kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Tudományos ülés a Jávorszky Ödön Kórházban

A váci Jávorszky Ödön Kórház adott otthont a Magyar Reumatológiai Társaság Közép-Magyarországi Szekció ülésének az elmúlt hétvégén. Az ülést a menedzsment nevében Dr. Szalóki Tibor Phd., a Jávorszky Kórház Tudományos Bizottságának elnöke nyitotta meg. Mint az intézmény beszámolójából kiderült, a tudományos szimpózium fő témája a „Vertigo” (szédülés) téma köré épült, megközelítve a neurológus (Dr. Nagy […]

Harminc éve hunyt el Máté András rendőr

A Váci Rendőrkapitányság munkatársai idén harmincadik alkalommal tartottak megemlékezést az 1992. szeptember 12-én, intézkedés közben meggyilkolt kolléga sírjánál, akinek példaértékű helytállását a város önkormányzata annak idején egy díszsírhely adományozásával is elismerte. Máté András rendőr zászlós, a Váci Rendőrkapitányság beosztottja volt, amikor üldözőbe vett két fiatal férfit, akik autólopással próbálkoztak a környéken. Az egyik elkövető egy épületsarok […]

Szakmai díjjal ismerték el a DDC társadalmi felelősségvállalását

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára prioritást jelent – és működése során alapkövetelmény is – a természeti értékek védelme, a fenntartható fejlődés, valamint a helyi közösségek és a fiatal generáció támogatása. A vállalat ezen törekvéseit idén is elismerték; a Green Awards versenyen, „Az Év Jó Ügye” kategóriadíjat a DDC-nek ítélték oda – olvasható a közleményükben. […]

Praktiker-Vác: Magabiztos győzelem a Viharsarokban

A Siófok elleni szép győzelemmel zárult hazai bajnoki premier után az egyik újonc otthonában is nyert Vác női kézilabdacsapata: Békéscsaba – Praktiker-Vác 20-28 (10-13). Már-már álomszerű bajnoki rajtot vett a Siófok elleni győzelmével a Praktiker-Vác csapata. Ugyanis ez nekik nem pusztán a 2022-23-as szezonnak a nyitánya, hanem a csapatuk új nevéből, illetve az új edzői […]

Idén is lesz Naszály túra a mobilitási héten

A tavalyi program sikere alapján ismét szerveznek túrát az Európai Mobilitási Hét alkalmából, melynek célja, hogy minél többen szálljanak ki a volán mögül, és menjenek ki a természetbe, vagy közlekedjenek a városban, de gyalog, bringával, vagy tömegközlekedéssel. Ennek a célnak az eléréséhez pont jó egy túra a városhoz közeli hegyre, amire nem lehet még szerencsére […]

Vác VLSE: megvannak az első bajnoki pontok

Az első győzelem megszerzésének a reményében lépett pályára a Felsőpakony otthonában a Vác VLSE. A nagyrészt fiatalokkal felálló váciak meg is küzdöttek azért, hogy kihasználják ezt az első komolyabb pontszerzési lehetőséget: egy küzdelmes, sok párharcot magában hordozó fordulón vannak túl, de erőfeszítéseiknek meglett a gyümölcse. Felsőpakonyi KSE – Vác VLSE 0-2. Két kudarcos bajnoki fordulót […]

Közel másfél évtizedes szünetet követően újra megrendezték a Váci Zöldfesztivált

Szombaton 10 órától újra megrendezték a váci főtéren a Zöldfesztivált. A Bagolybükk Egyesület és a Magosfa Alapítvány által tető alá hozott, és az önkormányzat által támogatott eseményt azért kezdeményezték, hogy a többi közt felhívják a figyelmet a helyi termelők és kézművesek portékáira. Ezek vásárlásával ugyanis elkerülhető lehetne, hogy több száz kilométerről szállítsák a termékeket az […]

Túl van története első harmadosztályú bajnokiján a Váci FKA

Kereken két és fél év elteltével rendeztek a magyar Nemzeti Bajnokság keretében ismét váci érdekeltségű férfi kézilabda mérkőzést. A harmadosztályba felkerült Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány (Váci FKA) együttese szeptember 11-én, vasárnap délután a Fradi utánpótlás gárdájának a vendége volt, ahonnan azonban egy 34-26-os vereséggel tudtak csak hazatérni. Jeles napra készülhetett a Váci FKA és a […]

Csereklye Krisztina is bejelentkezett a Mi Hazánk Mozgalom országos alelnöki posztjáért

