kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Megkezdődött a Márvány tér alatti vízvezeték cseréje. Mint ismeretes, a Szent István (Márvány) téren a tervek szerint ez év végéig sor kerül az önkormányzat általi térfelújításra, amelyhez a magas infláció és az anyagárak emelkedése miatt az előzetes számításokon túl további forrásokat kell a költségvetésben biztosítani. A munkálatokat végző Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) műszaki igazgatója, […]

Az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete – olvasható a hivatal közleményében. Május 20-án […]

Immáron huszadik alkalommal is megrendezik a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik legnépszerűbb programját, a Tangazdasági Kiállítást. Május 21-én, szombaton színes programokkal, lovas bemutatókkal, versenyekkel és veterán mezőgazdasági gépekkel várnak minden érdeklődőt a sződligeti Floch-pusztán. Reggel 9 órára várható a kapunyitás, hogy fél 10-re mindenki össze tudjon gyűlni a megnyitóra és megkezdődhessenek […]

Április 9-én 18 fővel kezdetét vette diákjaink csapatépítő élményprogramja, amelynek keretében a tréningek mellett zempléni kerékpározás, várlátogatás, városnézés is helyet kapott – olvasható a Piarista Gimnázium közleményében. A megtervezett és gyakorlattá formált mintaprojekt iskolánk nyári római kerékpáros zarándoklatának komplex tervezése volt, amely segítségével más (egyszerűbb) iskolai projekt tervezése is könnyebbé válik. Sikeresen tekintettük át az […]

Újabb hét, újabb vereség. A Közép-csoport 36. fordulójában a Ferencváros második csapatához, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba látogatott a Vác FC vasárnap délelőtt. Itt pedig egy nagyarányú, 5-1-es vereséggel küldték haza a váci focistákat. A legutóbbi Honvéd elleni vereséggel már a negyedik meccs óta nem sikerül megkoronázni a bennmaradásért vívott küzdelmet. A Vác FC már csak […]

Egy felhívással fordul a Pest Megyei Kormányhivatal a termőföld használók és tulajdonosok felé. Ebben pedig a birtokukkal kapcsolatos kötelezettségeiknek a betartására, illetve elvégzésére szólítják fel az érintetteket. A váci önkormányzathoz eljuttatott tájékoztatóban szerepel, hogy a 2007. évi CXXIX. törvény 5.§ (1) bekezdése kötelezően előírja valamennyi termőföld használó részére a hasznosítási kötelezettséget. Eszerint a földhasználó köteles […]

A hét végén Vácra is ellátogat megújult műsorával a Magyar Vargas Nagycirkusz. Magyarország egyik legnagyobb utazó cirkuszát négy napon keresztül lehet majd meglátogatni a Vásártéren. Városunk idei meglátogatásának apropójából a cirkusz vezetői korábban a Váci Naplónak engedtek egy kis bepillantást a kulisszák mögé, így pedig képet kaphattunk arról, mi is várhat azokra, akik ellátogatnak az […]

Városunk egyik legfőbb nevezetessége, – a helyiek által leginkább csak szimplán DOM-ként vagy Nagytemplomként emlegetett – Nagyboldogasszony-székesegyház valamennyi váci ember szívéhez közel áll. Mindenki számára egy jól ismert igazodási pont a belváros szívében, amire büszke lehet és aminek, ha csak pár másodperc erejéig is, de elmélázhat a monumentálisán, valahányszor elhalad mellette. Így közel egy éve […]

Szilágyi Dávid a Királyból, és Baranyai Balázs a Boróból, két külön karakter. De egy dologban hasonlítanak. Mindketten elhatározták, hogy a város diákpolgármesterei lesznek akkor, amikor a Covid utáni traumából még a többi iskola diákjai odáig sem jutottak el, hogy részt vegyenek a programon. A nagy nap reggelén Dávid kezdte a kampányműsort, ahol megszólalt a zenekaruk, […]

Egy olvasónk keresett meg minket, hogy segítsünk neki, mivel úgy érzi csalás áldozata lett. Története még 2020-ban kezdődött, amikor Vácon eladott egy ingatlant, majd vett a Törökhegyen egy új építésű lakást még abban az évben, amelyet jelenleg bérbe ad. A vételben szomszédja, aki ingatlanközvetítő segített neki. Azért merült fel benne a csalás gyanúja, mert a […]

A 2021/2022-es női elsőosztályú kézilabda bajnokság utolsó előtti fordulójában győzelemmel búcsúzott a hazai szurkolóktól a váci hölgykoszorú: Váci NKSE – Mosonmagyaróvár 30-29 (18-13). A bajnoki pontszámok alakulását követve, sokáig úgy tűnhetett, hogy akár kiélezett küzdelem is kialakulhat majd a negyedik helyért való küzdelem során. A Váci NKSE végig lépéselőnyben volt, de azzal a tudattal kellett játszania, […]

41 amatőr sportoló részvételével megrendezték az I. Siketek Footgolf Kupát május 7-én a Lakitelek Hungarikum Ligeten, a Nimród Footgolf Parkban. Az esemény főszervezője Kun Krisztián volt, akinek köszönhetően 1 junior, 10 női felnőtt, 8 férfi szenior és 22 férfi felnőtt kapott lehetőséget, hogy megmutathassa mire is képes. Mind hallássérültek voltak, kivéve két főt, aki ép, […]