kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Hagyományos módon, idén is a Duna-parti Országzászlónál tartották meg a városi emlékünnepséget, a trianoni békediktátum felidézését hivatott Nemzeti Összetartozás Napját – írja a vac.hu. A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, a trianoni eseményekre emlékezve, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Az idei váci eseményen a Himnusz közös eléneklését […]

Mint ismeretes, a Váci NKSE élvonalbeli felnőtt csapata megismételte az előző évi 4. helyezését a bajnokságban és egy ponttal többet szerzett az egy évvel korábbinál. Az alábbiakban a számok, pár érdekesség, statisztikai adat segítségével boncolgatjuk a remek eredményt – írja a vac.hu. A csapat igazán szimmetrikus eredményeket ért el a sorozatban. Az előtte végzőktől oda-vissza […]

Izgatottan és hatalmas érdeklődéssel várták a helyiek és az idelátogató turisták a Március 15. téren a Hídépítő Dunakanyar Rally Vác résztvevőit, hiszen az idei szezon egyik különlegessége, hogy Vác új helyszínként bekerült a versenynaptárba. A május 28-29-i versenyen összesen 12 vadonatúj gyorsasági szakaszt teljesítettek az indulók – írja a vac.hu. Szombaton két gyorsasági verseny várt […]

A harmadosztályú férfi pólóbajnokság 5-8. helyét eldöntő rájátszás második napján két sima vereséget szenvedtek a váciak. Nem sikerült a pontszerzés se a csongrádiak, se a műegyetemisták ellen. Azt követően, hogy egy várható PTE-PEAC és egy kellemetlen Eger elleni vereséggel fejezte be középszakaszbeli csoportmeccseit a váci pólógárda, a rájátszásban az OB II-es pontvadászat 5. helyéért szállhatott […]

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemrég kiadott jelentése szerint három évvel ezelőtt 78 önkormányzati intézmény integritását és belső ellenőrzését vizsgálta, köztük Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatalát – írja a vac.hu. Tájékoztatják a polgárokat, hogy az ellenőrzés – még az októberi önkormányzati választásokat megelőzően – a vizsgált intézmények 2019-es tevékenységére terjedt ki. Megállapítása szerint a Gazdasági Hivatal […]

Szerda kora délután Matkovich Ilona polgármester a Városházán fogadta Rétvári Bence országgyűlési képviselőt, hogy a Vácot érintő kérdésekről egyeztessenek – írja a vac.hu. A közel másfél órás beszélgetésen elsősorban a megemelkedett energiaárakról, a közétkeztetési normatívákról esett szó. Emellett a korábban Vácnak megítélt négymilliárdos állami támogatásról, és annak aktualizálásáról is egyeztettek. A városvezető tájékoztatta vendégét, hogy […]

Korában már beszámoltunk róla, hogy a váci strandon felszereltek a 33 méteres medencéhez vezető ösvényen egy ponyvafedésű közlekedő folyosót. Ennek köszönhetően a téli időszakban is temperált, biztonságos környezetben volt megközelíthető a fedett úszómedence – írja a vac.hu. Ezt követően az intézmény szabadtéri környezetében folytatódik a felújítássorozat: megkezdődött a strand területén található gyermek pancsoló medence teljes […]

Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester hétfőn a városházán fogadta a Selye János Egészségügyi Szakgimnáziumba az Erasmus Program keretében érkező külföldi diákokat – írja a vac.hu. A Diákpolgármester választás után ismét fiatalokkal volt tele a Városháza. Hétfőn fogadtuk az Erasmus+ Program keretében a Selye János Egészségügyi Szakgimnáziumba érkezett külföldi diákokat. A szlovén, szerb, olasz […]

Az élvonalbeli felnőtt pontvadászat után befejeződtek a különböző korosztályos bajnokságok is. A városunk klubjainál folyó sikeres utánpótlásnevelést dicsérik az elért eredmények – írja a vac.hu. A Dunakanyar Kézilabda Akadémia (DKA) első csapata nem is a fiataloknál, hanem az NB II-es felnőtt bajnokságban vitézkedett. A harmadosztály Észak csoportjában 3. helyen záró együttes 16 győzelemmel, 2 döntetlennel […]

A Győr jobb összesített gólkülönbségével visszahódította az elsőosztályú női kézilabda bajnokság aranyérmét a második helyezett Fraditól. Az ismét 4. helyen záró váciak a záró fordulóban azonban az ezüstérmes otthonában megalázó vereséget szenvedtek: FTC – Váci NKSE 38-16. Talán sokszor kritizálták a csapat védekezését, míg más alkalmakkor jogosan hiányolták a kreativitást a támadásokból, de annyi elmondható, […]

Küldöttgyűlést tartott ma a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Az eseményen kitüntetések átadására is sor került. A Török Bódog életműdíjat pedig Németh András, a Váci NKSE szakmai igazgatója vehette át – írja a vac.hu. A soros küldöttgyűlésen elfogadták a szövetség 2021. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági mellékletét, Könyvvizsgálói és Felügyelőbizottsági jelentését, majd az MKSZ 2022. […]

Közel félszáz napirendi ponttal tartotta meg munkaterv szerinti ülését május 18-án a váci képviselő-testület. A parlamenti választások miatt áprilisban nem volt plenáris ülés, ezért is több fontos témakörben kellett döntést hozni – írja a vac.hu. A tanácskozás első részében mind a 15 szavazásra jogosult testületi tag jelen volt és egyhangú döntéssel fogadták el a napirendi […]