Csökkentették a tisztségviselők javadalmazását

A Elektro Szignál Televízió péntek esti híradójában elhangzottak alapján a váci alpolgármesterek, képviselők és bizottsági tagok javadalmazása nem éri el az előző önkormányzati ciklus összegeit – írja a városi honlap. A helyi televízió kérdéseire válaszolva a városháza arról adott tájékoztatást, hogy az elmúlt évhez hasonlóan idén sem emelkednek az önkormányzati tisztségviselők, képviselők és külsős bizottsági […]
Varrott képek kiállítás nyílik a Lyra Könyvesházban

Kovács Aurélia Magdolna Varrott képek című kiállítása nyílik meg február 5-én 17 órakor a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. A megnyitó ezúttal is online nézhető majd. A tárlatot és az alkotót Németh Árpád festőművész méltatja majd. Kovács Aurélia Magdolna 1940-ben született Vácon. Édesapja a Don-kanyarnál elesett a háborúban. Négy évesen került Regőczi atyához, a kisváci Sasi […]
Rendhagyó módon ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Vácon

A vírusjárvány miatt idén rendhagyó módon ünnepeltük városunkban a Magyar Kultúra Napját. A Madách Imre Művelődési Központ színháztermében megtartott díjátadó gálaestet ezúttal mindenki saját otthonában, interneten követhette január 22-én, pénteken – számol be a vac.hu. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-i keltezésű Himnusz-kéziratára emlékezve hazánkban 1989-től tartják meg a Magyar Kultúra Napját. Ebben az esztendőben a […]
Rétvári: a rendkívüli helyzet ellenére 2020-ban is látványos volt a fejlődés a térségben

Egy éve mindenkinek más tervei voltak a 2020-as év kapcsán, de a rendkívüli helyzetben rendkívüli döntéseket kellett hozni – ezekkel a szavakkal kezdte 2020-as évértékelőjét Rétvári Bence, Pest megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője, aki úgy véli: a térségbe érkező kormányzati támogatások méretén nem látszik meg, hogy a világban gazdasági válságot hozott a tavalyi év […]
Emberhez méltó kommunikációt szeretne a váci közéletben a helyi KDNP

A véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára megadatik a magyar törvények szerint, de ez nem jelenthet szabadosságot. A keresztény közösséghez tartozó váci emberek, már több ízben kifejezték rosszallásukat egyes városi online felületeken olvasható tartalom és stílus miatt. Az arcnélküli lapok, amelyek fő profiljuk szerint gyalázkodással foglalkoznak, lelkiismeret nélkül taposnak váci polgárok becsületébe – írja a KDNP váci […]
Ezek most a legjobb szilvapálinkák Magyarországon: itt is toplistás a Lunczer Pálinkaház

Nyolc magyar szilvapálinka kapott minősítést 2020-ban a Nemzeti Pálinkakiválóság Programban, és került be a Pálinkakiválóságok Könyvébe. A legjobb szilvapálinkák közül egy, az Árpád és Vadász Pálinka tétele megkapta a Top Pálinkakiválóság címet, a másik hét főzde pálinkáját pedig a Pálinkakiválóságok közé választották. A kosdi Lunczer Pálinkaház most is a legjobbak között szerepel – írja az […]
Ha kereskedelmi tevékenységet végez, be kell jelentenie a város jegyzőjének

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet módosítása értelmében a 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén a Kormányrendelet 4. melléklete szerinti vendéglátó üzlettípust a kereskedő legkésőbb 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a jegyzőnek – írja a vac.hu. Kérik, hogy amennyiben a rendelet 4. számú melléklete szerinti vendéglátó jellegű kereskedelmi tevékenységet végez […]
Pályafelújítások és menetrendi módosítások a váci vasútvonalon

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az ideiglenes menetrendi változásokról bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT információs szolgálatánál a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon kérhető. Telekom hálózatból a +36 (30) 499 4999-es, Telenor hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, […]
Váci anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2021. január 22.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/219-5772-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácott születtek: Herbert László Gyula és Martyin […]
Kurnász Anikó nyílt levélben reagált Rétvári Bence Facebook bejegyzésére

