kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Rendkívüli ülésen döntenek holnap a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft ügyvezetőjéről

Rendkívüli ülést tartanak holnap (pénteken) reggel nyolc órától. A tanácskozást Matkovich Ilona polgármester hívta össze. A nyilvános részben 11 napirendi pont szerepel, míg zárt ajtók mögött majd a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft ügyvezetőjének közös megegyezéssel történő távozásáról, valamint új vezető megbízásáról is szavaznak majd. A rendkívüliség indokaként leginkább a határidőket jelölte meg a […]

Váci szlovákok: segítették a védekezést, már szervezik a karácsonyi programot

A koronavírus járvány utáni első ülését tartotta meg hétfőn a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A napirenden két pont szerepelt, a beszámoló az eddigi tevékenységekről, valamint az év hátralévő idejére vonatkozó tervek. Mint azt dr. Alt Gyula elnök lapunknak elmondta az eddig elvégzett feladatoknál leginkább a járvány okozta védekezéssel kapcsolatos munkákat értékelték. Kiemelte: nem csak a […]

A rabolt pénzből három zsemlére és kenőmájasra futotta

A police.hu információ szerint július 25-én egy B. József nevű férfi rokonlátogatásra érkezett Gödre, majd padokon aludt. Miután pénze elfogyott, egy hirtelen ötlettől vezérelve a Feneketlen tónál horgászó férfire támadt, annak nyakához tartja zöld nyelű bicskáját, hogy pénztárcáját és mobiltelefonját követelje. „A sértett pénzérméket nyomott a kezébe, támadója pedig búcsúzóul tudtára adta, ha megfordul, elvágja […]

Börtönben tanulják az asztalos szakmát, a nyári gyakorlatot már megtartották

Nyár van a javából, azonban ez a fogvatartottaknak nem jár nagy változással. A munka – az előírásoknak megfelelően – nyáron is kötelező. Aki viszont a munka mellett önként még képzésre is jelentkezett, vállalnia kell a nyári szakmai gyakorlat letöltését is. Így vannak ezzel a Váci Szakképzési Centrum márianosztrai asztalos tanulói is. A több hónapos járványügyi […]

Az ügyfélkapun megnézhető az adószámla-kivonat, vagy hozza a postás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban megkezdte azoknak a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak az értesítését, akiknek az adószámláján az elmúlt évről tartozás vagy túlfizetés van. Közel másfél millió magánszemélyt és egyéni vállalkozót értesít a NAV az elmúlt évi adó-, illetve vámtartozásáról vagy túlfizetéséről. Értesítést az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása […]

A stadionunk még nincs kész, ezért a zuglói BVSC-pályán indul a bajnokság

Az NB III Keleti csoportja új bajnoki idényének 1. fordulójában a Vác FC stadionjának felújítása miatt albérletben fogadja a Rákosmente KSK együttesét. Az augusztus 2-án, vasárnap 17:30-kor kezdődő Vác FC – Rákosmente KSK találkozóra tehát Budapesten, a zuglói BVSC-stadionban kerül sor. A váci klub vezetősége szeptemberig köt szerződést a zuglói egyesülettel – a papírokat szerdán […]

A besurranó tolvaj egy perc alatt mindent összepakol, amit csak elér

A kellemes idő beköszöntével minden évben megnő az úgynevezett besurranásos lopások száma. Az emberek örömmel engedik be a napsugarakat lakásukba, élvezik a kerti munkát, s utána a jól megérdemelt pihenést egy fa árnyékában. Szívesen beszélgetnek szomszédaikkal, barátaikkal a jó levegőn. De mit kell tudnunk a besurranókról? És hogyan előzhetjük meg a bajt? Ehhez adnak tanácsokat […]

IPhone-t nyerhetsz, ha videóban mutatod be, hogyan vezetnek szüleid

A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) videópályázatot hirdet fiatalok számára a helyes közlekedési kultúra népszerűsítése érdekében. Céljuk az alkotásra ösztönzés és a figyelem felhívása a közlekedési kultúra fontosságára. Várják a váciak jelentkezését is. A videópályázatot általános iskolák felső tagozatos tanulói és középiskolás diákok számára hirdetik meg, két korcsoportban. […]

