Új jegyző a város élén: Deákné dr. Szarka Anitát választotta a polgármester

Március 1-je óta új jegyzője van Vácnak. Mint azt Fördős Attila polgármester hétfőn reggel bejelentette: a pályázati határidőig 16-an jelentkeztek, ebből négyet talált alkalmasnak arra, hogy meghallgasson. Közülük a választása az eddigi aljegyzőre Deákné dr. Szarka Anitára (képünkön) esett, aki szerinte a legjobb pályázati anyagot adta le.  Egy új szabály értelmében január 1-től már a […]

Bizonytalan ideig bezárták a váci fedett uszodát

A légvezetékek korrodálódása miatt szombaton berepedt az álmennyezet – erősítette meg az információt lapunknak Tar György, a Váci Városfejlesztő Kft ügyvezető igazgatója, ezért vasárnap már nem nyitott ki az intézmény. Mint azt az uszoda egyik munkatársától megtudtuk: a mai napon zajlik a kár felmérése, de várhatóan még egész héten zárva lesznek.  A nyitás pontos időpontjáról […]

Véget értek a konszolidációs tárgyalások:
Vác 56-57 százalékos adósságátvállalásban részesül

Szignózták az adósságkonszolidációs szerződést – ezt jelentette be csütörtökön Fördős Attila polgármester, aki azt is elmondta, hogy 40 százalék helyett 56-57 százalékos arányban veszi át a város terheit az állam. Vác így 857 millió forint tartozástól szabadul meg. A városvezető szerint a sikeres tárgyalás erős lobbitevékenységgel és összefogással valósulhatott csak meg. A konszolidálással a költségvetési […]

Tehetséges fiatalok jutottak a váci Ki Mit Tud döntőjébe

Mintegy egy évtized után ismét tehetségkutató versenyt szervez a váci Madách Imre Művelődési Központ a váci és környékbeli fiatalok számára. A korábban beharangozott megmérettetésre több mint húsz egyéni előadó, illetve csoport jelentkezett. A részt vevők február 23-án mutathatták be először produkcióikat a zsűri számára az elődöntő során. A most továbbjutott fiatalok március 2-án, szombaton 18 […]

Váci foci: repülő banánhéj, elmaradt bérek, levegőben lógó tavaszi szezon

Káosz – így jellemezhetnénk a váci futball helyzetét. Sűrűsödnek az események, amelyek hátterében a régi vezetés újbóli megjelenése, az új, majdnem tulajdonos körüli változások állnak. És ugye ismert a mondás: két dudás egy csárdában nem fér meg. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy John Marshall (képünkön), aki sokáig azt hitte, hogy megvásárolta a váci NB […]

Pro Urbe: nem vagyunk és nem leszünk szavazógépek – visszautasította az új frakció a vádakat

Először tartott sajtótájékoztatót a Pro Urbe frakció, amely a múlt heti testületi ülésen alakult meg, miután három képviselő – Katonáné Doman Erika, Csereklye Károly és Bánhidi Péter – bejelentette, kilép a Fidesz frakcióból. Mint azt a frakcióvezető, Bánhidi Péter kijelentette: a témát nyilatkozatukkal le kívánják zárni. Hangsúlyozta: függetlenként politizálnak tovább, a város érdekeit szem előtt […]

Szálló por: több településen, köztük Vácon is veszélyes, illetve egészségtelen a levegő

A szálló por magas koncentrációja miatt három településen veszélyesnek, hat településen egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) kedden. Ezek között szerepel Vác is.  Az OKI térképén piros színnel jelölték Sopront, Putnokot és Sajószentpétert, ahol veszélyes minőségű a levegő. Itt a szálló por (PM10) köbméterenkénti koncentrációja már 100 mikrogramm feletti.

Harrach Péter újra indul a parlamenti székért 2014-ben, s azt mondja, ne a lábra menjünk, hanem a labdára

Vác közelében egy kátyú miatt kapott defektet és késett a hétfőre összehívott sajtótájékoztatóról Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője. A késésért kárpótolta az újságírókat az, hogy beszélt – az MSZP kampány mellett – a váci Fidesz frakció szakadásáról is, valamint kijelentette: nem állíthatnak csak egy polgármester- és egy országgyűlési képviselőjelöltet a következő […]

Egy olvasónk jelezte: problémák vannak a kórházi szakrendelésen

Lapunkat múlt héten egy olvasónk azzal kereste meg, hogy már hetek óta problémák vannak a váci SZTK-ban (szakrendelők területi központja). Tapasztalatai szerint a laboratóriumban – ahol a vért is veszik – nincsen szinte világítás, valamint a vizeletmintához nem tudnak edényt sem adni. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a lift sem működik az intézményben, ezért […]

