kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Rendőrök beszéltek le öngyilkosságról egy kétségbeesett férfit szombaton. Épp a gödi vasútállomáson várt egy arra közlekedő vonatot, hogy elé vesse magát, de szerencsére még időben rátaláltak.  Szeptember 11-én reggel egy eltűnt férfi kapcsán érkezett bejelentés a dunakeszi rendőrőrsre. Rendje-módja szerint ezt követően a járőrök közül többen, több irányba el is indultak megkeresni az otthonából ismeretlen […]

A jelenlegi adatok szerint Dunakeszi, Kisfaludy utcában szeptember 12-én este egy férfi lőfegyverrel lelőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket. Mindannyian életüket vesztették. A bejelentést követően a Pest megyei rendőrök és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei nagy erőkkel a helyszínre vonultak, azonban az 54 éves elkövető, – még a rendőrök kiérkezése előtt – magával is […]

A váci rendőrök előállították azt a férfit és társát, akik úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy jogosítványuk nem volt, az autó ki volt vonva a forgalomból, és a szonda is mindkettejük esetében pozitív értéket mutatott – írja a police.hu. Szombaton egyszerre kettő ittas sofőrt is elkaptak a helyi rendfenntartó erők, nem is akármilyen körülmények […]

Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a 24 éves férfit, aki a Dunába vezette az általa lopott autót – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán. Korábban a Váci Napló is beszámolt róla, hogy augusztus 29-én a Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó, amit egy romhányi férfitól tulajdonítottak el. Szinte fél […]

Augusztus 24-én közös járőrszolgálatot végeztek a szlovák és magyar rendőrök a Vác-Szob vasútvonalon. A váci állománnyal is együttműködő rendfenntartók nemzetközi szerelvényeken utazó ki-, és belépőket ellenőriztek. A rendszerint sok helyi ingázó utast szállító, határon túli területekről érkező járatokon értelemszerűen külföldi állampolgárok is elő szoktak fordulni. Azonban arab térségből származó utazók vélhetően még ezen a vasútvonalon […]

Nem volt még nagykorú az a budapesti lány, aki egy házibuliból tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása után került kórházba, ahol őrjöngve támadt az ápolókra. A váci rendőrök befejezték a nyomozást – írja a police.hu. Nem könnyítette meg a váci kórház ápolóinak a mindennapjait egy ellátásra hozzájuk került fiatal lány. Április 18-án hajnalban miután túlzott alkoholfogyasztása miatt […]

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya még 2020-ban hívta életre a KedvesKÉK elnevezésű programot, melynek keretében gyermektáborok szerveződtek szerte a megyében. A programsorozat célja volt, hogy a járvány miatt kialakult helyzetben segítsék a rendőrség dolgozóit, gyermekeiknek pedig élményekkel teli kikapcsolódást nyújtsanak – írja a police.hu. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai -a tavalyi sikerek tudatában- 2021 július […]

A Rétsági Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 40 éves diósjenői lakos ellen, aki egy kocsi ablakán benyúlva rabolt táskát. A férfi augusztus 8-án 14 óra körül Diósjenő belterületén egy személygépkocsi nyitva hagyott ablakán keresztül benyúlt, és a járműből a sértett táskáját – az abban tárolt személyes iratokkal, bankkártyával és egy bicskával […]

Egy órán belül felkutatták és elfogták a szentendrei rendőrök azt az 51 éves nőt, aki „Megöllek, nehogy sikítsál!” felkiáltással fellökött, fojtogatott, majd kirabolt egy idős asszonyt a Duna parton – írja a police.hu. Augusztus 10-én egy délután fél három körül befutott segélykérés után rendőrök lepték el azt a szentendrei helyszínt és környékét, ahol egy 85 […]

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hangos segélykiáltás verte fel augusztus 11-én éjszaka a már elcsendesült gödi utcát, amikor egy nő próbált segítséget kérni, miután rátámadt a párja. Egy éppen hazaérkező férfi is hallotta a kétségbeesett kiáltást és a hang irányába kezdett szaladni, miközben ráordított a nőt bántalmazóra, aki jobbnak látta futva menekülni a helyszínről […]

A police.hu közleményéből arról értesülhettünk, hogy augusztus 9-én hónapokon át tartó nyomozás után elfogtak egy 60 éves férfit, aki a gyanú szerint Vácon és környékén kábítószert terített. A gyanúsított tartózkodási helyéről, tárolójából és autójától kábítószergyanús anyagokkal, és a porciózáshoz szükséges kellékekkel, hamis gyógyszerekkel távoztak a kiérkező rendőrök. K. László esetében a saját fogyasztásra való beszerzés […]

A váci nyomozók befejezték a nyomozást egy 29 éves férfi ügyében, aki a gyanú szerint dühében gépkocsijával 9 lovast megkergetett, majd szándékosan nekiment 4 lónak – írja a police.hu. Egy 40 éves lovasoktató tett feljelentést 2020. szeptember 19-én este, mivel a felügyeletére bízott nyolc kiskorú lovagoltatása közben Rádon egy fekete gépkocsi útjukat állta. Kikerülni nem […]