Már nem kötelező a védettségi igazolvány bemutatása a Jávorszky Ödön Kórház területén

Közleményben tájékoztatja a lakosságot a váci Jávorszky Ödön Kórház vezetése, hogy újabb változások lépnek életbe a látogatási rendben. Már nem kötelező a védettségi igazolvány bemutatása. Mint arról a Váci Napló is beszámolt, Magyarország kormánya március 7-től kivezette a járványügyi korlátozások döntő többségét. Megszűnt a maszkviselési kötelezettség és az a szabály is, amely eddig azt biztosította, […]
Munkatársi értekezlet a Városházán

Az ebben az esztendőben már elvégzett feladatok értékeléséről, illetve az aktuális és elkövetkező teendőkről szólt pénteken délelőtt a Városházán a Polgármesteri Hivatal dolgozói előtt Matkovich Ilona – írja a vac.hu. A polgármester bevezetőjében köszönetet mondott a költségvetés kialakításában, a pandémia kezelésében és a választás zökkenőmentes lebonyolításában közreműködő munkatársainak. Mint megemlítette: az elmúlt évben sikerült stabilizálni […]
Alkotóműhelyek a Madách Imre Művelődési Központban: interjú Koltai-Dietrich Gáborral

A váci Madách Imre Művelődési Központ 1976. április 2-án nyitotta meg kapuit és az óta is elsődleges célja, Vácon és Vác vonzáskörzetében lakók kultúrához való hozzáférésének biztosítása – Bálint Brigitta írása. A ház fennállása óta sokféle csoport, egyesület megfordult falai között, mint például a zenei életből a Vox Humana, a Harmónia Kórus, a Serenus Kórus, […]
Szávai Attila: Jöhet az élet, „a viszonylag normális”

Április. Lassan felengednek a fagyott földek, illatokkal, színekkel telik meg a táj. A dunai vadkacsák hangosabban és sűrűbben hápognak, mintha kinevetnék az emberiséget az utóbbi hetekben. Lassan felengednek a fejekben a választási kampányba beleszögelt szlogenek és vezényszavak is, lassan igazi tavaszi érzelmekkel telnek meg a lelkek. A tavaszi szél elfújja a választási plakátokat és a […]
Giro d’Italia – Szombaton startol a magyarországi roadshow

Szombaton, Kaposváron kezdődik az a nagyszabású szurkolói roadshow, amelyben négy héten át hangolják a szervezők a legendás olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia magyarországi rajtjára a sportág, valamint a verseny szerelmeseit, továbbá az érdeklődőket. A szervezők közlése szerint az első, illetve a harmadik etap útvonala melletti városokban, Nagykanizsán, Kaposváron, Keszthelyen, Velencén és Esztergomban ingyenes szabadidős […]
Váci anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2022. április 8.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Kiss Tamás István és Király […]
Liget takarításra várják ma és holnap a váciakat

Ma és holnap ismét Liget takarításra várják a diákokat, civil szervezeteket és a város lakóit is. A rendezvény mindkét napon reggel 9 órakor kezdődik, gyülekező a Hétkápolna mellett lesz -írja a Váci Hírnök Facebook oldala. Bíró György környezetvédelmi szakember már hosszú évek óta szervezi meg Vác egyik legszebb helyének a takarítását. Minden évben csatlakoznak hozzá […]
Újabb győzelemmel közelebb a második helyhez

A csoport második helyének megszerzését erősítő fontos sikert értek el a harmadosztályú váci pingpongosok idegenben: Ózd – Váci Reménység 7:11 – írja a vac.hu. Fontos győzelmet aratott a második helyért vívott harcban a Váci Reménység pingpong csapata március végén. A csapatbajnokság hajrájához közeledve az ugyancsak a második helyre játszó Gödöllőt múlták felül. De nem pihenhettek […]
Mentsük meg a rózsaszín csodáinkat!

