kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Városi elismerés a legjobb diákoknak

A Vác Város Kiváló Diákja kitüntetést azok a diákok kapják meg, akik mindenben példamutatók, vagyis folyamatosan kimagasló eredményeket érnek el.

Egyházasrádócon emlékeztek Für Lajosra a váciak is

A Vas megyei Egyházasrádóc önkormányzata a szépen felújított többfunkciós művelődési központját a falu szülöttjéről, díszpolgáráról, dr. Für Lajosról nevezte el. Az épületet megszentelte a helyi katolikus plébános és megáldotta a református tiszteletes. Vác városát dr. Somorjai Gábor és Moys Csaba képviselték, ők a temetőben virágot helyeztek el Vác Város Díszpolgárának sírjánál. A művelődési központban emléktermet […]

Veni Sancte 2019. – tanévnyitó a Piárban

A szentmisét megelőzően Kalász Ákos igazgató úr köszöntötte, és hívta be a stallumba a két új 5. osztályos, valamint a 9. nyelvi előkészítő osztályos diákokat és osztályfőnökeiket.

Fojtogató hangulatú kampányfilm a The Guardiannek

Érzelmes reklámfilmmel indítja új márkakampányát The Guardian nevű brit napilap. Az 1821-ben alapított újság új aktivitásának a középpontjában a remény áll, amire mindennél jobban szükség van egy olyan korban, amiben egyre kevesebben bíznak abban, hogy a dolgok megváltozhatnak. „A változás lehetséges. A remény hatalom” – üzeni a kampány, amihez A mindenség elmélete rendezője, James Marsh, […]

Újabb vasútállomások újulnak meg a Dunakanyarban

Egyre több helyszínen folynak az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló 50 megújuló állomás elnevezésű karbantartási program munkálatai. A 2023-ig tartó program célja a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelése, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése.  A felújítási program az elmúlt évtizedekben elmaradt állomási karbantartások pótlására irányul. A munkálatok az érintett állomások és megállóhelyek műszaki állapotától függően főként a […]

Teljesen kiégett egy sződi üzlet irodahelyisége

Kigyulladt egy üzlet irodahelyisége kedden a kora reggeli órákban Sződön, a Dózsa György úton. A tűzoltók kiérkezésekor a kilenc négyzetméteres helyiség már teljes egészében égett, a lángok veszélyeztették az üzletrészt is. A tüzet a váci hivatásos tűzoltók oltották el, majd vizsgálták át az épületet – tudtuk meg Csámpai Attilától, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől. Hogy pontosan […]

VÁLASZTÁS: Kereszttűzben a Damjanich téri lámpa

A Damjanich téri csomópontban elkészült a forgalomirányító jelzőlámpa. Ez ciklusokra visszamenő adóssága volt a körzet korábbi képviselőinek. Ígéretek voltak, de a biztonság érdekében sikeres beavatkozás ezidáig nem történt, csak most” – olvasható a Fidesz-KDNP váci szervezetének közleményében, amelyben bírálják a terület korábbi önkormányzati képviselőjét, aki – szerintük – „egyetlen ellenzéki képviselőként a jelzőlámpa megvalósítását akadályozó, […]

Elindult a Kösziméter, meglepő a Nagy Köszönöm Teszt

Közelebb hozza az embereket, és jobbá teszi a napunkat, hangulatunkat – már egy egyszerű „köszönömnek” is sokat köszönhetünk – derült ki abból a különleges tesztből, amely az egyik legnagyobb csokoládédesszert gyártó márka megbízásából készült a Hála Világnapja alkalmából. Köszönöm – nem csak hallani, hanem kimondani is sokan szeretik ezt az szót, tette egyértelművé az a […]

Hager Ritta műveiből nyílt kiállítás Vácon

Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyitották meg szeptember 16-án Hager Ritta textilművész Evezz a mélyre! című kiállítását a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A tárlat október 19-ig tekinthető meg.

Ötvenszázalékos vasúti utazási kedvezmény az OMÉK-ra

A váciaknak is jó hír, hogy a MÁV-START és a GYSEV ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt ad a szeptember 26-tól 29-ig tartó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra utazók részére Budapestre, a Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvarra, továbbá Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső, Zugló és Kelenföld állomásokra. A kedvezményt kizárólag belföldi utazásra, másodosztályra lehet igénybe […]

A Vác előtti szerpentinen árokba borult egy kamion

Lesodródott az útról és árokba borult egy kamion vasárnap este a 2-es főút 42-es kilométerénél, Vác közelében. A jármű Rétság felől közeledett a város felé, amikor a sejcei elágazás utáni nagy kanyarban – ahol nemrég halálos baleset is történt – eddig ismeretlen okból az árokba csúszott. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, […]

VÁLASZTÁS: a laktanya eladásáról tájékoztattak

Talán sokan nem is tudják, hogy Deákváron a laktanya kerítése mellett egy kis park található, ahol a nyolc mókuson kívül számos futó és kutyasétáltató is megfordul a mindennapokon. A Munkácsy parkot nagy részben az ott lakók tartják rendben.

Nem volt wifi a réten, mégis mindenki jól szórakozott

Tizenharmadik alkalommal gyűltek össze a város óvodásai és szüleik a Gyadai réten, hogy kezdetét vegye a kaland. A rendezvény célja, hogy a legfiatalabbak a szüleikkel együtt ismerkedjenek meg a természettel, közösen játszva jöjjenek rá, hogy nem kell elkeseredni, ha nincs térerő és az ember fia-lánya kénytelen a természetben a mobilt elfelejtve jól éreznie magát. Középiskolás […]