Hétfőtől változik a buszmenetrend, az utasok kéréseit is beépítették

A vírusjárvány miatti veszélyhelyzet végével, június közepétől a korábbihoz képest ütemesebb, utasigényeket jobban kiszolgáló helyi autóbusz menetrend lépett érvénybe városunkban. Augusztus 3-tól (hétfő) pedig további utasbarát lépéseket eszközöl az önkormányzat által begyűjtött észrevételek alapján a Volánbusz – írja a vac.hu. A júniusi változásokkal sikerült elérni, hogy a két nagy lakótelepet – a korábbinál gyakrabban közlekedő […]

Pályázati pénzből újulhat meg hamarosan a városi levéltár honlapja

Vác Város Levéltára egy millió forintot nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a közlevéltárak szakmai feladatainak támogatására meghirdetett pályázaton. A tervek szerint az év végéig külsejében megújul az intézmény honlapja, amit az online kutatásra is alkalmassá tesznek. „Persze ez utóbbi majd attól függ, milyen tempóban tudjuk feltölteni a digitális iratanyagot” – olvasható az örömteli […]

Kijavítottak egy veszélyes úthibát a Csányi körúton

Vác egyik legforgalmasabb csomópontján áthaladó autósoknak jól kezdődött a hét: a 2-es főutat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai hétfőn kijavították a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésénél lévő úthibát – számol be a munkáról a város Facebook oldala. Mint ismert, Vác tervezett költségvetésében a teljes gépjárműadóból befolyt összeget útjavításra szánta idén a város vezetése. A […]

Táncoljuk el együtt Zorba táncát pénteken a főtéri zenepavilonnál

Táncoljuk el együtt Zorba táncát! – invitálja az érdeklődőket a Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat, amely vár mindenkit pénteken este a főtéren a harangjátékos zenepavilonnál. Az igazi görög hangulatról, zenéről Sarantis Mantzourakis buzukiművész gondoskodik. A város szervezésében már hetek óta zajlanak különböző kulturális rendezvények, részben a főtéren és a város más részein. A balkáni népzenét játszó […]

Északmacedón és svájci csapat lesz az ellenfél, a váciak még nem kezdenek

A Gyöngyös férficsapata északmacedón, az Alba Fehérvár női együttese pedig svájci ellenféllel találkozik a kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A keddi, bécsi sorsoláson a HE-DO B. Braun Gyöngyös a HC Butel Szkopjét kapta ellenfélül, a magyar együttes hazai környezetben kezd. A mérkőzéseket augusztus 29-30-án és szeptember 5-6-án játsszák. A DVSC Schaeffler és a Váci NKSE […]

Összesen 16,7 millió vírusfertőzött, a halálos áldozatok száma 660 ezer a világon

A világon 16 millió 682 ezer 30 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 659 ezer 374, a gyógyultaké pedig 9 millió 711 ezer 187 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a […]

A turizmus számára 2020 Vácon is a kényszerszabadság éve

Vác évek óta kiemelten kezeli a turizmus fejlesztését, amelyben elsősorban a magánvállalkozások járnak az élen. Ám a tavasszal hazánkat is elérő járvány csaknem lenullázta az eddigi eredményeket. A tét innentől a túlélés, amelyet az a remény tart életben, hogy majd szebb napok jönnek. Ám a világban sajnos néhány országban romlott a helyzet – mi lesz […]

Megújulnak a Hétkápolna kegytemplom üvegablakai

A Vác-Hétkápolna Mária kegytemplom üvegablakai restaurálásának I. üteme az EGYH-KCP-19-1161. pályázat keretében valósult meg. Ennek köszönhetően, a közelmúltban jelentős önrész felhasználásával megújultak a kegytemplom üvegablakai – számol be a Váci Egyházmegye honlapja. „A Vác-Alsóvárosi Plébániahivatal 2018-ban sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyházi célú támogatására. A Vác-Alsóváros Plébániahivatal dr. Varga Lajos váci segédpüspök, plébános […]