kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Határtalanul program Erdélyben – Székelyföld sója

Erdély, ez a hegyek közt rejtőző otthonos kis sarka a világnak nehezen írható le egyetlen beszámoló keretében. Vadregényes, zivataros, csalóka, komoly és bájos: nem csoda, hogy a Váci Madách Imre Gimnázium tanulóinak Székelyföldre vezető útját is épp így lehetne jellemezni – Kareczki Petra és Munkácsi Réka beszámolója. A Határtalanul pályázat keretében szervezett kirándulás nem csak […]

Életmentő segítség az óvodáknak

Életet menthet az az adomány, amit hétfőn délelőtt a Dunakanyar Szíve Egyesület juttatott el a Kisvác-Középvárosi Óvodák tagintézményeinek. Az elmúlt hónapokban többször is a híradások élére kerültek olyan esetek, ahol gyerekek allergiás rohamainál jól jött volna a sürgős segítség. Sajnálatosan előfordult halálesettel végződő tragédia is, ahol egy mogyorós sütemény váltott ki végzetes reakciót egy 7 […]

Szeptemberben elkezdik a platánfák és a cserepes muskátlik permetezését

Azt követően, hogy augusztus végén elvégezték a vadgesztenye és a hárs-ostorfák, illetve elkezdték a cserepes muskátlik permetezési munkálatait, most a virágokkal való munkálatok befejezése mellett a platánfák permetezésére is sor kerülhet. A vacholding.hu oldalon tájékoztatták Vác lakosságát, hogy amennyiben az időjárás nem fog közbe szólni, szeptember 2. és 15. között a város közterületein platánfák és cserepes […]

Kora ősszel is érdemes vonattal utazni a Balatonhoz

A nyári szezonnak ugyan vége, de a MÁV-Volán-csoport továbbra is számos lehetőséget nyújt sűrű vonatközlekedéssel azoknak, akik a szeptember 11-éig tartó utószezonban utaznának a Balatonhoz. A Balatonra közlekedő Volánbusz-szezonjáratok csak a nyári tanszünet végéig, augusztus 31-ig járnak; a Budapestről Balatonalmádi és Balatonfüred érintésével Tihanyba közlekedő járat szeptember 25-éig szombati és vasárnapi napokon még közlekedik – […]

Vácon tartották nyári találkozójukat a magyarországi papképzési intézmények elöljárói

Marton Zsolt püspök, az MKPK papnevelésért felelős referense meghívására Vácon tartották kétnapos nyári találkozójukat a magyarországi papképzési intézmények elöljárói. A szemináriumokat a rektorok, vice-rektorok és spirituálisok képviselték. Az ország hét papképzési intézménye mellett a programra meghívást kaptak a Gyulafehérvári Szeminárium vezetői is, valamint a Váci egyházmegye propedeutikus szemináriumának elöljárója – írja a vaciegyhazmegye.hu. A papnevelők […]

Sikeres edzőmeccsekkel és egy második számú csapattal hangolódik a másodosztályra a Váci FKA

Városunk NB2-es bajnokságra készülő férfi kézilabdacsapata, a Váci FKA az utóbbi időben két edzőmérkőzést is lejátszott a váci sportcsarnokban. Ráadásul azt követően, hogy bebizonyították ezen a szinten se érdemes őket lebecsülni, egy második számú csapatot is útjára indítottak, akik a korábbiakhoz hasonlóan, az alsóbb osztályokban fogják képviselni Vácot. Elsőként a Csömör KSK együttesét fogadta a […]

Idén is várják a jelentkezőket a ligettakarításra

A Mária napi programok közeledtével, a Püspökséggel összefogva a város ismét ligettakarítási programot szervez. A programot szeptember 9. péntek és 10. szombat délelőttre tervezik. Mindkét nap a Hétkápolna templom mellett 9 órától várják azokat, akik részt szeretnének venni. Az iskolás csoportoknak és a városlakóknak az idén is lehetőségük van a részvételre. A pénteki napra az […]

Leomlott a balesetveszélyes főtéri pengefal sarkának egy része

A napokban leomlott a Betegápoló Irgalmasrendhez tartozó pengefal Hajnik Pál utcai sarkának egy része. Bár a helyszínt körbekerítették és figyelmeztetnek az omlásveszélyre, de még így is balesetveszélyes, az évek óta egyre csak rosszabb állapotban lévő főtéri „torzó”, amelyre tulajdonosai egyáltalán nem költenek – írja a vac.hu. Még 2019 novemberében megerősítést és részleges takarást kapott a […]