Vácott a tavasz eljövetelének legcsodálatosabb látványosságai a japánakácok, amik rózsaszín virágtengerré varázsolják az elhanyagolt utcákat, a mindenütt parkoló gépkocsikat és a szemetes össze-vissza kikopott, toldozott-foldozott aszfaltot. Ilyenkor olyan jó végigmenni a Széchenyi utcán, mert a még ki nem száradt, vagy agyon nem metszett fák között vannak érintetlen szép szakaszok, ahol megcsinálhatjuk a tavasz legszebb szelfijeit […]
Elítélték a Dunába hajtó autótolvajt

Megszületett az ítélet a tavaly nyáron lopott autóval a Dunába hajtó férfi ellen. Az elkövetőnek amellett, hogy börtönbe kell vonulnia, több mint egy millió forintos kártérítést fog fizetni és öt évig a járművezetéstől is eltiltották. Tavaly augusztusban a Váci Napló is beszámolt róla, hogy a Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó, amit egy romhányi […]
Nyílt napot tartottak a Vanyek Béla Sportcentrumban

Nyílt napot rendezett a Vanyek Béla Sportcentrumban a létesítményt üzemeltető Nonprofit Kft. Az eseményt a Vác és a környékbeli települések közintézményei, iskolái, cégei és vállalkozói részére szervezték azzal a céllal, hogy bemutassák a centrumot, illetve annak szolgáltatásait és különféle alternatívákat kínáljanak, hogy gyümölcsöző együttműködések, megállapodások születhessenek a jövőben – írja a vaciremenyseg.hu. A cél, a […]
Új gyalogos átkelőhely Deákváron

Megkezdte az Újhegyi és Zeke utca kereszteződésében található gyalogos átkelőhely kialakítását a kivitelező. Így több millió forintos önkormányzati támogatásból tovább folytatódott a hét elején a város infrastruktúrájának a fejlesztése – írja a vac.hu. Mint azt tapasztalhatták a városban közlekedő lakosok, az utóbbi hetekben kiemelt figyelmet fordít a város vezetése az út-, kerékpárút és járdafelújításokra, a […]
Idén egy váci óvónő vehette át az ALMA Pedagógus Díjat

A Váci Csillagfürt Öko Óvoda pedagógusa, Pál Zita Mária vehette át idén az ALMA Pedagógus Díjat. Az elismerést a Pannónia Házban, a Sajdik Gyűjteményben mintegy 30 gyermek és szüleik jelenlétében adták át a kitüntetettnek – írja az ESTV. Sajdik Ferenc dedikált képét vehette át hétfőn Pál Zita Mária egy oklevél és egy gravírozott üveg díj […]
Rendhagyó történelemórán vettek részt a Radnóti iskola tanulói

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola 50 tanulója március 16-án a szokásostól eltérő módon emlékezett meg nemzeti ünnepünkről. A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási program pályázatának elnyerésével Pákozdra utaztak a Katonai Emlékparkba – írja Bagyánszki Erika, az iskola humán munkaközösség-vezető tanára. Utunk során idegenvezető kalauzolt bennünket. A forradalmi eseményeket érdekes anekdotákkal színesítették, a tanulók érdeklődve hallgatták a […]
A kislányát is veszélyeztette a váci rendőrök által elkapott drogdíler

Vádemelést javasolnak a váci vizsgálók az ellen a 48 éves férfi ellen, aki droggal kereskedett – a gyanú szerint. Előfordult, hogy 12 éves lánya talált rá az albérletben tárolt kábítószerre – írja a police.hu. Váci rendőrök leptek el még 2021 januárjában egy dunakeszi albérletet, miután letalpaltak egy állítólagos droghasználóról hónapokkal azelőtt befutott információt. A felderítés […]
Állati ürülékkel bekent népszavazási lapot dobtak az urnába Kismaroson

Nem mindennapi meglepetés érte a Kismaros 1. számú szavazatszámlálási bizottságot az urnabontás után: az egyik borítékban ugyanis egy szarral bekent népszavazási lapra lettek figyelmesek – közölte a Telex, miután valaki eljuttatta szerkesztőségükhöz az erről szóló jegyzőkönyvet. Mint ismeretes, április 3-án az Országgyűlés összetétele mellett, négy gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdésről is kikérték a választópolgárok véleményét egy népszavazás […]
Két csúnya vereséggel kezdte meg az áprilist a Váci VSE

Nem sikerült a harmadosztályú váci pólócsapatnak az első tíz helyért zajló középszakaszos küzdelem harmadik játéknapja: a mieink mindkétszer sima vereséget szenvedtek – írja a vac.hu. A csongrádiak által megrendezett dupla forduló első találkozóját az orvosegyetemisták ellen vívta a Váci VSE. Az ellenfél érvényesítette nagyobb tudását, csupán a záró negyedet sikerült döntetlennel zárni, amikor már 11-3-ra […]