Már Vácon, a Széchenyi utcában is rezeghetünk a FLABéLOS-szal

Már sokan ismerik Vácon a FLABéLOS-t, hiszen hetek alatt népszerűvé vált főleg a hölgyek körében, akiknek nem sok idejük van, de mégis szeretnék magukat formában tartani. Az elsők között volt ennek a csodagépnek a népszerűsítésében a FLABéLOS Kuckó Deákváron. Richterné Balla Bernadettet, a tulajdonost a terveikről kérdeztem, hiszen sok változást hozott az életükbe 2013. Többek […]

Januártól a postás olvassa le az ELMŰ villanyóráit

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény előírásának megfelelően az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoporthoz tartozó elosztói engedélyesek (DSO-k) – az ELMŰ Hálózati Kft és az ÉMÁSZ Hálózati Kft – pályázatot írtak ki a leolvasási tevékenységük elvégzésére – írja az ELMŰ honlapján. A beérkezett pályázatok közül a legkedvezőbb ajánlatot a Magyar Posta Zrt adta le és egyben vállalta […]

Szivárgott a gáz az Újhegyi úton

Szombat délelőtt nem sokkal tíz óra után érkezett a segítség kérő jelzés, hogy Vácon gázszivárgást tapasztaltak. Az Újhegyi úton egy körülbelül kilencven milliméter átmérőjű gázvezeték megsérült, aminek következtében gáz szivárgott a környezetbe. Idegenkezűségnek nincs nyoma, a gázvezeték sérülését feltételezhetően egy nagyobb fa gyökere okozta – tájékoztatta lapunkat a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Álmok a váci termálvízről: már megfúrtuk, hát fúrhatjuk

Az interneten imitt-amott fellelhető egy rövid tájékoztató, amely szerint “az itteni fürdő vize kálcium-magnézium-hidrogén-karbonátos kloridos termálvíz, mely összetételénél fogva idegfájdalmak esetén bír jótékony hatással”. A termál azonban a hétköznapi szóhasználatban valóban meleg vizet jelent, a váci pedig legfeljebb 29 fokos, még nyáron is. Jelenleg, a téli időszakban a sátorral fedett medence vizét gázzal melegítik.

Elviszik a kukákat? – aki akarja, olcsón megveheti

Az elmúlt hetekben többször foglalkoztunk azzal, hogy a város nem hosszabbítja meg a december 31-én a Remondis-szal lejáró szerződését a szemétszállításra. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy az új hulladékgazdálkodási törvényben az áll, hogy ilyen tevékenységet csak olyan cég végezhet, amelyben legalább ötvenegy százalékos az állam vagy az önkormányzatok tulajdoni része.  Erről Vácon, úgy tudjuk, nem folytak […]

MLSZ: az NB II Keleti csoportjában a Vác a legsportszerűbb

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Etikai és Fair Play Bizottsága elkészítette az őszi szezon fair play rangsorait. Az élvonalban a DVSC-Teva áll az élen, megelőzve az MTK-t és az MVM Paksi FC-t. A másodosztályban Keleten a Dunakanyar-Vác , Nyugaton a Csákvár volt a legsportszerűbb az őszi szezonban – adta hírül az mlsz.hu. A szövetség minden évben elkészíti […]

Joulupukki miatt késett a nagykövet

Egy szűk negyedóra késéssel érkezett a városházára Pasi Tuominen finn nagykövet pénteken délután, s mindjárt egy magyarázattal kezdte: nem sokkal korábban szállt le az a repülőgép Ferihegyen, amelyen megérkezett Joulupukki, a lapföldi Mikulás, s bizony neki ott kellett lennie, hogy fogadja finn barátját. Fördős Attila polgármester természetesen megértően fogadta magyarázatát, mert tudja: a Mikulás egy […]

Az erdő is újrahasznosítja önmagát – szólt közbe egy kisiskolás az ünnepi beszédnél

Szabadtéri tantermet avattak pénteken a Göncöl házban. A beruházás költségeihez három támogató is hozzájárult, így tudták kialakítani az elsősorban nyáron használható kis létesítményt, amelyet most hűvös télelői szélben adtak át hivatalosan. Mokánszky Zoltán alpolgármester köszöntőjében a Göncöl természet iránti elkötelezettségét, sokoldalú és eredményes munkáját emelte ki, majd Kiszel Vilmos, a Göncöl Szövetség elnöke mondott köszönetet a […]