„Az elkövetkező 2 hetem mozgalmas lesz, mivel én is indulok a Mi Hazánk országos alelnöki posztjáért” – jelentette be dr. Csereklye Krisztina. A párt váci szervezetének az elnöke a Facebook oldalán tette közzé szándéknyilatkozatát. Mint az említett nyilatkozatából is kiderül, Csereklye Krisztina 30 éve került a helyi politikának a közelébe, majd nem sokkal Mi Hazánk […]

Saját magára hívta ki a TEK-eseket egy bedrogozott váci férfi

A váci rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek a közreműködését kérték egy túszejtéses, lőtt sérültes bejelentés alapján. Utóbb kiderült: a feltehetően kábítószert fogyasztott férfi hallucinált, se fogva tartás, se lövések – írja a police.hu. Egy nem mindennapi, a rendőrök számára valószínűleg sokáig emlékezetes esetről számolt be a police.hu. Szeptember 5-én, 18 óra 18 perckor történt, […]

Vác VLSE: bemutatkozik az új elnök

Bemutatkozott a szurkolóknak a Vác VLSE új elnöke. Dr. Ónodi-Szabó Ádám egy közleményben hozta nyilvánosságra, hogy szerinte mit érdemes tudni az előéletéről, illetve mik a tervei, elképzelési. Mint ahogy a Váci Napló is beszámolt róla, szeptember 7-én lemondott a Vác VLSE elnöki tisztéről Pető Tibor. A korábbi alpolgármester 9 év után távozik a pozíciójából, utódjául […]

Idén is társadalmi összefogással készítették fel a ligetet a Mária-napi búcsúra

Már-már hagyománynak tekinthető, hogy a diákok és az önkéntesek összefogásával kitakarítják a Ligetet a Mária-napi búcsúra. Most sem volt ez másképp, hiszen ezúttal is péntekre és szombatra várták a segítő kezeket. Bíró György környezetvédelmi szakember, az egyházzal közösen, az önkormányzat támogatásával valósítja meg évről-évre ezt a kezdeményezést – írja a vac.hu. „Azt gondoljuk, hogy a […]

Pest megyében 25 helyi projekt kap támogatást a Tescótól

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 11. fordulójában többek között a felelős közlekedésre felkészítő előadásokat és programsorozatot, értelmi fogyatékos felnőttek és nehéz sorsú gyermekek közös kézműves foglalkozását, a menekültekkel való békés együttélést segítő közösségi programokat, időseknek szóló változatos rendezvényeket, valamint gospel kórus fellépéseit támogatja Pest megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Pilisi […]

Civilek vették gondozásba az elhanyagolt deákvári területet

Kezelésbe vett egy évtizedek óta elhanyagolt közterületet az Ódeákvárért Civil egyesület. A Fekete utcai, egykori „Stangli kocsma” előtt múlt szombaton kitakarították a területet, valamint a gyomtalanítást is elvégezték. De további terveik is vannak még, amiket meg szeretnének valósítani a jövőben. „Az elképzelésünk az volt, hogy a régóta parlagon, elhanyagoltan hagyott területen kialakítanánk egy felnőtteknek való […]

Egy éves születésnapját ünnepli a Széchenyi utcai telefonfülke-könyvtár

Az UNESCO 57 évvel ezelőtt szeptember 8-át nevezte ki az olvasás nemzetközi napjává azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az írás-olvasás készségének fontosságára. A Dunakanyar Szíve Egyesület tavaly ezen a napon állított fel egy könyvekkel telepakolt telefonfülkét a Széchenyi utcában, egy évre rá pedig takarítással, és egy nagy adag friss olvasnivaló feltöltésével ünnepelték a […]

Szávai Attila: Szarvasbőgés az iskolában

Az iskolapark falevelei közt sündisznó bandukolt, jóllakott, mert a takarítónő rendszeresen macskatáppal eteti. Mosolygósan csillogott az állat szeme, mint amiben ott volt az Isten. A dió- és gesztenyefák ágai lustán hajladoztak a koraőszi szélben. Vagy talán a fák termései mocorogtak, mert érezték már a közelgő időt, mikor megpattan az őket védő burkok. Szelíden vitorlázó ökörnyál […]

Egyelőre nem ígérnek kompenzációt az önkormányzatoknak

A májusi megbeszélések után szerdán kora délután Matkovich Ilona polgármester a Városházán ismét fogadta Rétvári Bence országgyűlési képviselőt, hogy a Vácot érintő kérdésekről egyeztessenek. A másfél órás beszélgetés előkészítéseként a váci polgármester írásban jelezte azokat a témákat, melyekben sürgős előrelépésre van szükség a váci emberek érdekében – írja a vac.hu. Így az egyeztetésen szóba került […]