Várják a javaslatokat a Vác Város Sportjáért kitüntető címre

Mint minden évben, így idén is várják a javaslatokat a képviselőtestülete által alapított Vác Város Sportjáért kitüntető címre. A díjat olyan tehetségek kapják meg, akik a városban tartósan végzett kiemelkedő sporttevékenységet folytatnak. Vác Város Sportjáért” kitüntető cím olyan személyeknek, csapatoknak adományozható, akik az utánpótlás nevelésben, a sportolók versenyre történő felkészítésében, a sportolás megszerettetésében kiemelkedő és […]
Lezajlott a zebegényi időközi polgármesterválasztás is

Két szavazatnyi különbséggel zárult a zebegényi időközi polgármesterválasztás az első két helyezett között. Jelen állás szerint Parádi Katalin lesz a település új vezetője, de a szoros eredmény miatt még könnyen újraszámlálásra is sor kerülhet. Júniusban többek között a Váci Napló is beszámolt róla, hogy egészségi állapota és gyógyulása várható elhúzódása miatt lemondott polgármesteri posztjáról Hutter Jánosné. A […]
Nemzeti Vágta 2022: Nagy vágta a váci Kishuszártól

Október első napjaiban a hagyományok szerint Budapesten, a Hősök terén rendezték meg a magyar tradíciókra épülő lovasversenyt, a Nemzeti Vágtát. Idén pedig az esemény Kishuszár Vágtáján városunkat képviselve elindult Cziráky Zsombor is. A váci születésű, 15 esztendős fiatalember már az elmúlt években – Kisnémedit, majd Püspökhatvant képviselve – is résztvevője volt a versenynek. Tavaly Szeder […]
Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az ún. MIA Pontokon elhelyezett eszközöket (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen. A projekt 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2020-00058 „Adminisztratív terhek csökkentése” című konstrukció keretében […]
Óvodás gyerekek egy majmot találtak a Gyadai réten

Az Európai Mobilitási hét keretében került sor a Gyadai réti óvodás program megrendezésére, aminek hagyományosan a célja, hogy az óvodásokat megismertessék a természet értékeivel, megtanítsák őket, hogyan kell viselkedni a természetben úgy, hogy ne ártsunk az ottani élővilágnak. Hat váci óvodás csoport vett részt a programon, ahol az ovisokat elkísérték szüleik és testvéreik. Így a […]
Szakmai párbeszéd a gyermekek érdekében

„Amíg párbeszéddel megoldható egy konfliktus, addig a város vezetői ezt az utat fogják választani” – mondta Matkovich Ilona polgármester a Baba utcai bölcsődében összehívott szakmai konzultáció után. Feszült helyzet alakult ugyanis ki a szülők és az intézmény vezetői között – írja a vac.hu. Szeptember 27-én a Városháza tárgyalójában ültek egy asztalhoz a bölcsőde vezetői és […]
Újra Nagy Tibor lett a Vác VLSE vezetőedzője

Egy csütörtök esti közleményben tudatta szurkolóival a Vác VLSE, hogy edzőváltás történt az egyesület felnőtt csapatának az élén. Szalai Attila helyett a régi–új vezetőedző Nagy Tibor, míg a segédedző Szabados György lett. Továbbá azt is bejelentették, hogy az NB III-tól visszalépő Balassagyarmat csapatából hat játékos is Vácon folytatja pályafutását. Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a […]
Váci anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2022. szeptember 30.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Rádi Róbert és Szegner Éva gyermeke: […]
Online számlaadatok buktatták le a feketefoglalkoztatót

Öt helyszínen összesen 18 be nem jelentett foglalkoztatottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy ellenőrzéssorozatban. A NAV a trükköző vállalkozást a korábbi vizsgálati tapasztalatok, az Online Számla rendszer adatai és a vállalkozáshoz köthető személyi kör ismertsége miatt követte nyomon, már a megalakulástól – olvasható a hivatal közleményében. A cég áfaminimalizáló bevallásokat nyújtott […]
2022-ben is megtartották a váci Szlovák estet

A Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 23-án nagy sikerű Szlovák Estet rendezett a Madách Imre Művelődési központban. A magyarországi szlovákok himnusza ( Daj Boh šťastia zemi, Urunk áldd meg ezt a földet) szlovák és magyar nyelvű elhangzása után Dr. Alt Gyula elnök köszöntötte Hollerné Racskó Erzsébetet az Országos Szlovák elnök-asszonyát az együttest és a közönséget. […]
Láthatatlan jelenlét a Pannónia Házban

Különleges kiállítás nyílt a Pannónia Házban Láthatatlan jelenlét címmel. Ugyanis ezt a kiállítást nem egyszerű muzeológusok rendezték, hanem múzeumpedagógusok. Maga a kiállítási projekt sem úgy kezdődött, hogy van egy kiállítás, amire aztán valamilyen múzeumpedagógiai programot szerveznek, hanem maga a kiállítás is egy múzeumpedagógiai projekt. A műtárgyak olyan kontextusba kerültek egymással és az aktív befogadóval, amire […]
Új burkolatot kaptak a Rózsakert sétányai

Új gyöngykavics burkolatot kapott a Rózsakert több sétánya – erről Inotay Gergely alpolgármester számolt be. Mint írja, „Sokak örömére a játszótérfejlesztést követően a sétányok további rendbetételével, gyöngykavics szórással folytattuk szép parkunk gondozását.” Hozzátette, hogy 2023-ban fejeződik be a program, addigra minden sétányrész megújul. A Rózsakert területén, illetve közvetlen környezetében egyre több fejlesztési koncepció is kibontakozóban […]
Mobilitási Hét Vác 2022: Bringákat emeltek a magasba

Nem csak váci, hanem a környékbeli iskolák (sződi, vácdukai, verőcei és szokolyai) csapatait is sikerült megszólítani a szervezőknek, a tankerület segítségével. Így 12 általános iskola csapata kezdte a versenyzést szeptember 20-án az autómentes napon a város menti regionális kerékpárúton. A csapatoknak 6 állomáshelyet kellett végig látogatniuk, ahol a környezetbarát közlekedéssel, ökoturizmussal, a közlekedés veszélyeivel ismerkedhettek […]
Ne dőljünk be az online csalóknak!

Sajnos egyre gyakrabban ütik fel a fejüket különféle csalási módszerek az interneten, melyek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők – olvasható a Rackhost.hu közleményében. Hamis nyereményjáték Amennyiben van Instagram profilunk, biztosan találkoztunk már az általunk követett márkák, influencerek oldalán olyan bejegyzésekkel, ahol arra hívják fel a figyelmet, hogy a sajátjukhoz nagyon hasonló profil hamis nyereményjátékot hirdet, és […]
Idén újra megtartják a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak Találkozóját

Nem csupán gondolatébresztő előadásokat hallhatnak, hanem a személyes találkozásokra is lehetőséget kapnak október 13-án a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak II. Találkozóján részt vevők. A rendezvényt az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Vác Klub szervezi – olvasható közleményükben. A vállalkozók és üzleti vezetők nehéz, mindennapi feladatvállalásához kíván hozzájárulni a konferencia/találkozó, iránymutatással, a vállalkozói létről, nehézségekről szóló előadásokkal, a közösségteremtés […]
Vitába száll a váci Mi Hazánk Mozgalom az önkormányzat döntéseivel

A múltheti testületi ülésen számos, a váciak mindennapjait is befolyásoló kérdés ügyében szavaztak a város képviselői. Így természetesen több kritikus pont is volt, ahol az ellenzék mandátummal rendelkező politikusai felemelték a szavukat és kifejezték nemtetszésüket. Azonban a helyi Mi Hazánk Mozgalomnak képviselő híján erre nem volt lehetősége, pedig mint kiderült, több pontban is vitatkoztak volna […]
Lelki egészségnap immáron negyedszer

Október 8-án, szombaton a Jótevők Háza Alapítvány a Madách Imre Művelődési Központban Lelki egészségnapot tart. Az alapítvány által működtetett Átjáró Mentálhigiénés Iroda pszichológusai idén már negyedik alkalommal rendezik meg programjukat. A rendezvény célja, hogy egy országosan ismert és elismert szakember előadása előtt az érdeklődők számára az előadások, illetve a csoportos beszélgetések során olyan témákat járjanak […]