kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Újabb adományokat adtak át árván maradt gyerekeknek

Írószereket és a szeptemberi tanévkezdéshez szükséges füzeteket vitt Vác alpolgármestere, amit a Jószomszéd Hálózattal gyűjtöttek össze az elmúlt hónapokban. Az önkormányzat és a karitatív tevékenységéről időközben közismertté vált civil aktivisták most olyan családnak nyújtottak segítséget, akik árván maradt gyermekeknek biztosítanak otthont – írja az ESTV. Még július végén Inotay Gergely alpolgármester és Matz-Molnár Kriszta a […]

Váci önkéntes tűzoltók: „Most mi is segítségre szorulunk azért, hogy továbbra is segíteni tudjunk”

Közleményben kéri a lakosság segítségét a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület. A szervezet az üzemanyagár-stop módosításának, illetve a súlyosbodó gazdasági helyzetnek a következtében egyre nehezebben tudja kigazdálkodni a kiadásait, így most azokhoz az emberekhez fordulnának, akik anyagilag is támogatni tudják a munkájukat. Mint ismeretes, a kormány az egyik újabb rendeletében úgy döntött, hogy a […]

Mégse lesz váci érdekeltség az NB III-ban

Július utolsó napján elkezdődött a harmadosztályú bajnokság Közép csoportjának 2022/2023-as pontvadászata. Azonban az előzetes ígéretek ellenére váci érintettség nélkül – írja a vac.hu. Korábban az anyagi ellehetetlenülés miatt visszalépését bejelentő, majd a sportági szakszövetség döntése értelmében ki is zárt Vác FC közleményében arról tájékoztatta a váci szurkolókat, hogy nem marad NB III-as mérkőzés nélkül a […]

Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba

Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn. Rétvári Bence a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktárában tartott sajtótájékoztatón bejelentette: hétfővel ismét útnak indulnak a tankönyvek az iskolákba. Térségünk országgyűlési képviselője mindezek mellett emlékeztetett arra is, hogy a kormány évekkel ezelőtt úgy döntött, […]

Robogóssal ütközött össze egy személyautó Vácott

Ma délután kettő óra körül egy robogós és egy személyautó ütközött össze Vác térségében, a máriaudvari vasúti átjárónál – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kismotoron és az autóban is csak a vezetője utazott. A váci hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol egy sávon halad a forgalom a baleset miatt. Sérültekről […]

Nyáresti koncert ma este a görög önkormányzat szervezésében

Nyáresti koncertre kerül ma 19 órakor sor a Madách Imre Művelődési Központban, a Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Görög Intézet közös szervezésében. Fellép: Ormanlidis Nikos hegedűművész (Németország). A belépés díjtalan! Ormanlidis Nikos Budapesten született 1957. december 26-án, egy Magyarországon otthonra lelt görög családban, mellyel hamar Pécsre kerülve, a baranyai megyeszékhely zeneiskolájában kezdte hegedűs tanulmányait, […]

Újra látogatható a váci püspöki palota

Augusztustól újra megnyitja kapuit a váci klasszicizáló barokk Püspöki Palota és kertje, amely szervezett formában, idegenvezetéssel lesz látogatható. A csoportos vezetés minden pénteken és szombaton 11. 00 órakor indul, első alkalommal augusztus 5-én. Ettől eltérő időpontokban is lesz lehetőség természetesen megnézni az épületet. Előzetes bejelentkezéseket a lenti elérhetőségeken várják. A váci lakosok lakcímkártya felmutatásával minden […]

Váci sportolók nemzetközi és hazai vizeken

Az elmúlt napokban két vizes sportág utánpótlás világversenyén is az indulók között volt egy-egy váci fiatal. Bár nemzetközi porondon végül érem nélkül maradtak versenyzőink, belföldön ezúttal is gazdagíthatták kollekciójukat. Az evezősök U23-as és ifjúsági világbajnokságán a Vác Városi Evezős Club versenyzője, Szklenka Bence a szövetségi kapitány előzetes esélylatolgatása szerint akár dobogós helyezést is elérhetett. A […]

