Játékos vízi program az Európai Mobilitási Hét során

Az Európai Mobilitási Héthez több programmal is kapcsolódott Vác. Így többek között a váci óvodások és alsó tagozatos diákok vehettek részt egy játékos vízi programon a váci uszodában.
Szlovák Harmonika Estre várják az érdeklődőket

Az Őszi Művészeti Hetek keretében október 5-én, szombaton 17 órakor kerül megrendezésre a Szlovák Harmonika Est a Dua Vente együttes közreműködésével.
Feljelentést tett dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina

Feljelentést tett a Váci Rendőrkapitányságon Csereklye-Klapwijk Krisztina, a Mi Hazánk Mozgalom polgármester-jelöltje. Elmondta: az elmúlt időszakban egyre több támadás érte őt és családját is a közösségi oldalon és médiafelületeken.
Kiss Zsolt: megújul a Vác-Alsóvárosi vasúti megálló is

A vezérigazgató ugyanis azt írta, hogy Vác-Alsóváros megállóhely szerepel a legforgalmasabb állomásokat érintően 2023-ig tartó programban – mondta el a Váci Naplónak a képviselő.
VÁLASZTÁS: tisztességes kampányt akar az Összefogás

Tisztességes kampányra szólította fel vetélytársait az Összefogás Vácért. Matkovich Ilona a szervezet polgármester-jelöltje azt kérte, hogy az önkormányzati választásokon az általuk megfogalmazott célkitűzéseket igyekezzenek betartani a kampány alatt.
Evezős ob: nyolc számban is váci aranyérem született!

A férfiaknál a MEC-Vasas, a nőknél a Budapest Evezős Egyesület nyerte a nyolcasok küzdelmét az országos evezős bajnokság vasárnapi zárónapján a Velencei-tavon. A megmérettetésen ott voltak a Vác Városi Evezős Club versenyzői is, akik több arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek be. Az előző két, szélcsendes naptól eltérően vasárnap a közepesen hullámzó vízen ültek hajóba a […]
Bolhákkal van tele egy váci lakótelep – de melyik?

Nagyon elszaporodtak a bolhák egy váci lakótelepen – írja a Bors, amelynek cikkét a NLCafé szemlézte. A fekete kis élősködők rettegésben tartják a környéken élőket, a gyerekek nem tudnak óvodába menni a csípések miatt. A cikkből viszont nem derül ki, melyik lakótelepről van szó. „Az egész lakótelep tele van bolhával, a gyerekeim egész teste szét […]
Kritika: az előadás lenyűgöz gazdag esztétikájával

A 24. Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon fődíjat nyert Ványa bácsi előadásról írt kritikát, még az eredmény kihirdetése előtt Jelena Danilova, a „Zarja” megyei újság szerzője, melyet most magyar nyelven közlünk.
Virágos Vác: szeptember 30-án lesz a díjkiosztó ünnepség

Az idén is igen szép számú érdeklődő nevezett a már hagyományos Virágos Vác közösségi környezetszépítő versenyre a különböző kategóriákban.
Begördül Vácra Paks II. mozgó kiállítása

Miért van szükség új atomerőműre Pakson? Mennyire lesznek biztonságosak az új blokkok? Miként járulnak hozzá a klímavédelemhez?
Váci anyakönyvi hírek – 2019. szeptember 20.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza.
Botlókő a Széchenyi utcában egy zsidó házaspár emlékére

Különleges családi eseményre került sor a Széchenyi utcában: Gila Páz izraeli állampolgár és családja botlókövet helyezett el a Széchenyi utca 10-12. számú ház előtt nagyszülei, Herzfeld Mózes és felesége, Abelesz Perl emlékére, akiket 1944-ben a váci gettóból vittek el Auschwitzba és már egyikük sem térhetett haza. A holokausztra emlékezett az ünnepségen Fördős Attila polgármester – […]
VÁLASZTÁS: Néveri István minden voksra számít

Bemutatta programját és az őt támogató Váci Szívvel Választási Mozgalom listájának első három helyén álló képviselőjelölteket dr. Néveri István független polgármester-jelölt. A Duna-parton tartott sajtótájékoztatón azt is jelezte, hogy a következő napokban több fórumon is találkoznak majd a választókkal és terveiket szórólapokon is eljuttatják a polgárokhoz. – Független jelöltként indulok, ami azt jelenti, hogy nem […]
Az elemző szerint hamarosan jön a 360 forintos euró

A forint idei gyengülése a szakember szerint nem vészes, csak az utóbbi három hétben nagy az esés, éves szinten a havi másfél forintos gyengülés nem okozhat problémát.
A kártevők most komoly felfordulást okozhatnak

Az ország több, főleg a déli tájegységéből érkezett jelzések szerint erőteljesen elszaporodtak a mezei pockok. Országos szinten vannak olyan területek, ahol már azonnali beavatkozásra van szükség.
VÁLASZTÁS: Bóth János hosszú levele visszalépéséről

Hosszú levélben indokolja váratlan visszalépését az önkormányzati választási kampánytól Bóth János, aki néhány hete még azt jelentette be, hogy a Váci Szívvel Választási Mozgalom jelöltjeként ismét megméretteti magát körzetében. A helyi MSZP-elnök, korábbi polgármester azonban nem várt konfliktusba keveredett a párt országos elnökségével amiatt, hogy a helyi szervezet nem Matkovich Ilona, hanem Néveri István mellett […]
Cáfolja a BVOP a váci rab megveréséről szóló állításokat

Szakszerűen és jogszerűen használtak kényszerítő eszközt a Váci Fegyház és Börtön munkatársai, amikor megtörték az addig szitkozódó és kiabáló, a felügyelettel szemben agresszív magatartást tanúsító fogvatartott ellenszegülését – így reagált a lefolytatott belső vizsgálat eredménye alapján egy, az index.hu oldalon megjelent cikkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). A hírportál pár nappal ezelőtt megjelent írásában hosszasan […]