FRISS: Laczi Sarolta a művelődési központ igazgatója

Alig egy órája kezdődött a városházán a képviselőtestület soros, novemberi ülése, amelynek egyik fontos napirendje volt a művelődési központ új igazgatójának megválasztása. A posztot 2014 óta betöltő eddigi vezető, Retzler Péter ugyan pályázott, de egy héttel a határidő lejárta előtt, október 20-án visszavonta azt, így egyedüli aspiránsként az intézmény eddigi igazgatóhelyettese, Laczi Sarolta indult a […]
Egyre gyakrabban fagyos éjszakákra számíthatunk

Lassan mégis csak megérkezik a tél – állítják a meteorológusok. Mi váciak a Duna közelsége miatt egy kicsit különleges helyzetben vagyunk, hiszen a környező hegyek, a Börzsöny és a Pilis miatt egyfajta mikroklíma jellemzi a térséget. Ám a nagy időjárási változások ránk is hatnak. Az Időkép előrejelzése szerint kedden is többfelé indul párásan, ködösen a […]
Kubik Annával találkozhatnak a váciak a Credo-házban

Kubik Anna Kossuth-díjas színművész lesz a vendége a váciaknak. A Credo-ház szokásos csütörtök esti programjában Jákfalvy Kata beszélget a sok népszerű filmből és színpadi darabból ismert színésszel hitről és hivatásról. A programra – amelynek házigazdája Marton Zsolt püspök – a belépés ingyenes. Kubik Anna 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. Ezután a Nemzeti Színházhoz került, […]
Lakásürítést rendez Nagy B. István festőművész lánya

„Kedves Barátunk, Ismerősünk! Lakásürítő vásárt tartunk november 30-án szombaton 10-12 és 15-17 óra között. Cím: Vác, Dr. Csányi László krt. 26. 1. emelet 3. (23-as kapucsengő)” – írja közösségi oldalon is olvasható levelében Nagy B. Julianna, Nagy B. István festőművész lánya. A műteremlakás ugyanis önkormányzati tulajdon, s mivel nemrég édesanyja is elhunyt, szeretnék visszaadni a […]
Megfenyegették a polgármestert a sportcsarnok miatt

Megfenyegették a hétvégén Matkovich Ilona polgármestert – hangzott el abban a telefonos interjúban, amelyet a Klub Rádió Reggeli gyors című műsora készített ma a városvezetővel. A beszélgetés apropója a Szérűskertbe tervezett multifunkciós sportcsarnok projekttől való elállás felvetése volt, a beruházás mintegy 5 milliárdos állami támogatásból valósulna meg. Az ügyben a tervek szerint holnap, kedden hoz […]
Tetőkertet és tetőteraszt építenek a Karolina iskolában

Korábban már lapunk is beszámolt arról, hogy a Karolina Katolikus Iskola szinte teljesen megújul, s a műemléki épület mellett építik fel harmonikusan illeszkedve a modern új szárnyat. A Magyar Építők cikkéből most kiderül, kik végzik el az ambiciózus projekt tervezési munkálatait: az uniós közbeszerzési értesítő alapján a 4D Építész Stúdió Kft. vállalta el a megbízást. […]
Kézilabda: már nem is meglepő, hogy megint kikaptunk

Motiválatlan és nagyon fiatal játékosokkal nehéz komoly eredményt elérni – mondta Skaliczki László, a Váci KSE első osztályban játszó férfi kézilabda-csapatának vezetőedzője az újabb hétvégi vereség után. Ezúttal a dunakanyari rangadón a budakalászaiktól kaptunk ki: Budakalász – Váci KSE 32–22 (18–9). A váciak a meccs előtt még reménykedtek, ám hamar szembesültünk a valósággal. „A Komlón […]
Pályázaton nyert pénzből raktárhelyiségeket újítanak fel

Idén is 370 millió forintra pályázhattak önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kubinyi Ágoston Programjában. A Kubinyi Ágoston múzeumszakmai fejlesztési programot idén 16. alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A váci múzeumot nem találtuk a listán, több környező település viszont pénzhez jutott a pályázaton. A Tragor múzeum azonban […]
2255 tonna illegális hulladékot szállíttatott el a MÁV