Megkezdik a terelőelemek elbontását Zebegénynél

Hétfőn megkezdik a betonterelő elemek elbontását a 12-es főút zebegényi szakaszán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) munkatársai a korlátozások feloldása érdekében. A munka várhatóan augusztus 5-éig, péntekig tart – tájékoztatta az MK vasárnap az MTI-t. Emlékeztetettek arra, hogy június elején teljes útzárat kellett bevezetni a 12-es főúton Zebegénynél, miután a hirtelen lezúduló nagy eső […]

Biztató jelek az első tesztmeccsen

Július 6-án megkezdte a szeptember elején rajtoló bajnokságra való felkészülését Vác női kézilabdacsapata. Az immáron Herbert Gábor vezetőedző irányításával készülő hölgykoszorú a másodosztályban szereplő egrieket fogadta a váci sportcsarnokban az első edzőmeccsen. Praktiker-Vác – Eszterházy SC 36-21 (18-9). Csapatunk számára nagyon hasznos volt a 60 perc, sokféle összetételben, a taktikai felállásokat gyakorolva ért el könnyed […]

Már zajlik a Vác VLSE felnőtt csapatának a felkészülése

A Vác VLSE felnőtt csapata Szalai Attila vezetőedző irányításával múlt hét eleje óta végzi a felkészülést a Pest megyei I. osztályú bajnokság 2022/23-as idényére – írja a vac-vlse.hu. Az egyesület keretét az előző szezonbeli U19-es csapat játékosai alkotják, továbbá eldőlt, hogy a Vác FC korábbi állományából Nagy Zoltán Gergő és Vén Botond játékára is számíthatnak. […]

Éjszakai csobbanásra csábítják a vendégeket Vácon is

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén 13. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját. Az eseményre minden év július utolsó hétvégéjén kerül sor. Vác első ízben csatlakozik a kezdeményezéshez, a városi strand július 30-án, szombaton 17 órától az éjszakába nyúló zenés fürdőzés és a szaunaprogramok mellett koktélokkal, zumba bemutatóval és működő büfével várja azokat, akik már elmúltak […]

Váci Hangulatok XIII.

A fenti címmel nyitottak meg kiállítást a városi művelődési központ Emeleti Galériájában. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy tulajdonképpen tizenöt éve indult ez a program, volt anno egy nemzetiségi kiállítás, aztán az alkotótábor elmaradt. Viszont jó hagyomány, hogy a vigalom, mondjuk így nulladik napján kiállítást szervezünk a nemzetiségi önkormányzatok delegáltjainak részvételével. A megjelentek […]

Ötletpályázatot hirdettek a művelődési ház fejlesztésére

Építészeti és tájépítészeti nyílt ötletpályázatot írtak ki a Madách Imre Művelődési Központ felújítására, könyvtár funkcióval való bővítésére és környezetének a rendezésére. A pályázat kiírója Vác Város Önkormányzata. Mint ahogy a város hivatalos honlapján közzétett közleményben is olvasható, az ötletpályázat tárgya Vácon a dr. Csányi László körút, Tragor Ignác utca, Ősz utca, Tavasz utca és Cifra […]

Váci anyakönyvi hírek: születtek, házasodtak, elhunytak – 2022. július 29.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Babics Ádám és Bosnyák Anikó gyermeke: […]

Kedvező tapasztalatok a balatoni főszezon vasúti utasforgalmában

Javában tart a főszezon a Balatonnál, sokan keresik fel a tavat – méghozzá egyre többen a közösségi közlekedést választják utazásukhoz. Beváltak azok a fejlesztések, amit a MÁV-Volán-csoport az idei menetrendekben az utasok igényeinek megfelelően újdonságként bevezetett. Sokan keresik fel autóbusszal a magyar tengert, de kihasználtak azok a vonatok is, amelyekkel átszállásmentesen érhető el a Balaton […]

Hamarosan átadásra kész az új hajléktalanszálló

Őszre elkészülhet az új hajléktalanszálló, az átépítés alatt álló épület jelenleg mintegy 70%-os készültségi szinten van- tájékoztatta a Híradót Járja Andrea. A Váci Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta: a felújított épület nemcsak korszerűbb a mostaninál, de a funkciónak is sokkal jobban megfelel majd, hiszen egészségügyi elkülönítőt, öltözőket, ebédlőt és több vizesblokkot is kialakítanak benne […]