kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Nemzeti Vágta: Sződ lovasa nyerte a vasárnapra halasztott vácdukai előfutamot

Sződ lovasa, Nyéki Kata nyerte Villám nevű lovával a Nemzeti Vágta vácdukai előfutamát vasárnap – közölték a szervezők az MTI-vel. Zajzon András elmondta, a több mint tízfős mezőnyből másodikként az ikladi Takár Zsolt ért célba O’Bajan Bazil nevű lovával, a harmadik a csabrendeki Kálomista Anna lett Furioso Egres nevű lovával, míg a negyedik helyet a […]

Kútba esett egy ember, nem tudott kimászni, a tűzoltók húzták ki

Kútba esett egy ember hétfőn délelőtt Csörögön, a Harkály utcában. A nyolc méter mélységből a beesett ember önerejéből kijutni nem tudott, a kimentéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét. A váci hivatásos tűzoltók kötelek és létra segítségével a mélységben lévő embert kimentették, a mentőknek átadták. Hogy miként történt a baleset, arról nem közöltek információkat. Mivel esős időszak […]

ÁSZ-vizsgálat a színháznál: nem volt leltár, hiányos volt az adatszolgáltatás

Lezárult a váci színház gazdálkodásának vizsgálata és erről egy rövid tájékoztatót adott ki az Állami Számvevőszék. Mint ismeretes, az intézmény előző vezetésének távozásában szerepet játszottak olyan pénzügyi döntések, amelyekkel kapcsolatban még az előző városvezetés idején a polgármesteri hivatal belső ellenőrzése tárt fel hiányosságokat. A Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felett tulajdonosi jogokat gyakorló […]

Petke Lajos és a Royal Fitness Klub csapata kapta az idei esélyegyenlőségi díjakat

A szeptemberi testületi ülés előtt adták át a Fogyatékkal Élő Váci Emberekért egyéni és közösségi díját, melyet ebben az évben Petke Lajos és a Royal Fitness Club csapata vehetett át a város vezetőitől. Bár a kitüntetéseket az Esélyegyenlőségi Nap keretében tervezték átadni szeptember elején, a járvány miatt azonban az ünnepség elmaradt. Ebben az évben az […]

Az élménypedagógia nagyon jól összehozható a hagyományápolással

Öt évre nevezte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma Ványi Lászlónét, a Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény élére. Az intézményhez négy tagintézmény tartozik. Ványi Lászlóné kisebb megszakításokkal már több évtizede dolgozik az alma materban. „Tizennyolc éves korom óta a gyógypedagógia területén tevékenykedem. Tíz évet dolgoztam a Cházárban, tíz évet a mostani Simon Antal tagintézményünkben. Mikesy […]

Idén is díjazták a város kiváló diákjait

Mint minden évben idén is a szeptemberi testületi ülés elején adták át a 2019/2020-as tanév kiváló diákjainak a városi elismeréseket. A díjakat Kiss Zsolt alpolgármester és Fehér Zsolt bizottsági elnök nyújtotta át a tehetséges fiataloknak. Kondér Csanád a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola volt 8.b. osztályos tanulója: Csanád tanulmányaiban maximalista, aktivitása, szorgalma, felkészültsége, hozzáállása minden […]

Megújul a Budapesti főút járdaszakaszának jelentős része

Teljes szélességében újraaszfaltozzák a Budapesti főút páros oldalának mintegy kétszáz méteres járdaszakaszát. Az ELMŰ a hálózat korszerűsítése miatt dolgozott a területen, Vác vezetése a hasonló munkálatokkal kapcsolatos koncepciónak megfelelően jelezte a szolgáltató felé, hogy a megbontott útburkolat aszfaltos részénél teljes szélességben kell a felületet újra burkolnia. Így végre jó állapotú burkolat kerülhet a korábbi töredezett […]

A buszról leszállva sodrófával püfölte férfi ismerősét Vácott egy nő

A váci rendőrök eljárást indítottak egy 44 éves nő ellen, aki sodrófával vett elégtételt az őt ért sérelemért. A történet főszereplője, egy csörögi nő egy menetrend szerinti helyi járatra szállt fel szeptember 27-én délelőtt Vácon. Útközben összeszólalkozott egyik utastársával, aki inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát. A nő sérelmezte vitapartnere beszólását, lepattant […]

