Ismét halfőző verseny Vácon – Országos megmérettetés a Duna-parton
Ahogyan azt korábban Piros László is jelezte lapunk hasábjain, idén Vác városa ad otthont a MA-HAL 49. Országos Halfőző Versenynek. A neves eseményt augusztus 23-án, szombaton rendezik meg a festői szépségű Duna-parti sétányon, az Attila szobor környékén.
magyarországtortája2

Nagy megtiszteltetés érte a Dunakanyart: a 2025-ös Magyarország Tortája verseny szakmai zsűrijébe két helyi mestercukrász is bekerült. A nagymarosi Balogh Nóra, a Sakura Cukrászda tulajdonosa, valamint a váci Kovács Alfréd, az Édes Vonal megálmodója is véleményezheti idén a döntős tortákat.

Az Emberi Kapcsolatok Bizottsága június 10-i ülésén számos, a város közéletét és intézményeit érintő határozat született. Az elfogadott döntések között szerepeltek interpellációk megválaszolása, egészségügyi és oktatási kérdések, valamint intézményi működéssel kapcsolatos módosítások is.

internetescsalás

A közelmúltban újabb adathalász csalással próbálkoztak Győr-Moson-Sopron Vármegyében – tájékoztat az esetről a police.hu.

város

garázsvásárvn

Május 10-én ismét megnyílnak az előkertek, ahol igazi kincseket találhatnak az érdeklődők 9-14 óra között az V. Deákvári Garázsvásár-napon. Több helyen is lesznek játékok, ruhák, könyvek, régiségek, és további érdekes tárgyak, így mindenkinek érdemes lesz szombaton Deákvárra látogatni.

születéshete2025vn

Május 9. és 11. között ismét megrendezik Vácon a Születés Hetét, a várandósok és kisgyermekes családok számára szervezett népszerű programsorozatot. Az eseménynek idén a Bod & Mind Életmód Stúdió ad otthont – a szervezők szerint ez a helyszín hangulatával és kialakításával tökéletesen illik a rendezvény szellemiségéhez.

egyplüssvn

A gyermeknap közeledtével ismét meghirdeti plüssjáték-gyűjtő akcióját a Váci Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy minél több rászoruló gyermek arcára csaljanak mosolyt egy-egy szeretettel felajánlott játékkal. A gyűjtés a Vác NKSE támogatásával és együttműködésével valósul meg.

városháza

A váci cégek vezetőivel történő egyeztetések sorában nemrég a beruházás helyszínén, a Toperini ipari parkban találkozott a dél-koreai Nice LMS előljáróival Matkovich Ilona polgármester és a terület önkormányzati képviselője, Kiss Zsolt alpolgármester – írja a vac.hu. Mivel korábban a kormány kiemelt gazdasági területté nyilvánította az ipari területet, az önkormányzatnak szűkültek a lehetőségei, amelyekkel befolyásolhatják a […]

A Váci Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az érdeklődőket, hogy ezen a héten a Városháza erre kijelölt irodájában – szükség esetén hivatali munkatárs segítségével – is kitölthető a népszámlálás online kérdőíve – írja a vac.hu. Mint ismert, október 16-án vasárnap éjfélig lehet interneten is kitölteni a népszámlálásra kialakított kérdőívet. A váci Városházán – hivatali munkaidőben, azaz: ezen […]

Két magabiztos győzelemmel folytatta a harmadosztályú férfi pólóbajnokság alapszakaszát szombaton a Váci VSE csapata. Városunk pólósai a szolnokiakat és az egrieket is felülmúlták. Szeptemberben vette kezdetét a férfi harmadosztályú vízilabda pontvadászat alapszakasza. Pólósainknak Egerbe kellett elutaznia ahhoz, hogy lejátszhassák első bajnokijaikat, a váciak pedig egy győzelemmel és egy vereséggel jutottak túl a rajton. Tehát egy […]

sport

Harminc évvel ezelőtt, 1994. június 4-én nyert NB I-es bajnoki címet a Vác FC Samsung, amelynek apropóján a mai egyesület, a Vác VLSE vezetői szombaton kettős ünnepségen emlékeztek meg a felejthetetlen aranyéremről. A váci városházán megtartott fogadáson Matkovich Ilona polgármester a bajnokcsapatot köszöntő szavaiban elmondta, hogy méltán lett Pro Urbe-díjas az együttes, továbbá Csank János, […]

Sűrű és mozgalmas időszakon van túl váci fiókcsapatunk, miután az elmúlt egy hónapban három szakágban, öt különböző korcsoportban összesen hat országos bajnokságon vettünk részt. Versenyzőink közül többen is éremmel tértek haza a versenyekről, akik ezzel is bizonyították, ott vannak az ország legjobb birkózói között. Az Országos Bajnokságokon túl több olyan eredményt is elért csapatunk, amely […]

