Lezárnák a deákvári SPAR parkolóját, de van megoldás

Ésszerűnek látszana jelezni a viszonylag nagy befogadóképességű parkolóban, hogy mely részeken megengedett a hosszabb idejű beállás.
Koronavírus: felkészülés a járvány robbanására?

A miniszteri határidő a valóságban csak öt nap, mert három munkaszünet is beleesik. Március elején Kásler Miklós a járványosztályokat üríttette ki.
Koronavírus: meggyógyultak, aztán betegek lettek

A jelentés szerint a lehetséges másodlagos fertőzésekkel kapcsolatos aggodalmak Kínában is növekednek, miután a a dél-koreai esetek ott is ismertté váltak.
Koronavírus: maradnak a kijárási korlátozások Vácott is

Azt kéri az állampolgároktól, kerüljék a csoportosulást, és vigyázzanak az idősekre. Vigyázzunk egymásra! – zárta szavait a miniszterelnök.
Kézilabda: nem esnek ki a fiúk, a lányok ötödikek

Amennyit kihagynak, körülbelül ugyanannyi idő kellene a felkészülésre. Ahogyan a pihenőidő növekszik, úgy növekszik a felkészülési idő is.
Félművelt polgártársaink veszélyeztetik mások életét

Egy bizottság alakult, ami hónapokig ülésezett, és amikor mindenki rádöbbent, hogy senkit nem érdekelnek az ötletek és a tervek, elhalt a kezdeményezés.
Koronavírus: kevesebb pizzát rendelnek a váciak

A koronavírus járvány erősen érinti a vendéglátást is, mint mondja éttermükben a Giuseppe Pizzériában több, mint 50 százalékkal visszaesett a forgalom.
Koronavírus: védik a rendőröket, büntetik a tekergőket

A letkési határátkelőhelyet azonban mind a személy-, mind a gépjárműforgalom elől lezárták, az átkelés nem engedélyezett – tájékoztatták a Váci Naplót.
Koronavírus: kötelező ellenőrzések az idősotthonokban

Időben bevezették a felvételi zárlatot, a látogatási tilalmat, és kimenniük sem szabad az ott élőknek. Ez vonatkozik a húsvéti időszakra is.
Lezárta utcáit a turisták előtt Zebegény

A zebegényiek megelégelték, hogy a tilalom ellenére folyamatosan érkeznek a turisták a településre: szerdától nem lehet behajtani a településre.
Ingyenes lett a parkolás a mélygarázsban is

Matkovich Ilona polgármester úgy döntött, hogy 2020. április 8-tól visszavonásig díjmentes lesz a váci mélygarázsban történő parkolás is.
Az iskolai beiratkozás is online lesz

Az óvodai beiratkozás után az általános iskolákba is online módon kell beíratni a diákokat a 2020/2021-es tanévre – írja a vac.hu.
A vírusnak nincs állampolgársága, sem pártprogramja

Ha egy gyorsan fejlődő Magyarországot akarunk építeni, most mindenkinek tanulnia kell. Önuralmat, őszinteséget, nyitottságot, összefogást.
Koronavírus: az Ivermectin jó a cicának és hat a vírusra?

A folyami vakságként ismert kór kezelésében, amely Nyugat-Afrikában nagyon sok ember életét keserítette meg, sikeres volt az Ivermectin-kezelés.
Koronavírus: kötelező a sürgősségi ellátás a kórházakban

Ha valaki ennek ellenkezőjét tapasztalná, panaszával azonnal forduljon az intézmény vezetőjéhez, a betegjogi képviselőhöz, illetve a Népegészségügyi Központhoz.
Itt vannak a házi- és gyermekorvosok telefonszámai

A házi- és gyermekorvosok, valamint az ügyeleti beosztással együtt a fogorvosok telefonszámát a Váci Napló Online főoldalának jobb oldali sávjában találják meg.
Koronavírus: tanulók varrják a maszkokat a Királyban

Vácott 15, Gödöllőn 12 diák háromrétegű, munkavédelmi alapanyagból készülő textilmaszkokat varr, amelyek akár 90-100 fokon is moshatók, fertőtleníthetők.