertészmérnökét, Kósa Dánielt, aki pár gyakorlatias ötlettel is szolgált. Kerti növényeink január végén mélynyugalmi állapotban […]
Drogkereskedőket fogtak Vácon, apa és fia is benne volt a bizniszben

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya Bűnszervezetek Elleni Osztálya 2020 februárjában ismeretlen tettes ellen indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy váci férfi Hollandiából behozott extasy tablettákat, amfetamin típusú, feltehetően kábítószernek, vagy pszichotrop anyagnak minősülő szereket, tablettákat vesz meg Budapesten, és szállít nagy tételben […]
Új autót kaptak a váci közterület-felügyelet munkatársai

Pénteken délután a Renault Vác – Tamás Autó Kft-nél adták át a most beszerzett Dacia Duster típusú terepjárót. Az autó, amelyet megkülönböztető jelzéssel is elláttak, közel ötmillió forintba került. „Korábban a közterület-felügyelet egy olyan autót használt, amelyben már 300 ezer futott kilométer volt és 13 éves volt, úgyhogy ideje volt lecserélni. Az önkormányzat ezért nyílt […]
Tegyünk együtt a vendégvárókért – buzdít a sződligeti polgármester

Tegyünk együtt a vendégvárókért – szólít fel Juhász Béla Sződliget polgármestere legújabb Facebook bejegyzésében. A település vezetője úgy látja, a mostani helyzetben a teljes vendéglátószakma csődbe juthat a Dunakanyarban. „Azt kértem, hogy ne tartóztassanak le senkit, ha nincs erőszak, akkor ez szabálysértésnek minősül – mondta a vendéglősök ellenállásáról Orbán. Húsvétra lehetünk a mostanihoz képest más […]