Tavaly októbertől 2019. szeptember végéig több mint 2255 tonnányi hulladékot vitetett el a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területekről. Az illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására indított programja keretében a MÁV rendszeresen gondoskodik a pályahálózatát és területét csúfító, jellemzően építési-bontási és lakossági hulladék elszállításáról. A MÁV a helyzet hosszú távú megoldása érdekében egyeztetéseket folytat a leginkább érintett […]
Környezetvédelem: sok a jogszabály, nehéz eligazodni

Környezetvédelem és a magyar vállalatok: a jogszabályok száma olyan ütemben növekszik, hogy szinte lehetetlen követni és betartani őket. A globális éghajlatváltozás tünetei ma már nemcsak a klímakutatók elemzéseiben, de a hétköznapok valóságában is megjelennek, hatásait pedig nap mint nap tapasztaljuk. A kormányok és a különböző nemzetközi szervezetek ezért jogi lépésekkel igyekeznek a vállalatokat és a fogyasztókat […]
Ellenkampányba kezdett a Fidesz a sportcsarnok ügyében

Ellenkampányba kezdett a Fidesz váci szervezete a Szérűskertbe tervezett, az új városvezetés által aggályosnak tartott multifunkciós sportcsarnok megépítése ügyében. Mint megírtuk, a holnap, kedden összeülő testület napirendjén szerepel az elállás az állammal kötött szerződéstől, mert konkrét számítások hiányában most úgy tűnik, hogy ha el is készülne az ötmilliárdos építmény, nem tudni, miből lehetne fizetni a […]
Átadták Vácott az idei Migazzi-díjakat

Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Nemes György piarista szerzetes-tanár vehette át az idén a néhai Migazzi Kristóf püspök, örökös kormányzó szellemi és építészeti hagyatékának méltó gondozása céljával életre hívott váci Migazzi Alapítvány díját. A november 22-én, az egyházmegye kulturális központjában, a Credo-házban rendezett díjátadó ünnepség bevezetéseként a nagytermet zsúfolásig megtöltő vendégek megtekinthették-meghallgathatták Szalay Ákos építésznek, […]
A váci paraatléták is remekül szerepeltek Dubaiban

Az idei paraatlétikai világbajnokságnak Dubai adott otthont november 7-15. között. A versenyeken 124 ország több mint 1400 versenyzője mérte össze tudását 172 versenyszámban. A világbajnokság versenyszámainak első négy helyezettje kvótát szerzett a jövő évi Paralimpiai Játékokra. A Váci Reménység Egyesület paraatlétái is helyet kaptak a válogatottban: Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika, Szőllősi István és Nagy Ambrus […]
A Nyugatiban is nagy sikert aratott az emeletes vonat

A 40 motorvonatra megkötött keretmegállapodás alapján 2017 augusztusában 11, 2018 decemberében 8 darab emeletes motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-START Zrt., ezek gyártása már folyamatban van. Az idén szeptemberben további 21 KISS gyártására szóló szerződéshez a november 19-én megszületett kormánydöntés értelmében a forrás rendelkezésre áll. A nagy sikerre való tekintettel, a múlt havi nyílt […]
Csaknem félszáz napirendi pontot vitat meg a testület

Várhatóan majd csak délután fejeződik be a képviselőtestület választás utáni második ülése, amelyen kis híján félszáz napirendi pontot tárgyalnak majd meg. A korábban szinte mindig csütörtökön megtartott tanácskozásokra a jövőben kedden kerül sor, mégpedig reggeli, 8 órai kezdéssel. A kiküldött meghívó szerint a következő témák kerülnek terítékre: NAPIREND ELŐTT: – Jelentés a lejárt határidejű határozatok […]
December 15-én lép életbe az új vasúti menetrend

December 15-én vasárnap lép életbe a MÁV-START 2019/2020-as menetrendje. Az új vasúti menetrend számos olyan változást hoz az utasok számára, ami bővíti a választható vonatok számát és minőségét, figyelembe veszi az utazási szokásokat, javítja a szolgáltatási színvonalat. A változások a váci vonalon utazókat is érintik. A váci zónázó vonatok közlekedését kiterjesztik a reggeli és az […]
Súlyos bírság fenyegeti az autósokat

Már egy párás szélvédőért büntethet a rendőr, a havas ablak pedig komoly kihágás, és súlyos következménye lehet. Végérvényesen és visszafordíthatatlanul berobbant az ősz, majd pedig a tél is szép lassan megérkezik Magyarországra, búcsút inthetünk az évszakhoz képest enyhe időnek. Ilyenkor nem árt az autót sem felkészíteni a zordabb körülményekre, de a sofőröktől is kiemelt figyelmet […]