A negyedosztályú focibajnokság utolsó fordulójában fölényes győzelmet aratott a váci gárda, és a 7. helyen zárta a sorozatot: Vác VLSE – Dunakeszi 6-0 (2-0). Az egykor szebb napokat látó két együttes korábban nagy presztízscsatákat vívott. Aztán előbb Dunakeszi, majd Vác labdarúgása is visszaesett, így mostanában a negyedik vonalban idézhetik fel az elődök találkozóit. Emlékezésre egyébként […]

anyakönyv

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Aburdán Sándor és Győrfi Adrienn […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Vladár Richárd és Mészáros Alexandra […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Kiss Róbert János és Hajnal […]

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

Egy horgásztó partján meghalt férfi bottartó zsákját lopta el a gyanú szerint az a 62 éves férfi, aki ellen vádemelést javasolnak a váci rendőrök – írja a police.hu. Az őrbottyáni rendőröket riasztották még június 15-én délután, mivel a Csörög és Sződ települések között található Ordas-tónál meghalt egy, oda horgászni érkezett férfi. Kiderült, valaki ellopta az […]

Az Igazságügyi Minisztérium Budapesti Áldozatsegítő Központ munkatársai december 27-én 11:30-tól 14:00-ig kihelyezett fogadóórát tartanak a Váci Rendőrkapitányság épületében. A fogadóórát a váci bűnmegelőzési előadó Vas Vilmos Dávidné rendőr törzszászlós koordinálja, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt – olvasható közleményükben. Ha valaki közvetlenül vagy közvetetten (például tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, értelemszerűen fel kell dolgoznia […]

A váci rendőrök elfogták azt a 65 éves férfit, aki a gyanú szerint korábbi őrbottyáni munkahelyéről ellopott 276 flakon ragasztóhabot, de egy részén túladni már nem volt ideje – írja a police.hu. Egy november 3-án délután érkezett feljelentés szerint egy folyamatosan őrzött és kerítéssel körbezárt őrbottyáni gyáregységben végzett leltár alkalmával közel 1 millió forintot érő, […]

régió

Petrovics László került ismét Nagymaros élére, ahol civil képviselőkkel készül újból irányítani a várost. A polgármester elsőként visszahívná azokat a dolgozókat, akik az elmúlt öt évben elhagyták a hivatalt. Emellett a pénzügyek és rendeletek áttekintését tartja a legfontosabbnak – számolt be róla az ESTV. „Óriási lehetőség, de ugyanakkora felelősség is, hogy élni tudjon az új […]

Elsöprő győzelmet aratott Kammerer Zoltán Gödön. 72,84-ot ért el a regnáló polgármester, összesen 7301 fő szavazott rá. Kihívója, Szilágyi László, aki az elmúlt öt évben is tagja volt a képviselő-testületnek, 27,16-ot kapott 2723 szavazattal a nemzeti választási iroda adatai szerint – számolt be róla az ESTV. Mint ahogyan az ES is rámutat, az országos mintához […]

Toronymagasan a Fidesz-KDNP pártszövetség nyerte a Pest vármegyei listás szavazást, de három jelentős ellenzéki frakció is összeállhat majd a közgyűlésben. A kormányzópártok kapták a szavazatok 45,64%-át, majd őket szoros versenyben 20% körüli eredményekkel követte a Momentum, a Mi Hazánk és a DK listája. Szokatlanul sok szavazólapot vehettek kézbe azok, akik hétvégén elmentek voksolni. Vácon a […]

panoráma

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai már az Elf Bar és a hasonló ízesített, eldobható elektronikus cigaretták megjelenése óta nyomon követik az interneten ilyen termékeket hirdető árusokat. Figyelik az újgenerációs elektronikus cigaretták forgalmazását is, és lefoglalják az illegális termékeket. Magyarországon csak olyan elektronikus cigaretta forgalmazható, amely nem tartalmaz meghatározó ízesítő anyagot. Az Elf Bar […]

A legfrissebb adatok szerint több mint 4 ezer olyan hazai szervezet van a nonprofit szektorban, amely pénz nélkül működik vagy csupán kiadásai vannak. Ezek több mint 10 százaléka Pest vármegyében található. Akár számukra is hatalmas segítséget jelenthet a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programja, amelyet az áruházlánc 15. alkalommal írt ki. A kezdeményezés eddig […]

Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést. A határozatokat a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldte mindenkinek, aki rendelkezik […]