Egy éves lett: kétnapos meglepetésrendezvénnyel készül a Torta Desszert Műhely

Október 18-án lesz egyéves a Torta Desszert Műhely. Az üzlet népszerűsége folyamatosan növekszik, ezt bizonyítja, hogy egyre több megrendelés érkezik esküvőkre, születésnapokra és különböző más rendezvényekre. Az évforduló alkalmából kétnapos meglepetésrendezvénnyel készül az üzlet alapítója, Vanka Tímea. „Október 16-ára és 17-ére meghirdettem az évfordulóját a kis üzletnek. Van egy remek barátom, Fónagy István, ő fogja […]

260 gumiabronccsal támogatja a Michelin Hungária az Országos Mentőszolgálatot

A Michelin Hungária elkötelezett támogatója a helyi közösségeknek, ezért 260 gumiabroncsot adományozott az Országos Mentőszolgálat számára. A járványhelyzetben különösen fontos, hogy lehetőségeikhez mérten a vállalatok hozzájáruljanak a helyi közösségek szociális és egészségügyi problémáinak megoldásához, támogatva őket ez irányú erőfeszítéseikben. A támogatás átvétele után az Országos Mentőszolgálat munkatársa ellátogatott a Michelin Váci Logisztikai Központjába, ahol elismerő […]

A szénmonoxid riasztó megmentette egy váci család életét

Egyik szombaton egy ráérős családi délutánon Enikő éppen a fürdőszobát takarította, míg a gyerekek játszottak, párja pedig élvezte a jó időt a teraszon. Egyszer csak fülsüketítő hang lepte be a lakást: megszólalt a szénmonoxid riasztó. Csak a gyors reagálás segített a váci családnak. „Nem tudtam mi ez a zaj, honnan jön. Kerestem az egyre elviselhetetlenebb […]

Figyelje meg a környék madarait és vegyen részt a 27. Európai Madármegfigyelő Napokon

A hétvégén rendezik meg a 27. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon, a Magyar Madártani Egyesület 18 megyében és Budapesten mintegy 50 helyszínen várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap – közölte a Magyar Madártani Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel. A helyszínek között van Sződliget, Dunakeszi és Veresegyház is. Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi […]

Munkatársakat keresnek az önkormányzat intézményei

Nyílt pályáztatással keresnek különböző képzettségű munkatársakat a váci önkormányzati intézmények, illetve egyes szolgáltatások, elvégzendő munkák ellátására is várják a jelentkezőket. A jelenleg aktuális pályázatokból ismertet párat a vac.hu. A Váci Polgármesteri Hivatal műszaki ügyintéző (mérnök) munkakörre írt ki pályázatot, melynek jelentkezési határideje szeptember 30. Szintén a váci hivatal keres igazgatási ügyintéző munkakörbe jelentkezőt. Erre október […]

Az októberi hétvégéken is lehet utazni Dunakanyar Napijeggyel

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján november 1-jéig még lehet vásárolni Dunakanyar Napijegyet, ami korlátlan számú utazásra jogosít fel a Dunakanyar körjáraton, a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MAHART helyi járatain. A termék szeptember 30. és november 1. között csak a hétvégéken és október 23-ra váltható. Az augusztus eleji bevezetéstől a MÁV-START […]

Marton Zsolt: „Az egyháznak nem feladata vallási szolgáltatásokat nyújtani”

Marton Zsolt váci megyéspüspök 14 lektort és 26 akolitust avatott szeptember 26-án a Váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A koronavírus járvány miatt az esemény zártkörű volt. „Nincs annyi lelkipásztor, mint amennyi templom, nincs annyi pap, amennyi akár csak 3-4 évtizeddel ezelőtt volt, ezért az embereknek maguknak is áldozatot kell hozni. Nincs, nem lesz minden falunak papja, és ha […]

Szijjártó: elkészült ezer világszínvonalú lélegeztetőgép Vácott

Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Vácon. Szijjártó Péter a Celitron Medical Technologies Kft. váci központjában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyarországon gyártott lélegeztetőgép technológiai szempontból ma a […]

Hétfőtől újabb KISS emeletes vonat áll forgalomba a váci vonalon

Szeptember 28-án áll forgalomba a harmadik KISS, így hétfőtől már két emeletes motorvonat jár majd a váci és egy a ceglédi vonalon. Augusztus közepén indult útnak újra a KISS a váci vasútvonalon, hétfőtől pedig már két új emeletes motorvonattal is találkozhatunk a 70-es vonalon. A harmadik KISS is az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően szerezte meg […]