Nyílt levélben reagált Rétvári Bence országgyűlési képviselő Facebook posztjára Kurnász Anikó, a Párbeszéd Magyarországért Párt helyi szervezetének vezetője, melyet eljuttatott szerkesztőségünkhöz is. A Fidesz-KDNP politikusa még kedden azt írta: „75 éve írta alá Nagy Imre kommunista belügyminiszter, a mintegy 185 ezer német nemzetiségű magyar állampolgár vagyonelkobzását és kitelepítését szabályozó rendeletet. Ma fejet hajtunk az áldozatok […]
Sokfelé tovább nőtt a légszennyezettség, Vácon még mindig kifogásolt a minőség

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdai térképe alapján Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon veszélyesnek minősítették a levegőt. Nyíregyháza, Hernádszurdok és Ajka levegője egészségtelen.Vácon továbbra is kifogásolt a minősége. További tíz településen – Budapesten, Vácon, Tökölön, Százhalombattán, Tatabányán, Székesfehérváron, Veszprémben, Szolnokon, Debrecenben és Oszláron – kifogásolt a levegőminőség. A Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-hez […]
Vácon is loptak, szabadságvesztés kiszabását kérte rájuk a főügyész

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy harmincéves Heves megyei férfi és két társa ellen, akik országszerte parkoló gépkocsik katalizátorait vágták le és lopták el – közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész szerdán. Az ügyben váciak is érintettek voltak. Bóna Gyula közleményében ismertette: a gyanúsított 2019 februárja és májusa között úgy próbált pénzhez jutni, […]
Tíznapos karanténba került Szilágyi Zoltán

Koronavírusos megbetegedés miatt Szilágyi Zoltán vezetőedző kihagyja a Váci NKSE női kézilabdacsapatának következő két mérkőzését – írja a dehir.hu. A váciak vasárnap négy góllal győztek az orosz Zvezda Zvenyigorod vendégeként az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A hazatérés után PCR-tesztet végeztek a 18 tagú küldöttség minden tagján, és egyedüliként Szilágyi Zoltán eredménye lett pozitív. A vezetőedzőnek, […]
Érdemes már januárban nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A nyilatkozat akár online is kitölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A leadott nyilatkozatban történt változás esetén új nyilatkozatot kell tenni vagy a korábbit vissza kell vonni. Az adóelőleg-nyilatkozatot a dolgozó tölti ki és adja át munkáltatójának, […]
A váci Piarista Gimnázium – a lehetőségek iskolája

Február 23-án 10 órakor írják a diákok a középiskolai központi írásbeli felvételi vizsga feladatsorait. Február 19-ig pedig be kell adniuk a negyedikeseknek és a nyolcadikosoknak a felvételi jelentkezési lapjukat abba az iskolába, ahol folytatni szeretnék tanulmányaikat. A Piarista Gimnázium már több mint 300 éve áll Vác belvárosában, és idén is szeretettel várja a jelentkezőket. Interjú […]
Az új évtized első önkormányzati döntéssora: új díjat hozott létre a polgármester

Vác város polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelet 1. §-ban kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének, illetve szakbizottságainak feladat- és hatáskörében eljárva január 20-án egy sor fontos és halaszthatatlan […]
Itt van már az idei hó, és még a tavalyi avar is

Imádom a hóesést. Ilyenkor kicsit korábban kelünk, a munkába járós táskát lerakjuk, és helyette hólapátot veszünk a kezünkbe, hogy csatlakozzunk a nagy össznépi hólapátoláshoz. Már a kapu nyitásakor lehet hallani, ahogy a hólapátok döcögve tolják hófehér terhüket, mögöttük kipirosodott reggeli emberekkel, akik a hó ellapátolása után, de már inkább közben is beszédbe elegyednek. Ha nem […]