K&H: átalányadózásra váltanának a katások

A K&H felmérése alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelműen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követő négy évben nem választható újra ez az adózási forma – olvasható a kereskedelmi bank […]

Idén is megrendezik a Karikatúra Napot a Pannónia Házban

A Sajdik Gyűjtemény Vác idén is megrendezi a Karikatúra Napot, melynek alkalmából Sajdik Ferenc is tiszteletét teszi állandó életmű kiállításán. A Munkácsy-díjas Érdemes Művész szeptember 18-án, vasárnap délután dedikálásra érkezik a Pannónia Házba, de a program már 10 órakor elkezdődik. A látogatókat Gombóc Artúr és Süsü fogadja, akikkel bátran lehet fotózkodni is, 11 órától pedig […]

Fedák Sári Színház: A főszerep a zenéé

Az idősek világnapja alkalmából, a szépkorúak előtt tisztelegve, megidézzük 1966-ot és az azt követő esztendőket, amikor szinte az egész ország a televízió képernyője előtt ülve drukkolt kedvenc énekesének. Interjú Sárkány Erikával, a Fedák Sári Színház marketingvezetőjével a Volt egyszer egy táncdalfesztivál című produkcióról, melyet szeptember 30-án láthat a közönség 18 órakor a Madách Imre Művelődési […]

A kötelező olvasmányokon túl: Marton B. Benett, a váci sci-fi író diák

Sokat lehet manapság arról hallani, hogy egyre kevesebb ember kezében fedezhetőek fel a könyvek. A gyorsabb, könnyedebb, az agyat kevésbé megerőltető szabadidős kikapcsolódási lehetőségek sokkal vonzóbbá váltak. Előbb nézünk meg egy youtube videót, mintsem hogy belemélyedjünk egy novellába. A kritika mindenki, de talán mégis leginkább a fiatalok kapcsán szokott felvetődni. Azonban talán jogtalanul. Ugyanis már […]

Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokság: Sellyei Csanád ezüstje a felnőttek között

Szolnok adott otthon a felnőtt kajak-kenusok országos viadalának, a DOKTOR24 Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokságnak. Az indulók sorában pedig két váci versenyző neve is szerepelt. A Váci Kajak-Kenu SE hosszútávú kajak specialistája, Sellyei Csanád a kajak egyesek 1000 méteres számában  – ahol ezúttal sem az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, sem pedig a tokiói második Varga […]

Diadalív Lakóotthon: Sajnos most a fennmaradásunk a tét!

A villamosenergia és a gáz árának drasztikus emelkedése miatt veszélybe került a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének a működése. Így most adománygyűjtéssel szeretnék finanszírozni azt, hogy a jövőben megújuló energiaforrásokkal lehessen fenntartani többek között a váci Diadalív Lakóotthon is. A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete 33 éve tevékenykedik a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletéért. Vácon is két intézményt […]

Szombat reggeltől szabad a Rádi úti forgalom

A kivitelező tájékoztatása szerint csütörtök éjjel, a megadott határidőre befejezték a Rádi út Vám utca és Magyar utca közötti szakaszának aszfaltozási munkáit. A biztonságos közlekedés érdekében azonban még további tevékenység folyik az új burkolaton, így az érvényben lévő útzárat csak szombaton reggel oldják fel – írja a vac.hu. Mint ahogy a héten a Váci Napló […]

Kolodko Mihály ezúttal Budapesten, a pasaréti virágárus házaspárnak állított emlékművet

Újabb Kolodko alkotást helyeztek el egy budapesti közterületen. A váci szobrász ezúttal is egy nemes ügyet szolgálva, egy, a helyiek által szeretett és nagyra becsült házaspárnak állított emlékművet.  Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere osztotta meg Facebook oldalán, hogy a Vácon élő Kolodko Mihály újból egy fővárosi helyszínt ajándékozott meg egy páros szoborral. Ráadásul ezúttal […]

Továbbra is várják a határvadászok jelentkezését

Továbbra is zajlik a határvadászok toborzása, amire a Készenléti Rendőrség indoklása szerint a növekvő migrációs nyomás miatt van szükség. A toborzási koordinációs központok mellett a közösségi oldalakon is hirdetik a lehetőséget, és rendezvényeken is népszerűsítik a határvadász szolgálatot, amelyre 18 és 55 év közötti, legalább alapfokú végzettséggel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezését várják. Mint a szerkesztőségünkhöz […]